Oroszok

Pontosan harminc évvel ezelőtt egy tízéves amerikai kislány látogatást tett a Szovjetunióban. Szüleivel különösen Szentpétervárt szerette, majd a Fekete tenger partján üdült a legnagyobb úttörő táborban: az Artek-ben. Angolul folyékonyan beszélő kitűnőtanuló szovjet úttörők társaságában szórakozott, és a kilencágyas szobán osztozkodott, ahelyett, hogy elfogadta volna a külön lakosztályt.

Kalandjait, hazatérvén, könyvben írta meg, hogy a széles amerikai közönség is megtudja, a szovjet emberek pontosan 'ugyanolyanok mint mi'. A történet ott kezdődik, hogy Samantha megelégelve a médiából rázúdúló hidegháborús fenyegetéseket 1982-ben levelet küldött: egyenesen a frissen pártfőtitkárrá kinevezett Andropovnak. Ljonya Brezsnyev képével szerettek játszani a nyugati sajtóban, igazi mumus figura volt. (Andropov 1956-ban szovjet nagykövet volt Magyarországon).

A bűbájos pársoros levél, amiben a nukleáris háború miatt aggódik Samantha a Pravda címlapjára került. Kicsit később megérkezett Andropov kedves válasza is, amivel Samantha az amerikai sajtó címlapjait járta. Rögvest el is fogadta Andropov meghívását, hogy saját maga győződjön meg róla, a szovjet emberek a békéért dolgoznak.

Samantha tökéletesen képviselte a goodwill ambassador szerepét, természetessége, őszinte nyitottsága, és édes arca levette a lábukról mind a szovjeteket, mind az amerikaiakat. Sorsa tragikus: 1985. augusztus 25-én édesapjával életét vesztette a leszállásnál. Samantha 13 éves volt. A szovjet sajtó természetesen találgatásba, célozgatásba kezdett a halál körülményiről, ugyanakkor a propaganda gépezet méltóan hőssé avatta. Emlékére az Artek egyik sétányát nevezték el róla, szobrot emeltek neki, és bélyeget adtak ki Samantháról. Fényes karriert futhatott volna be, ebben a videóban a Disney Channel különleges riportereként Washingtonban képviselőket kap mikrofonvégre. A film portré is egyben: láthatunk képeket a szovjet utazásról is.

Ez pedig a szovjet bemutatása Samanthának, aki az országában kifejtett antiszovjet hisztéria miatt kényszerült levélírásra:

1986-ban amerikai felkérésre egy szovjet úttörő vette át a szerepet, a kitűnőtanuló Kátya Licsjovára esett a választás szigorú válogatás után. Katyának nehezebb szerep jutott, kevesebb spontaneitás és természetesség, sokkal inkább szigorú keretek és erőltetetett forgatókönyv mentén kellett aktivitását kifejtenie.

Kátya promó képe: a béke szovjet galambja.

A Szovjetunióban ráadásul nem szerették, valakinek a valakijét sejtették benne. Kátya valóban nem is volt átlag szovjet kislány, mint amilyen átlag amerikait reprezentált Samantha. Angolnyelvű spec-suliba járt, ahol Berezvoszkij maga, Gorbacsov unokája, ése egyéb hírességek.

Képen: találkozás az USA elnökével, Ronald Reagen-nel.

Kátya a Samantha Smith alapítvány felajánlását elfogadva két hetes látogatást tett az USÁ-ban, majd élményeit hosszú túrné keretében osztotta meg a szovjet emberekkel: arról mesélt, hogyan élnek ott.

Kátya járt gyorsétteremben, és a Disneylandben is.

A Licsjova lány édesanyjával a rendszerváltás idején el is hagyta az országot, iskoláit Kátya Párizsban folytatta, a Sorbonne után pedig pénzügyi karrierbe fogott. 2ooo után hazatért Oroszországba és az állami intézmények, minisztériumok után a legutolsó hírek szerint a repülőgép ipar után, az AvtoVaz elnöke lett.

Kátya Licsjova gyerekszínész (is) volt, több filmben játszott (pl. a Bambiban is), remekül tudott angolul, ezért is esett rá a választás. Mégis a rossznyelvek kikezdték annak idején, oly annyira, hogy manapság mereven elzárkózik az interjúktól, gyakran váltogatja a telefonszámát, és lakhelyét, hogy a kitartó orosz bulvár ne találja meg. Állítólag gyermekét egyedül neveli.

Az utóbbi években az állatmentésen kívül semmi nem tudott annyira lázbahozni, mint a freediving, azaz szabadtüdős merülés. Véletlenül csöpögtettem - ahogy anyukám mondja, a csöppentem helyett - a témába, miközben az interneten szörfözgettem. Most már napok óta videókat nézek és cikkeket, fórumokat olvasok olyan emberekről, akik azt veszik a fejükbe, hogy felhőkarcolónyi magasságokba, pontosabban mélységekbe buknak alá egyetlen levegővétellel. És ez nem pusztán annyi, hogy sokára - úgy nyolc perc múlva - vesznek újra levegőt, hanem hogy kibírnak olyan nyomást, ami állítólag kibírhatatlan és elvesznek olyan sötétségben, ami sokak számára elképzelhetetlen. Szerintem ez semmihez sem fogható élmény(?).

Három fotós munkáit mutatom meg, akikben az a közös, hogy imádják az orosz telet fotózni.

Közülük az első Igor Spilenok, aki annak szentelte az életét, hogy az orosz természet szépségének lényegét megragadja. A brjanszki erdőben lakik. Az erdő jelentősége közismert: a honvédő háború idején a partizánok búvóhelyéül szolgáló terület több háborús emlékehelynek ad teret, de a természeti értékeit sokáig semmibe vették. Spilenok áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy mára az erdő mintegy ötöde természetvédelmi terület legyen. Győztes csatája után élete második felében be akarta utazni egész Oroszországot, de a kamcsatkai Kronockij Nemzeti Parknál leragadt, évek óta az ottani medvéket, rókákat és egyéb élőlényeket fotózza.

Legalább öt centi hó esett az éjjel itt Pesten és elszabadult a pokol. "Felfordult az ország a hó miatt" írja az [origo]. "Buda elveszett" harsogja az Index címlap. A hvg.hu szerint "Az ország megbénult". Mindeközben Oroszországban...

Mindeközben Oroszországban enyhe a tél, nappal Moszkvában akár mínusz 10 fokig is felemelkedhetnek a hőmérő higanyszálai(!). Az előrejelzések szerint a héten több napon is több, mint öt centi hó fog esni, amiben nincs semmi meglepő, hiszen egy átlagos télen kábé ötvenszer havazik a fővárosban. Ráadásul tényleg nincs nagyon hideg, a híres vízkereszti fagyok mínusz húsz-harminc fokokat szoktak hozni január közepén, ilyenkor a legjobb rituálisan megmerítkezni egy tóban, de erről már írtunk is egyébként. Szóval míg mi öt centi hótól megbénulunk és felfordulunk, az oroszoknak ehhez sokkal több kell. Amikor viszont végre megérkezik az igazi orosz tél, Moszkvában is sok a kihívás. Például, hogy egyáltalán életben maradjon az ember.

Rozmárok - így hívják azokat, akik a befagyott tavak, tengerek, folyók jegébe nagyobbacska léket vágnak és abban úsznak. Amikor először láttam őket gyerekkoromban Moszkvában, nagyon megijedtem, azt hittem, hogy kárt akarnak okozni maguknak. Aztán elmagyarázták, hogy ez nagyon egészséges, a -2 és +2 fok közötti hőmérsékletű vízben felfrissül az ember. Csak az első pár pillanat kellemetlen, amikor úgy érzed megáll a szíved, meg nem kapsz levegőt, de aztán ez az érzés elmúlik és melegség jár át. De te azért inkább kösd szorosabbra az usankát, fiam. Azóta sem próbáltam ki, de továbbra is borzalommal vegyes tisztelettel nézem őket.