Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Balett, kaviár és medve

Szeretem a mászlenyicát vajas palacsintáival, de még inkább szeretem az olvadó havat és a friss virágot hozó Nőnapot.

Tavaszi szél bált hoz, március 8-a pedig, idén hatodszorra, orosz bált. Még illatosabbat, pazarabbat és az ígéretek szerint még oroszabbat mint eddig. A kaviár és a pezsgő mellé ugyanis rögvest (tényleg) orosz vodka társul, és a klasszikus orosz konyha jegyében összeállított ötfogásos ételsor halakat, vadakat vonultat fel idén még hangsúlyosabban (ételsor itt).

A hagyományosan, az olvadó havat és friss virágot hozó Nőnap táján megtartott bálon szerelmek szövődnek és barátságok köttetnek: Rózsa B. Györgyöt, a bál szervezőjét hallgatva úgy tűnik, nem csak a szigorú üzletkötés előszobája a rendezvény. Résztvevői a közvetlen, ám mégis emelt hangulat, az elegáns program és társaság kedvéért gyűlnek össze. A műsor hagyományosan az operett, az orosz balett, a néptánc, az orosz románcok és operarészletek parádéját nyújtja. Az ukrajnai események a bál szervezését is kihívások elé helyezték (az utaztatás nehézségei, illetve akadályai miatt), a szervezők mégis bravúros megoldásokkal éltek, idén Bécs több művészét is felvonultatva. (részletes program itt). A bál egyik fénypontja ugyanakkor mégis a tombola, az izgalmakat közben a koktélbárban, a teapultnál, illetve a rulettnél ismerkedve, beszélgetve lehet csillapítani. Az óriás, jégből készült vodkás szamovár már nem újdonság, az idei látványosság egy szokatlan – medveformájú –  vendég lesz (nem Misa8o-ra gondolok feltétlenül).

Beleszagolok a levegőbe, felnyalábolok a virágárusnál egy színes-illatos csokrot. Hamupipőkék márpedig nincsenek, mégis a báli ruhámról ábrándozok. Idén Misa8o-nal március 8-án, egyenesen a bál helyszínéről tudosítunk majd a tavalyi eseményekről itt.

A 2o13-as orosz bálról itt.

0 Tovább

Bloggerek a bálon: Misa és Gingerina találkozik Sorhajóhadnaggyal

Misával foglalt volt a szombat esténk. Tudtam, hogy érdemes lesz magamba döntenem a sok instantport, és szemcseppet, hogy összerántsam magam. Délután GeraszinaNyina látogatott meg minket egy kis csomaggal: borítékban belépők, és mellette két szép ruha: hogy legyen miből válogatni. Királylányként készülődtem, a tükör előtt illegetve magam kivörösödött szemekkel, halálsápadtan, orrot fújva. Szofi mondta ki végül, hogy mit kell viselni egy igazi bálban: mama, legyen kicsit csillogós, de csak egy kicsit. És ne legyen fekete.

Gingerina sebtiben készülődik:

A második pezsgő: finom volt. Igaz, még az első felénél tartottam, amikor Misa a második körös vörös pezsgős poharakat szorongatva meredt rám: Na?????

3 Tovább

Vodka folyik a szamovárból - mesés orosz bál

....és ez nem költői túlzás, nem is reklámszöveg. Az idei Orosz Bálon tudniillik valóban vodka fog folyni a jégből faragott szamovárból! Többek között ilyen meglepetéssel várják március kilencedikén a vendégeket a legelegánsabb magyarországi orosz rendezvényen.

0 Tovább

Második figyelmeztetés

Miközben a szombati képgaléria összeállításomra készültem - egy kis beharangozó -, belefutottam egy száznyolc darabos képcsarnokba a moszkvai Nagyszínházról. Lenyűgözött. Csodálatos, részletgazdag képek, amikkel (ha nem is mind a száznyolccal) szeretném megerősíteni - illetve megalapozni - olvasóinkban az elhatározást, hogy érdemes élni a múlt héten említett lehetőséggel. Miszerint az Urániában élő közvetítést nézhetünk meg a két ünnep között, vagy jövő tavasszal egyenesen a Balsoj Tyeatr-ból.

0 Tovább

Időben szólok

Gyermekkoromban balerina akartam lenni. Nem azért, mintha annyira mozgékony kislány lettem volna. Sőt. Viszont mély nyomot hagyott bennem az akkori - hetvenes évekbeli - moszkvai Nagyszínház balettelőadása, a Hattyúk Tava. Tudom, hogy csöppet sem eredeti, de ez az igazság.

8 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Utolsó kommentek