Oroszokkal kapcsolatban gyakran emlegetjük italozási-, vodkázási szokásaikat. A múlt szombati blog-találkozót követő másnap megfogalmazódott bennem az igény, hogy a másnaposságról is értekezzünk röviden, hiszen a két jelenség együtt jár. Nem mintha rengeteg újdonságot tudnék ezzel kapcsolatban mondani, csak ha valaki másnapos, hajlamos azt hinni, hogy szegény feje teljesen egyedül van ezekkel a szörnyű testi tünetekkel a világon. És talán segítene ilyenkor, ha tudnánk, hogy nem, nem vagyunk egyedül. Hogy sokan (az oroszok szinte kivétel nélkül mind) értik, ismerik mit érzünk és együttéreznek velünk.

Eszembe jutott, hogy – többek között – Marina Vlady és E. Griskovec is írt erről könyvében:

„Szovjetunióban általában elnézőek a részegekkel. Minthogy egyszer mindenkivel előfordulhat, hogy a földön találja magát, a sárban, öntudatlan állapotban, mindenki segít az iszákosokon. Odatámasztják egy fűtött kapualjba, szemet hunynak, ha hiányzik az irodából vagy az üzemből, adnak neki néhány kopejkát, hogy jéghideg sörrel rendbe hozhassa magát, és ha kell, hazaviszik, mint egy csomagot. Ez a részegesek testvérisége.” (Marina Vlady, Szerelmem, Viszockij)

„Hol máshol fordul elő egy idegennel, hogy egy este leforgása alatt lejátszódik előtte az élet minden vihara? ... Hol rázzák meg ilyen jelentőségteljesen és gyakran a kezét? Hol mondanak tiszteletére egy este ennyi pátosszal átitatott tósztot? Hol terítenek neki ilyen asztalt és isznak rá ennyi vodkát? … És a világ mely pontján éreznek még ennyire együtt- és törődnek vele egy ilyen estét követő másnap reggel? (Jevgenyij Griskovec, Folyók c. könyvéből)

A másnaposság kellemetlen tünetei – az elfogyasztott alkohol mennyiségének, minőségének, testsúlyunknak, lelki állapotunknak, stb. függvényében – többnyire délután egy és kettő óra körül kulminálódnak. Általában ilyenkor derül ki, hogy amikor reggel lüktető halántékkal azt hittük, hogy képesek vagyunk végigcsinálni a napot, tévedtünk. Ekkorra válik elviselhetetlenné annak az érzése, hogy szemgolyónkat valaki folyamatosan nyomja kifelé és közben dobol a homloklebenyünkön. A tegnapi vacsora legfinomabb falatjának puszta gondolata is hányingert okoz, és szorongató szégyen költözik belénk, ha eszünkbe jut, mi minden hülyeséget hordtunk össze az este, főleg búcsúzáskor. Viszont aki még négykor is életben van, az fellélegezhet, a nehezén túljutott. A tüneteket többféleképpen csillapíthatjuk (van, aki a kalóriadús ételre, van, aki az ellenkezőjére esküszik), ami biztosan segít, az az Aspro C. Az orosz konyha a savanyú uborkát jegyzi „gyógyszerként”, a magyar a korhely levest. A lényeg szerintem az ürítés, tehát bármi lehet, ami segíti az anyagcserét. Egy jéghideg medence – esetleg szaunázással egybekötve – erősen felgyorsítja a méregkiválasztást. De ha nem bírunk mozogni, akkor marad az ágy. Az alvásnál nincs jobb, bár többen a szexet használják figyelemelterelésre, ha már ágy. Én a kellemes gondolatokra helyezném a hangsúlyt.

Addig pedig, amíg sem mozogni, sem gondolkodni nem tudunk, nézzünk meg egy brúszvilliszes filmet, vagy aki ért oroszul, bármelyiket az Особенности национальной рыбалки/охоты/политики/бани c. filmek közül, mert isteniek. Egyik kedvenc jelenetem:

A legfontosabb jótanácsom, hogy ne veszítsük szem elől a hihetetlent, hogy holnap is van nap! És bízzunk abban, hogy legközelebb jobban tudunk majd mértéket tartani. Nekem az is segít, ha ilyenkor megesküszöm rá, hogy soha többé nem iszom.