Ourit Ben-Haim a new yorki metróhálózat szövevényes labirintusában bóklászva lencsevégre kapja a kézzelfogható, valós, nyomtatott, papírból készült könyveket és olvasóikat. Nemcsak arra kiváncsi, hogy ki, hanem arra is, hogy mit olvas. Sőt, ennél tovább megy: virtuális könyvtárában ajánlóként is működik az összegyűjtött kötet-tár: egy kattintással lehet rögvest kölcsönözni, vagy megvásárolni a könyveket.
Arra a kérdésre, hogy vajon beszél-e az alanyaival, Ourit egy interjúban azt mondta:
'Gyakran beszélgetek arról, amit csinálok. Ha maga a könyvet olvasó éppen nem is, a többiek körülötte észrevesznek. Igen sokféle szituáció adódik ebből, de nem tudom megmondani, hogy ez függ-e attól, hogy észrevesznek. Előfordul, hogy az olvasó a kattintás után kapja fel a fejét. Ilyenkor elmondom, hogy lefényképeztem, és elmagyarázom, hogy miért tettem.'
A könyv és az olvasó viszonyáról, ezt gondolja:
'Ha valaki olvas, az azt jelzi, hogy a világ felfedezésére törekszik. Bármilyen könyvet is olvasson az illető. Amikor utazó-olvasókat látok, azt látom, hogy ezek az emberek az élet különböző lehetőségeinek leírásait tárják fel maguk számára. Ebben az értelemben minden könyv azt üzeni, hogy az olvasó nagyszerű.'
A virtuális kiállítás címe, The Underground New York Public Library, azaz a New York-i Metró Nyilvános Könyvtára. Lássuk, hogy a földalatti olvasás során az orosz irodalomból mit forgatnak a tengerentúliak a munkahelyük és az otthonuk között félúton:
“Отец-Лес,” Анатолий Ким
![](http://24.media.tumblr.com/deb3f5d6a63a23b986fe39b2c87a33af/tumblr_mht64aCQqa1r8bc3no1_1280.jpg?full=1)
Nabokov: Gyér világ (Pale Fire)
![](http://files.adme.ru/files/news/part_50/502805/52005-R3L8T8D-650-2.jpg?full=1)
Bulgakov: Mester és Margarita
![](http://files.adme.ru/files/news/part_50/502805/52205-R3L8T8D-650-4.jpg?full=1)
Dosztojevszkij: Feljegyzések az Egérlyukból
![](http://files.adme.ru/files/news/part_50/502805/55155-R3L8T8D-650-24.jpg?full=1)
És itt van a lány a kamera mögött, Ourit Ben-Haim:
![](http://24.media.tumblr.com/tumblr_m5iv46YAqT1rrpm57o1_r1_1280.jpg?full=1)
Egy lájk nekünk a facebook-on és kiderül, hogy mit olvas most éppen Ourit!
Utolsó kommentek