Oroszok

Napokig egy rockopera értelmezésén, megítélésén fogunk vitatkozni, erről eszembe jutott, hogy ugyanazokban az években, amikor Szörényi Levente és Bródy János a háromperces daloktól a nagyobb forma felé fordult, néhány orosz művész is pont rockoperában kezdett gondolkodni. Mark Zaharov, a moszkvai Lenkom (ennek a színháznak a neve a rövidítésfetisizmus mintapéldája: eredetileg LENini KOMszomol színház volt, a rendszerváltás után egyszerűen a mindenki által használt rövidítést vitték tovább) főrendezője rájött, hogy a fiatalokat úgy tudja a színházba csábítani, ha valami rockosat mutat nekik, látta a Jézus Krisztus Szupersztár sikerét, ő is ilyet akart.

A Tavaszi Fesztivál programját böngészve a Bárka Színházban játszott Anna Kareninára rábukkanva gondolkodás nélkül vettem jegyet az előadásra, mondván a magamfajta russzofil kultúrbarbárnak illik megnézni, akármi is lesz ez, elvégre ritkán lát az ember ilyen orosz klasszikust, orosz (mint utóbb kiderült ukrán) átiratban, orosz (mint utóbb kiderült ukrán) rendezésben Pesten. Aztán egy jó hónappal a jegyvásárlás után, már régen feledve a kezdeti lelkesedést, munkából éppen beesve kezdtem el gondolkozni azon, hogy Tolsztoj legkevésbé sem színpadra írt nagyregényét jó ötlet-e színre vinni, és vajon a nyolcszáz oldal az hány felvonás.

Savat öntöttek Szergej Filin, a moszkvai Bolsoj Színház művészeti igazgatójának arcába pénteken. És mintha ez önmagában nem lenne elég megdöbbentő, a híradások teljes egyetértésben nyilatkoznak arról, hogy a támadás oka valószínűleg a színházon belüli szakmai harcok lehettek. És az embernek megállt az esze.

Persze érdemes azt észben tartani, hogy Oroszországban a balettnek kissé más a státusza, mint nálunk. A balett szent és sérthetetlen, a balett az orosz kultúra része, sőt egyik legfontosabb (export) kincse. Ráadásul ha balett, akkor Bolsoj, és ha Bolsoj akkor balett. A balettáncosok nagyobb celebek, mint a sportolók, állandó helyük van biztosítva a TV-műsorokban és a bulvársajtó lapjain. Valahogy úgy kell elképzelni, hogy a balett a kultúrorosz focija: egy rendes moszkvai rendszeresen jár előadásokra, ismeri a csapatokat és a sztárokat, az edzőket és stílusokat.

"Ha orosz nő lennék, tuti leszbikus lennék, mert olyan rondák ott a férfiak." Ezt mondta Karl Lagerfeld divattervező, aki maga sem egy matyóhímzés, de ettől még akár igaza is lehetne. A múlt héten a legszebb orosz színésznők közül válogattunk, most jöjjenek a férfiak, hogy a Lagerfeld-tézist cáfoljuk.

12. Danyila Kozlovszkij

Az 1985-ös születésű Kozlovszkij ugyan gyerekszínészként már egészen korán bekerül a tévések világába, de szülei döntése nyomán tengerészeti kadétiskolát végez, és csak ezután tanulhat (moszkvai létére!) a szenpétervári színházi akadémián. Így aztán nem meglepő, hogy háborús filmekben lett népszerű: a Mi a jövőből jöttünk (2008) háborús időutazósdiban, az Öt menyasszony (2011) leszerelő katonás vígjátékban, és az Akunyin regénye alapján készült Spion (2012) 1941-es kémfilmben is főszerepet játszott. A pétervári Európa Színház tagja, a Lear királyt bemutatva Magyarországon, a Nemzetiben is járt. Hangszeren is játszik, szaxofonozik.

Az orosz filmgyártás nagy felfutását éljük az utóbbi években, a többmilliós piac sokakat vonz, tévésorozatok és játékfilmek százai készülnek. Ennek megfelelően mérhetetlen mennyiségű sztárt futtatnak a producerek: a bulvárlapok, a férfimagazinok, vagy a sztárok korcsolyázását, táncolását, főzését, gusztustalankodásait versenyeztető tévéműsorok nem szenvednek hiányban jelentkezőkből. Rendszerváltás utáni orosz film szinte kizárólag csak fesztiválokon látható Magyarországon, ezért az orosz nyelvű világ sztárjai teljesen ismeretlenek itt. Bár ettől nem ők lesznek szegényebbek. Részben ezt igyekszem most bizonyítani.

Másrészt, miközben tudjuk, hogy az igazán szép nők az utcán sétálnak (lásd: "ezeknél az utcán szebbeket látni"), ennek ellenére a hírességek között vadásszuk a szépséget. Keresgéltünk már sportolóknál, modelleknél, szépségkirálynőknél, most a színésznők jönnek.