Oroszok

Napokig egy rockopera értelmezésén, megítélésén fogunk vitatkozni, erről eszembe jutott, hogy ugyanazokban az években, amikor Szörényi Levente és Bródy János a háromperces daloktól a nagyobb forma felé fordult, néhány orosz művész is pont rockoperában kezdett gondolkodni. Mark Zaharov, a moszkvai Lenkom (ennek a színháznak a neve a rövidítésfetisizmus mintapéldája: eredetileg LENini KOMszomol színház volt, a rendszerváltás után egyszerűen a mindenki által használt rövidítést vitték tovább) főrendezője rájött, hogy a fiatalokat úgy tudja a színházba csábítani, ha valami rockosat mutat nekik, látta a Jézus Krisztus Szupersztár sikerét, ő is ilyet akart.

Rendhagyó klippel jelentkezett a méltán híres brooklyn-i The National együttes pár hete. A szürreális videó, amelynek szereplői egy ablaktalan fehér szobában játszó zenészek és egy három percen át léggitározó gyerek, a szovjet-orosz underground zene egyik legmeghatározóbb bandája, a Zvuki Mu előtti tisztelgés.

Bár még csak március van (igen, az van, csak nem kell kinézni az ablakon), de könnyen lehet, hogy az év legerősebb videóklipje elkészült. Nem mertem azt írni, hogy a legszebb vagy a legjobb, mert sem esztétikailag, sem morálisan nem nagyon jön szóba ilyen puhány megközelítés ehhez a filmhez. Egy orosz zenekar, a Biting Elbows zenéjére az együttes frontembere, Ilja Naisuller rendezte. Nézzük meg (csak felnőttek!), aztán mesélek róla még.

Biting Elbows: Bad Motherfucker

A zenekart 2008-ban alakította az énekes Ilja meg a dobos Ilja (Kondratyev). Eleinte punkrockot játszottak, aztán megtanultak valamelyest hangszereken zenélni, Kondratyev ebből adódóan átváltott basszusgitárra, másokat is bevontak, így ma már indie rock a műfajuk. A sikerhez vezető úton több jó döntést is hoztak. Egyrészt leszerződtek a Misteriya Zvuka produceri és terjesztői céghez, amelyik tíz éves rutinnal eligazodik az orosz piac jogokkal nem, de mindenféle más akadályokkal bíró labirintusában. Másrészt előzenekari szerepeket vállaltak komolyabb moszkvai koncerteken, tavaly pl. a Placebonak melegítették be a közönséget. Harmadrészt az énekes belevetette magát a bulvárba, amikor összejött Dasa Csarusa színésznővel - azóta össze is házasodtak.

Naisuller gyerekkorának jelentős részét Londonban töltötte, nyolc év kihagyás után 15 évesen költözött vissza Moszkvába, ahol nemzetközi iskolába járt és rögtön belecsöppent egy zenekarba, énekesnek, noha semmilyen előképzettsége nem volt. Mondjuk a választott műfaja inkább a személyes hitelességet, mint az összhangzattani jártasságot követeli meg. A londoni évek ahhoz is hozzásegítik, hogy ne legyen messziről beazonosítható orosz akcentusa.

És a legfontosabb: rájöttek, hogy nem a zenéjük miatt fogják őket megszeretni és megvenni a tömegek, így belevetették magukat a filmkészítés világába. Naisuller a dalok szerzése és eléneklése mellett a klipek rendezését is magára vállalta. Tehette, hiszen két évig filmrendezőnek tanult, csak aztán inkább a zenére koncentrált. 2011-ben már összehoztak egy erős klipet The Stampede című dalukra, a minőség nem túl meggyőző, de a történet (irodai rablás és gyilkolászás) miatt azt is sokan megnézték. (Aki még nem látta, a facebook-oldalunkon megnézheti.) Akkor még nem törtek ki az orosz piacról. Igazából a Bad Motherfucker a folytatásnak tekinthető, a szerzők maguk Insane Office Escape első és második résznek nevezik az alkotásukat. A A 2013. március 18-án felrakott új klip mindenhol tarol, egy hét alatt 8millióan nézték meg és a nézőszám azóta is tartja a növekedési ütemet. Többek között Samuel L. Jackson is rásegített a berobbanásra, kitwittelte, hogy mennyire bejön neki.

Az orosz reklámügyi és médiafigyelő portál, az adme.ru azon viccelődik, hogy a szokványos orosz hétköznapok csak a külföldiek számára ilyen érdekesek. Hát igen, azt lehetne gondolni, hogy ez milyen rossz országimázs Oroszországnak, majd mindenki azt fogja hinni, hogy ez a rendes ügymenet, de ha a klip kommentjeibe is belepillantunk, akkor látjuk, hogy a többség - ha túllépett a nyitókép által ígért bikinis lányok keveslésén - érti, hogy ez egy film, méghozzá jó. És a dal sem olyan zavaró.

A legtöbben meg vannak győződve arról, hogy a rock csak és kizárólag angol nyelvű lehet. Jó, ha nagyon muszáj, meg lehet próbálni magyarul. De az összes többi nyelv csak szánalmas bénázás, vicckategória. És ezt a tételt a többezer francia, német, spanyol ellenpélda sem képes megcáfolni. Na és oroszul? Még a legelfogadóbb ismerőseim is csak mosolyognak, ha az orosz rockról mesélek.

A következő együttesek dalain lehet tesztelni, érdemes-e eleve kizárni az orosz rock hallgatását. Mondjuk nekik nem fáj, ha így döntünk, ők jól elvannak a párszáz milliós piacukon nélkülünk is.