Nemrég hallottam baráti összejövetelen, ahogy valaki  lelkesen mesél egy új magyar dokumentumfilmről, A szovjet levelzőpajtás-ról. A történet a beszámolót is, engem is meghatott. Papp Gábor Zsigmond, fiatal filmrendező utánajárt harminc évvel ezelőtt kiutalt barátjának, egy akkor 13 éves orosz lánynak, akinek címét orosz tanára nyomta kezébe, hogy akkor tessék, itt van, vele kell leveleznie. Nekem is volt ilyen “barátom”, akiről még annyi emlékem sincs, hogy kisfiú volt-e, vagy kislány. Megirigyeltem a barátságot, az élményt és megkérdeztem magát az illetékest, neki hogyan sikerült... 

Előzetes a filmből:

http://www.magyar.film.hu/filmhu/multimedia/videok/elozetes/a-szovjet-levelezopajtas.html

- Mi motivált, hogy megkeresd a levelezőpajtásodat?

Voltak személyes motívációim. Az én fiam most 13 éves. Pont annyi, amennyi én 1980 januárjában voltam, amikor elkezdtem levelezni egy vadidegen moszkvai lánnyal. Arra gondoltam, hogy érdemes elmesélni a következő generációnak – és felidézni a saját generációnk számára is, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni -, hogy milyen gyerekkorunk volt a korai 80-as évek Magyarországán. Ez egy teljesen abszurd szituáció volt: ott van a Szovjetunió, a világ legnagyobb országa, katonai szuperhatalom, a magát legfejlettebbnek mondó ideológiával, a szocializmussal. És ott van a kis szövetséges ország, Magyarország. És paradox módon a birodalom fővárosában sokkal rosszabbul élnek a gyarmatosítók, mint mi a gyarmaton. Nálunk az élelmiszerboltok tele voltak ennivalóval, nem kellett sorbaállni, utazhattunk külföldre, háromévenként még nyugatra is, tehát sokkal nagyobb volt a jólét és a szabadság, mint ott. Ezt a furcsa helyzetet akartam megragadni két tizenéves gyerek szemszögén keresztül.

- A film gondolata a kislány sztoriját ismerve fogalmazódott meg benned, vagy előbb volt az ötlet (a filmé) és csak aztán mentél utána a sztorinak?

Nem tudom már, mi volt előbb, természetszerűen jött egyik a másikból.

- El sem tudom képzelni - bár nekem is volt orosz levelező pajtásom -, hogy miről lehetett levelezni egy ismeretlen emberrel. Miről??? Én csak az időjárást jártam körül, havonta egyszer ugye, ahogy ment-jött a posta.

Persze, teljesen banális dolgokról írtunk, hogy u nász pagoda hárosaja, meg hogy ki hova megy - illetve hol volt - a szünetben nyaralni. Nekem megvan az összes levele és az összes ajándéktárgy, amit küldött. Ezek legalább annyira fontosak voltak, mint maga a levél: dimenziós naptár a „No, megállj csak!” rajzfilm figuráival - hol a nyuszi, hol a farkas látszik -, Misa mackós jelvények a moszkvai olimpiáról, bélyegek, képeslapok. Úgyhogy mindig nagyon izgatottan néztem meg a postaládánkat, hogy érkezett-e piros-kék szegélyű külföldi boríték… Ő meg folyton juicy fruit rágógumit kért, mert az lapos volt, belefért a borítékba, náluk pedig ilyet nem lehetett kapni.

- Hány éves voltál akkor? Álmodoztál arról, hogy milyen is lehet az a pajtás?

13 voltam amikor elkezdődött, és 16 amikor abbahagytuk. Nagyon nem kellett álmodozni, mert a második levélváltáskor rögtön fényképet küldtünk magunkról. Kicsit olyan volt ez, mint ma a barátkozás az interneten, csak kőkorszakinak tűnő módszerekkel. Az viszont fel sem merült, hogy meglátogassuk egymást. Neki nem volt útlevele, amikor pedig én világútlevelet kaptam, abban volt egy pecsét, hogy „A világ összes országára érvényes, kivéve a Szovjetuniót.” Tehát egyszerűbb volt eljutnom Amerikába, mint a szomszédos, baráti Szovjetunióba…

- Mi lett volna a filmmel, ha nem kerekedik ki belőle egy jó sztori? Volt-e mondanivalód, üzeneted a sztoritól függetlenül?

- Szerintem igen. Ugyanolyan jó lett volna, ha Júliát egy külvárosi panelház 10 emeletén találom meg (azt most nem árulom el, hogy hol találtam meg). Az utazás és a keresés csak egy apropó volt a saját belső utazáshoz, az emlékek felszínre hozásához. Fontosabb volt az út, mint a célba érés.

- Segített egyébként ez az orosz nyelv tanulásában? Hasznos volt?

A levelezés? Igen, hasznos volt kb. annyira, mint egy házi feladat megírása. Ki kellett találni, hogy mit ír az ember és meg kellett fogalmazni, kikeresni az idegen szavakat a szótárból. De azért izgalmasabb volt egy házi feladatnál, mert ha csekély mértékben is, de volt valami tétje.

- Szerinted milyen, hogy tizenéves gyerekeket leveleztetnek egymással? Most, amikor más nyelvek tanulása kötelező, én még soha nem hallottam ilyen gyakorlatról. Te?

Szerintem lehet, de nyilván nem olyan mértékben, és nem olyan céllal, mint a 60-as, 70-es, 80-as években. Akkor nem nagyon lehetett utazni, tehát ez volt a legegyszerűbb módja a nyelvet gyakorolni, és egymás életét megismerni. Azóta  politikailag is és technikailag is iszonyúan kinyílt a világ. Az internet korában már elavultnak hat egy ilyen levelezés és a nyelvgyakorlásnak is vannak egyszerűbb, gyorsabb formái. Bár érdekes, hogy amióta ezzel a filmmel foglalkozom, nagyon sok olyan történetet hallottam, hogy vannak, akik 30-40-50 éve folyamatosan leveleznek az egykori német, orosz, lengyel vagy bolgár levelezőpajtásukkal!

- Leveleztek a film óta?

Igen. Emailen, skype-on és facebookon…

A filmet megnézhetjük április 1-én és 7-én a hír tv-n, 22.05-kor!