Oroszok

Július 1-től tilos nyilvánosan káromkodni Oroszországban, súlyos bírsággal néz szembe az, aki mégis megteszi. Koncertek, felvételek, műsorok, felolvasóestek kényszerülnek fülsiketítő csipogásra. A cenzúrázott 'állami nyelvhasználat'a társadalmi és kulturális terekre érvényes.

Nyilvánvalóan ezzel az intézkedéssel nem a közízlésen és a 'nyelv állapotán' óhajtanak változtatni, hanem öncenzúrára, a megalkotott nyelvi és a mögötte lévő tartalmak megregulázása, (az alkotók és  a közönség kordában tartása) a cél. A trágárság, a káromkodás erős nyelvi kifejezőeszköz, aminek szerepe van egy adott nyelvi folyamban. Funkciója a jól-rosszul elhelyezett figyelemfelkeltésen túl az expresszivitás, az őszinte és erőteljes önkifejezés, illetve lehet csupán deskripció is: amikor egy-egy szociokulturális helyzetet leíró jellemzőként jelenik meg (pl. egy szubkulturát megjelenítő rapszámban, vagy a valós élethelyzetek leírásában).

Egy izgalmas projekt ért véget július 1-ével: a Nyisd ki a szád! rendezvényen felolvasó versenyt tartottak trágár szövegekből, hogy elbúcsúzzanak a szabad nyelvhasználattól. A videón tapintható az isteni jó hangulat.

Leonyid Tyiskov (avagy Leonid Tishkov nemzetközi nevén) mozgó installációval (Private Moon) járja a világ szimbolikus helyszíneit: elektromos holdfénnyel árasztva el hol egy moszkvai felhőkarcoló tetejét, vagy egy múzeumi termet, legutóbb pedig Kína kiválasztott szegleteiben bukkant fel, de készül az Antarktiszra is. A hold tíz éve járja a világot: először Leonyid csak a saját magánya enyhítésére sütkérezett fényében loftja háztetején Linzben, később már másokat is invitált, hogy tartsanak vele egy holdutazásra: "bárki művésznek érezhette magát, bárkit megérinthetett a költészet élménye" -- mondja Leonyid (egy interjúban).

A hold eredetileg egy kiállítási installáció részeként készült el, René Magritte ihletésére. Az eredeti két változatban készült: egy telihold kültéri, udvari installációként, és egy másik: a gyerekmúzeum számára. Leonyid Tyiskov jelenleg egy új fényprojekten dolgozik, Oroszország legészak-keletibb pontján: Csukotkán kalauzolja el a látogatókat a vizualitás és a költészet mezsgyéjén csodaországba.

Blue noses. Esett az eső és Misa8o-nal bedobtunk egy fűszeres felest a délutáni melegszendvics illatban. A legeslegjobb ötlet volt. Azonnal nyilvánvalóvá vált a szuprematizmus mibenléte.

'Kitchen suprematizm (2)'.

Azután mongol tájakon vágtattunk, majd levetve ruhát és gátlást többszörösen virtuális részévé váltunk a meztelen testek projektjének: élő tangóharmónika zenével aláfestett vízes akváriumos összefonódásoknak egy pincében, 'mély'oroszországi tájakon animalitásba feledkezve botránkozva, azonosultunk a kilencvenes évek független művészeinek kutya életével: a művész, a művészet, és az újkapitalizmus szemszögéből.

Később hánykolódtunk át az évtizedeken, a rendszerváltások követte anómia, társadalmi szakadozottság, egymásnak feszülések, kizsákmányoltak és kizsákmányolók vidám komédiája, illetve a Kelet és Nyugat perspektívájának fejtetőre állítása, és a kelet-európaivá tágult posztszovjet horizonton.

Lenin él.

A kiállítás zárásaként a politikai mélységek szakadékában jókat röhögtünk, mondhatni, disznó módra fetrengtünk a cinizmus sarában, kontrasztként a kiállítást megnyitó jugoszláv háború dokumentarista sokkjához képest.

A kapitalizmusba való átmenet nem volt ismeretlen jelenség a kilencvenes években, annak veszélyeire, buktatóira akár a Dél-Amerika által elszenvedett erőltetett fejlesztéspolitika kritikája is felhívhatta volna a figyelmet, ha bárki hallgatott volna rá. A kiállítás kurátora, Petar Ćuković, három alkotó köré szervezte a kelet-európai rendszerváltás művészeti bemutatását, Ćuković a privatizációt jelöli meg a társadalmi dráma központi szervező elemének. Érthető, hiszen az újraelosztás ellenőrizetlensége, átlátlhatatlansága, vélt és valós igazságtalansága az államszerveződés meghatározó eleme volt.

A "durva idők" megjelenítését Josip Vaništa dokumentarista naplójára: a háborút, zavaros hatalmi viszonyokat, a mindent kiszolgáló sekélyes médiát, a kifacsart turizmust, stb bemutató újságcikkekből a legegyszerűbb technikával és módon összeállított (fehér lapra felragasztva) kollázsaira, illetve Oleg Kulik a kilencvenes évek kétségbeesését, könyörtelenségét, agresszióját radikális akcionista performanszaira bízta. Az új évezred politikai, gazdasági vagy éppen művészeti tartalmainak populáris megjelenítését a Blue noses végzi el: garantáltan nem veszünk el a jelentésben, és nagyon jót szórakozunk rajta.

Interjú a kurátorral. Ludwig Múzeum ajánlója.

Művészet és divat találkozik egymással a Puskin Képzőművészeti Múzeumban. Valóban szokatlan, csodálatos kiállítás nyílt múlt héten Moszkvában.

Natalja Goncsarova neve az irodalom kedvelőinek ismerős lehet: ő volt Puskin felesége, az ő vélt vagy valós hűtlenkedése miatt párbajozott a nagy költő, vagy ahogy Anna Ahmatova gondolja (és sokan mások csatlakoznak hozzá) : az ő bűne Puskin halála. Az orosz Nyáry Krisztiánok vígan megélnének csupán Goncsarova sztorijainak kutatásából és publikálásából - ha nem lennének olyan sokan. Még 1993-ban is előálltak új verziókkal Dantes, Goncsarova és Puskin sajátos viszonyrendszeréről, Szemjon Laszkin azt állította...

De erről majd máskor, mert most igazából a másik Natalja Goncsarováról fogok mesélni.