Nem, most nem a lengyel utcák vitézeit fogjuk megénekelni. Hanem egy valódi bajnokról mesélünk.

Fjodor Jemeljanyenko. A cselgáncs, a szambó, no és természetesen a vegyes harcművészet sokszoros bajnoka a 2000-es években legyőzhetetlen volt. Az 1976-os születésű Fjodor nyiszlett kisfiú volt, tízéves koráig az edzők sem láttak túl sok fantáziát benne. Ha ez egy amerikai film lenne, akkor most az a rész jönne, hogy rátalált a kínai/japán mesterére, aki évek szorgos munkájával, valamint egy jó montázs alatt bevezette a srácot a harcművészetek rejtelmébe. De ez egy orosz történet, a hegesztő apuka csak annyit bírt tanácsolni a kis Fjodornak: dolgozz. Sok-sok futással és súlyok emelésével erőnlétet alapozott magának, dzsúdózgatott, majd elment katonának, ahol kitanulta a szambót. A szambó szép ősi szónak tűnik, ehhez képest egyrészt rövidítés: önvédelem fegyver nélkül, másrészt a harmincas években fejlesztették ki szovjet tudósok, különböző keleti és nyugati harcművészeteket, küzdősportokat vegyítve. Jemeljanyenko a leszerelése évében, 1997-ben megnyerte az orosz bajnokságot meg az EB-t szambóból. Hogy mennyire fontos neki a szambó, az is mutatja, hogy 2012-ben is elindult az orosz bajnokságban - és persze meg is nyerte, épp az öccsét legyőzve a döntőben.

A 2000-es években leginkább a vegyes harcművészetek versenyein vett részt, mert abban volt a pénz. Az MMA csaták, miután egészen sokféle harci stílust engedélyzetek a szabályok, arra is jók voltak, hogy kiderüljön, melyik harcművészet, küzdősport technikája ér a legtöbbet egy igazi harcban. Egyszerű lenne azt mondani, hogy a szambó, és ezért lett a mi Fjodorunk a legnagyobb, de nem ez a helyzet. Álló helyzetben a box bizonyult a legerősebb fegyvernek, leszámítva a kesztyűs védekezést, mert az itt semmit nem ért. Így aztán Jemeljanyenko kitanulta ezt is rendesen. Annyira, hogy Mike Tyson is kedvenc harcosaként emlegette. Földharcban verhetetlennek bizonyult, több ellenfele is arról áradozott a vereség után, hogy nem is vette észre, mikor került a karja menthetetlenül Fjodor birtokába, csak arra eszmélt, hogy nagyon fáj és ideje feladni. Legemlékezetesebb csatáját a spártai harcos kinézetű Andrej Arlovszkijjal vívta 2009-ben, minden tudására szükség volt, hogy legyőzze.

És aki egy kicsit véresebbre vágyik, annak itt a Brett Rogers elleni ketrecharc:

Aztán eljött 2010, és véget értek a győzelmek. Szegény Fjodor egymás után három vereségbe is belerohant. Verdum pont úgy verte meg, ahogy senki nem számított rá: földharcban elkapta a kezét. Rá félévre Antonio Silva csúnyán szétverte, az orvosok nem engedték ki a harmadik menetre Fjodort. Végül Dan Henderson kiütötte 2011 júliusában. A lapok már tényként írtak arról, hogy Jemeljanyenko befejezte, nincs több bunyó. Csak arról feledkeztek meg, hogy ezt a pályafutást így nem lehet lezárni. Fjodor odanyilatkozott, hogy csak azt tud felállni a padlóról, akit egyszer leküldtek, majd két könnyedebb harccal meghozta a saját kedvét a komolyabb megmérettetésekhez (Putyint az egyik ilyen felhozó meccsen kifütyülték, amikor felment a ringbe egy kicsit sütkérezni a dicsfényben). Közben visszament szambózni egy kicsit, hogy az alapokkal is minden rendben legyen. Jövő héten megint egy brazil, Pedro Rizzo jön szembe vele. Úgy harangozták be a csatát, hogy ez lesz az utolsó harc, utána Fjodor befejezi az aktív pályafutását, edzőnek áll. Csak aztán megkérdezték erről magát Fjodort is. Dehogy fejezem be, dehogy leszek edző - nyilatkozta az igazi harcos.