Oroszok

Mindig is állatira izgatott a paradoxon, hogy a növekvő társadalmi különbségek hogyan s miként hagynak teljesen hidegen bizonyos rétegeket, sőt mi több, mintha annál inkább törekednének egyesek a még erőteljesebb csillogásra-villogásra, minél erőteljesebben szétnyílik az olló.

Moszkváról beszélek, hogyne, meg azokról az ifjakról, akik a rendszerváltás után születtek, és javarészt a kétezres években cseperedtek fel, tettek/ tesznek szert tudatos (?) fogyasztói döntéseik és társadalmi attitűdjeik legalapvetőbb mintáira.

A kétezres évek: igen a feltörekvő olajárak, a nagyobb gazdasági sokk utáni felkapaszkodás a gödörből, a putyini konszolidáció a jelcini káosz után, a kilencvenes évek nagynyertes pozícióinak megszilárdulásának ideje ez. Közben persze a társadalom jelentős részének kiábrándultsága, a politikai centralizációba vetett bizalom és bizalmatlanság egyszerre, a zárványok, az elnéptelenedés, reménytelen munkanélküliséggel sújtotta városok, és a mindent átszövő média álcsillogása.

Ezen a háttéren groteszknek és egyben elképesztően szemtelennek ugyanakkor naívnak és maga módján törékenynek tűnik nekem az a törekvés, hogy az aranyifjak, aranylányok prominens alakjává váljon valaki. A blog, ami a moszkvai csillogó világ és gyorsan változó krémjének gimnazista életét mutatja be: hátborzongató lenyomata annak, hogy mi az itt és most kánonja a papa porschéján vaduló tinik számára. A blog nem hazudik: a képedbe vágja, hogy pontosan miért nem lehetsz soha posh például, ha egyszerre hiányzik a befolyásos családi háttered és a pénzed.

Története bejárta az internetet, cipőit felkapták a divatblogok, és újabban pop-up iskolát nyitott. Szibériától Budapestig, filmtől a cipőkig, Anna rendelületlen. Műhelyében látogattam meg. Anna rögvest teával kínált, miközben a magyarul beszélő Roger kedvesen helyet foglalt mellettem. Lendülete rám ragadt, hangosan kacagva beszélgettünk. Amikor tavaly cipőt kerestem, éppen nem volt a méretem és a kedvenc fazonom. Mindenesetre lenyűgözött, hogy a cipők valóban egyediek, azaz nem feltétlenül (méret) sorozatban készülnek el. Embert a cipőhöz kell keríteni, vagy cipőhöz az embert. Sokkolóan hat rám hogy bezárta két üzletét, de Anna szeme csillog: most éppen dobolni tanul.

A Vosztokban Anna Zaboevával beszélgettem legutóbb (részleteket ld. lent).

Nem mindennapos cipőbemutatón voltunk Misával nemrég, az alkalomhoz szabott bőrsortokban asztalitánccal mutatták be a lányok Annával az élen a Pleasemachine új cipőit. Fogalmam sincs hányan figyeltek fel a cipőkre, mindenesetre megtudtuk, hogy akár mi is összerakhatunk egy-egy lábbelit, ruhadarabot, vagy táskát Anna műhelyében és vezetésével akár egy nap alatt is.

Roger és Anna. Anna és a dobütők és Roger.

Véget ért a divatcég óriásbőröndjének kalandja Moszkva főterén, már a bírságot is kiszabták. Kemény tízezer rubelt kell fizetni a cégnek az állítólagos szabálytalanságok miatt. Legyünk nagyvonalúak, vegyük hozzá a felállítási és szétszerelési költségeket: akkor is megérte. Nincsen olyan orosz ember, aki a történet után ne tudná a márka nevét, a vásárlásokban már most ki lehet mutatni az emelkedést, és gyanítható, hogy az eddigi három orosz bolt mellett soora fognak nyílni a nagyobb városokban. A gigabőrönd egyébként belülről kiállítási tér lett volna, csak nem engedték megnyitni, sebaj, pár kilométerrel arrébb meg fog nyílni, a Vörös téri akció pedig bevonul a minden idők legnagyobb kiállítás-beharangozó rendezvényei közé.

Leningrád ajándéka ez a klip  KÖTELEZŐ megnézni:

Ленинград — Плачу НОВЫЙ ВИДЕОКЛИП

Kemény lifestyle és gender kérdéseket vet fel a videó, igaz némileg egysíkon ábrázolva, hiszen mégis csak popszámról beszélünk. Ütős és érzékletes, túlmutat önmagán: a jelenség gyökere az egyenlőtlen társadalmi munkamegosztás, a marxi értelemben, illetve a hiánygazdaságból eredeztethető fogyasztói preferenciák a luxus iránt.

Legnagyobb megrökönyödésemre az orosz csajok két-háromhavi fizujukat odaadják egy pár olasz csizmáért, vagy akár a vonatos utaskísérő, aki filléreket keres, a legmenőbb kozmetikai láncnál veszi a krémjeit Moszkvában jártában, kerül, amibe kerül.

Az oroszországi szépségipari és divatfogyasztás luxuxsigénye többféle magyarázatra ad felületet, ebből kettőt érintek.

Történeti: a szovjet időkből eredeztetni a különleges és az ordítóan divatos darabok és smink iránti igényt. A szovjet tömegdivat kedves és egyendarabjainak kínálatát ugyanis a feketegazdaság, illetve a csempészet színesítette. Előnyben részesültek azok, akik kapcsolatban álltak külföldre járó rokonokkal, ismerősökkel, és fontos szerepet játszottak azok a titkos lakások, ahol az árut meg lehetett vásárolni. Így lehetett hozzájutni farmerhoz, parfümhöz, vagy különleges színű és kelméjű ruhadarabokhoz. Mások otthon varrták meg, amire szükségük volt, a különleges szabásvonalakt nyugatról beszerzett divatlapokból utánozva, másolva. A szép és divatos iránti igényt nem elégítette ki a szovjet ipar, ám a mai fogyasztásmodell megértéséhez véleményem szerint ez nem ad teljes magyarázatot.

És most jöjjön egy kis ruha-szemle, a legszebb megjelenés, avagy a legsikkesebb look, amit orosz leányainktól láthattunk Cannes-ban.

Milla Jovovich szebb, mint valaha. Valentino Couture hattyújaként libbent törékenyen és kissé cserfesen a kamera elé (a fehér, szponzorokkal teletűzdelt háttér nem volt szerencsés a ruhájához). Igaz, a haja kissé kócosnak tűnik, de olyan szép, hogy ez csak még izgalmasabbá varázsolja:

Szemből és kellemesebb háttérrel látszik, hogy ez rafinált, fonott-kócosság, és igazán finoman kidolgozott ruha: