Alízzal, a kutyámmal gyakran sétálunk a Városligetben, és ilyenkor szinte mindig belegabalyodunk turistacsoportokba. Egyikbe a másik után. Sok a japán és az olasz csoport, de főleg oroszokkal találkozunk. Ha nem hallanám a nyelvet, akkor is könnyedén rávágnám, hogy ki honnan érkezett. A japánokat nem nagy kunszt felismerni ugye. Az olaszok szinte mindig készítenek fényképeket Alízról és ha jól értem, mindannyiójuknak pont ilyen kutyája van otthon, vagy lesz, vagy volt. Na és az oroszok… Miről ismerni fel az orosz turistát?  

Majdnem azt mondom, hogy nehéz. De csak majdnem… Manapság már alig látni azokat az árulkodó, ikonikus jegyeket, amik régen minden kétséget kizáróan utaltak arra, hogy oroszokkal állunk szemben. Például az arany fog, az Adidas cipő, vagy nylonzacskó a kézben, masni a hajban. Vagy éppen maga a helyszín. Emlékszem gyerekkoromból, hogy az orosz turistákat csoportosan vetették ki a Corvin áruház előtt a buszokból. Megjegyzem manapság szinte csak a Mark and Spencerben találkozni velük. Gondolom, hogy ma már az is elképzelhetetlen, ami 1985-ben történt meg velem, amikor is Leningrádban, a metró mozgólépcsőjének aljában megszólított egy fiatal hölgy. Arra kért, adjam neki a kabátom alól kikandikáló, zöld kötött-pulcsimat. Semmilyen érvvel nem tudtam lebeszélni. Mondtam, hogy ez az egyetlen, mondtam, hogy szakadt, mondtam, hogy kicsi lenne rá és hogy tulajdonképpen nekem meg állati hideg lenne enélkül hazamenni… Azt hiszem a végén egyszerűen faképnél hagytam.

Tehát ami az orosz turista megjelenését manapság illeti, két főbb kategóriát írhatnánk körül. Létezik a konzervatívabb- és az abszolút mai, menő stílusú. Az előbbi képviselői természetesen többnyire a közép korosztály. A férfiakon betűrt pólóing, élre-vasalt nadrág és a vállon átvetett táska. A nők haja általában világosabb árnyalatú, de lehet gesztenyebarna is, a kirúzsozott ajak a legszembetűnőbb. A fiatalabbak és a menő középkorúak napszemüveget viselnek, és épp csak annyira divatosak, mintha most jöttek volna ki a West Endből. Viselkedésükben még árulkodó, hogy a lányok többnyire egymásbakarolva járnak. A parkban található szobrok tábláit csak ők olvassák el. És az is, hogy sokan szöknek meg a csoporttól, hogy kisebb egységekben, vagy éppen egyedül bámészkodjanak, sőt, inkább hogy egyenek. (Na, ővelük egészen biztosan megismerkedünk, mert Alíz megáll előttük és addig nem tágít, amíg kóstolót nem kap.)  

Szóval miről is ismerni fel az orosz turistát? Figyelem őket és őszintén mondom, nem egyszerű. Talán mert sokszor vannak a csoportban idősek, de nem olyan önálló idősebb házaspár, mint az amerikaiak között, hanem a nagymama, nagypapa, após vagy anyós, akit a fiatalabbak elhoznak, mert nem hagyják őket magukra. Mert a kutyára nem azt mondják, hogy „milyen szép”, hanem azt, hogy „milyen jó” és hogy „szegényke”. És mert ha nagyon rájuk hangolódunk, érződik rajtuk a meghatódottság, hogy itt lehetnek….

Azért van egy tényező, ami mindig segít, még ha az intuíciónk cserben is hagyna. …Ez pedig az idegenvezető! Ők - bocsássanak meg nekem -, semmit sem változtak az elmúlt negyven évben.

.