Oroszok

A Kremlben mászkálva, az ember egy irdatlanul nagy betonkockába botlik. A látvány valóban megrázó, hiszen agyonnyomja, illetve eltakarja a körülötte elszórt gyönyörű templomokat, tönkreteszi az egykori teret. Feltételezem ez is volt az építők-tervezők szándéka, hogy az új időket markánsan jelző Kremli Palota valóban monumentálisan rátelepedjen és eltakarja a régi idők maradványait, amik csupán egyfajta múzeális kuriózumként maradhattak csupán fenn. Furdalt a kiváncsiság , hogy több mint tíz év elteltével (amióta sorban megnéztem a nagy klasszikus balett előadásokat, a Petipa tradíció szellemében) vajon milyen műsorokat kínál a hatalmas nézőterű Kremljovszkij Dvorec.

A nalicsnyik teljes jelentése (faragott) keret, az orosz faépítészetben az ablakot és az ajtót (kívül vagy akár belül is) körülvevő faragott díszítés. Története és kivitelezése igen nagy múltra tekint vissza, ami magában foglalja a pogány és keresztény szimbolikát, különböző vidékek és korok stílusait. Persze, mint a legtöbb dolognak, van egy meglehetősen profán és egyszerűbb funkciója: az ablak és a fal közötti rést hivatott befedni, egyszóval szigetelés.

Nem, most nem a lengyel utcák vitézeit fogjuk megénekelni. Hanem egy valódi bajnokról mesélünk.

Fjodor Jemeljanyenko. A cselgáncs, a szambó, no és természetesen a vegyes harcművészet sokszoros bajnoka a 2000-es években legyőzhetetlen volt. Az 1976-os születésű Fjodor nyiszlett kisfiú volt, tízéves koráig az edzők sem láttak túl sok fantáziát benne. Ha ez egy amerikai film lenne, akkor most az a rész jönne, hogy rátalált a kínai/japán mesterére, aki évek szorgos munkájával, valamint egy jó montázs alatt bevezette a srácot a harcművészetek rejtelmébe. De ez egy orosz történet, a hegesztő apuka csak annyit bírt tanácsolni a kis Fjodornak: dolgozz. Sok-sok futással és súlyok emelésével erőnlétet alapozott magának, dzsúdózgatott, majd elment katonának, ahol kitanulta a szambót. A szambó szép ősi szónak tűnik, ehhez képest egyrészt rövidítés: önvédelem fegyver nélkül, másrészt a harmincas években fejlesztették ki szovjet tudósok, különböző keleti és nyugati harcművészeteket, küzdősportokat vegyítve. Jemeljanyenko a leszerelése évében, 1997-ben megnyerte az orosz bajnokságot meg az EB-t szambóból. Hogy mennyire fontos neki a szambó, az is mutatja, hogy 2012-ben is elindult az orosz bajnokságban - és persze meg is nyerte, épp az öccsét legyőzve a döntőben.

Lassan, de biztosan Oroszország divatnagyhatalom lesz. Erről leginkább azok a nők tehetnek, akik okosak, fiatalok, ráadásul szépek + kőgazdagok. Íme a három legfontosabb szereplő.

3. Natalja Vodjanova

Natasa általában egészen elől szokott szerepelni a szupermodellek listáin, megérdemelten. Ennek megfelelően szépen keres, Angliában, ahol él, a vagyon alapján az első háromszázban található. Az ő nevéhez kötik az áttörést, utána még jópár orosz lány került be a topmodellek közé, néhányan közülük már-már sztárnak számítanak (mondjuk Anne V áll ehhez a legközelebb). Februárban töltötte be a harmincat, Lord Justin Portman, arisztokrata és sakkbarát férje precízen időzítette a válást. Vodjanova addig sem búslakodik, neveli három gyermekét, működteti játszóterek építésében utazó alapítványát.

Mi történik, ha művészek találkoznak filozófusokkal és kritikusokkal? A hatalom számára semmi jó, mivel a szabad gondolkodást követve közzé teszik, amit látnak, tapasztalnak. Mindezt nem akárhogyan, hanem nemzetközileg: számos fórumon, magas színvonalon és több nyelven. Ráadásul a médiumok száma szinte végtelen, legyen szó hírekről, színházról, filmről, akcióról, esszéről, vagy akár nemzetközi petíció aláírásáról. A mozgalom 2003-ban alakult Péterváron azzal a céllal, hogy a politikai elmélet, a művészet és akció eszközeivel tegyen hitet a kollektivizmus, az önszerveződés és a szolidaritás mellett. A platform teret ad a vele azonosuló egyéni művészeti akcióknak és a politikai irányítás alatt működő kisebb csoportoknak. A Sto gyelaty saját hírportált is működtet.

A nyugati sajtó a sto gyelaty (a csoport az angol átiratot használja brandként: chto delat) kérdést egyenesen Leninnek tulajdonítja (mint oly sok mindent), ami egy orosz (vagy az orosz kultúrát mélyebben ismerő) számára Csernisevszkij művét juttatja eszébe, ennek örökségét vállalja magáénak a csoport nem tagadva meg Lenint sem. A diskurzust, a széleskörű civil egyeztetést nem is kellene elvakult baloldaliságnak értelmeznünk, ha nem a mai orosz valóságból figyelnénk, ahol a különböző hangok egyetértésben olvadnak össze abban, hogy nincs szavuk a hatalommal szemben a saját országukban, amint azt a lenti filmben oly szépen megkomponáltak.