Oroszok

Vendégposzt: Kozlov Sándor, az A38 matróza, régi barátunk végre írt. És milyen fontos témáról!

Az egész sportvilág most a szocsi téli olimpia lázában ég, ezért mi se maradhattunk ki a mókából. Az orosz szervezésű olimpiát rengeteg kritika érte, legfőképp korrupcióval és túlköltekezéssel vádolták Putyinékat. A nemzetközi hírnév és siker érdekében minden idők legdrágább téli olimpiáját rendezik Oroszország egyik leghíresebb üdülőhelyén. A költséges szervezés és a terrorveszély mellett a legtöbb támadás az emberi jogok terén érte a szervezőket. A homoszexuális propagandatörvény tavalyi hatályba lépése óta a "meleg téma" végigkísérte az olimpiai készülődést. Ezért is meglepő, hogy az orosz válogatott épp a rendszerváltás utáni időszak legnépszerűbb orosz slágerét szerző álleszbikus Tatu duó dalára, a „Nasz Nyé Dogonyat”-ra (ford.: nem érnek utol) vonult be az olimpiai stadionba. Konsztantyin Ernszt, az orosz állami televízió vezérigazgatója, a megnyitó napján még azt nyilatkozta, hogy a Tatu szerepelni fog az ünnepségen. Erre természetesen nem került sor. Viszont ez ürüggyel szolgált nekünk arra, hogy felidézzük a poszt-szovjet időszak legnagyobb sikerű slágerét és bemutassuk ki is állt mögötte.

1999 elején a Tatu jövendőbeli producere, Ivan Sapovalov - egy minden szempontból különleges zenei projekt létrehozásán törte a fejét. Egy orosz szuper groupot szeretett volna verbuválni neves rock zenészekből, mely az akkor éppen aktuális koszovói problémára reflektált volna. Alekszandr Vojtinszki zeneszerző tollából elő is került az első szám, mely szimplán a „Jugoszlávia” címet kapta. A dalt eredetileg férfi énekhangra írták, de végül egy Lena Katyina nevű 14 éves lány énekelte fel, akit még a Nyeposzedi ifjúsági énekegyüttes meghallgatásain ismertek meg. Sapovalov egyik közeli ismerőse ajánlotta, hogy az igazi kihívást Katyina felfuttatása jelentené, de hamarosan mégis a duó formátum mellett döntöttek. Szintén a Nyeposzedi soraiból került ki Lena barátja és egyben jövendőbeli zenész társa, Julia Volkova. Sapovalov gyorsan maga köré toborozta legjobb ismerőseit, barátait, köztük újságírókat, filmrendezőket és televíziós munkatársakat, akik az alakulóban lévő duó szövegírói, koncertszervezői és arculati managerei lettek. Így indult útjára 1999-ben a Tatu zenekar.

Már 2000-ben végigsöpört a duó első slágere, a „Ja szosla sz uma” (ford.: megbolondultam). Viszont az orosz köztudatban még mindig úgy volt jelen a Tatu, mint egy aktuális villámtrend, egy geg, melyről másnap mindenki meg fog feledkezni. A duó nemzetközi sikereinek hatására mindez egy pillanat alatt megváltozott. A Tatu ebben az időszakban nagyon ritkán adott interjúkat, és ha adtak is, nagyon tömör és rövid válaszaikkal még jobban fűtötték a közönség érdeklődését. Sapovalov és társai egy legendát találtak ki a lányok nehéz családi hátteréről, kalandos életéről, így a debütáló album megjelenését még több kérdés övezte. A történet, amit a lányok köré szőttek igazán szürrealisztikus - a duó tagjai elütötték saját producerüket és ismeretlen helyen bujkálnak. Ez adta meg a Nasz Nye Dogonyat, a zenekar második slágerének alapját. A lemez megjelenésével egy időben bemutatott videóklip is elég részletesen mutatta be autóbaleset jelenetét, ám a történet további részét köd övezte és mindössze annyit láthattunk, hogy a lányok az egyik moszkvai reptér irányába haladnak. A kliphez hasonlóan a zenekar zenei és szövegi világa is hasonlóan fragmentális, mondhatnák hiányos, olyan, mint a krimisorozatok utolsó percei, amikor már minden tiszta, de mégis van benne egy csavar.

A Nász Nye Dogonyat premierjére 2001 márciusában került sor a MTV szimbolikus elnevezésű (Babij Bunt – Csajok lázadása) zenei fesztiválján, a helyszín pedig maga a Kreml volt. Tíz év múlva, mint tudjuk, már más csajok fognak lázadni, más helyen és másképp végzik. A klip sikere még magasabbra röpítette a Tatu-t, Európában és Ázsiában bolondultak meg a tinédzserek az orosz duóért. 2004-ben a Tatu kényszerszünetet vesz, miután Julia Volkova teherbe esett a zenekar egyik testőrétől. Az átütő siker hatására jöttek az ezzel ilyenkor rendszeresen járó problémák, a projekt stábjának tagjai összevesztek egymással, rengeteg vita támadt a dalszerzői kreditek feltüntetése körül. Hamarosan Julia Volkova is összetűzésbe került a zenekar új producerével, Borisz Remszkijjel, ami az együttes végét is jelentette egyben. Volkova ezután férjhez ment egy moszkvai oligarcha fiához, majd felvette az iszlám vallást. A Tatu másik tagja, Lena Katyina jelenleg Los Angelesben él, szlovén zenész férjével és saját szólókarrierjét építi.

2012-ben azonban a Tatu visszatért, élő fellépéseket adva egy sor moszkvai étteremben, majd nagyobb fellépéseket vállalva Kijevben, Szentpéterváron és Jaroszlavlban. A Szocsi Olimpia megnyitóján a Nasz Nye Dogonyat az orosz válogatott amolyan nem hivatalos himnuszává vált, ami csak elsőre tűnhet véletlennek. 2009-ben a Tatu egy másik megaeseményen, az Eurovíziós dalverseny moszkvai döntőjének gálakoncertjén szerepelt elég absztrakt helyzetben - a vörös hadsereg kórusával és egy rózsaszín tank környezetében. Ugyanebben az évben a Rammstein dolgozta fel a Nem érnek utol-t, Moszkvai koncertjükön pedig egy úttörő kórus kíséretében adták elő élőben a dalt.

A Tatu nemzetkőzi népszerűségével tisztában lévő szocsi olimpiai szervezők ezért két ok miatt is biztosra mehettek a duóval. Először is, nem egy mindenki által ismert és elvárt orosz klasszis folklór témát használtak fel (lásd. katyusa, jablocsko, ej uhnyem, stb.), hanem egy modern, az új Oroszországot szimbolizáló pop dalt. Másodszor, egy olyan előadópárosról van szó, akikre ma is sokan a másság szimbólumaként tekintenek, és mindez egy olyan országban történik, ahol nemrég homoszexuális propagandatörvényt fogadtak el. Ebben óriási szerepet játszott még egy neves orosz producer, Konsztanytin Ernszt - az olimpiai játékok megnyitóünnepségéért felelős szervező és a Pervij kanal, az orosz állami tévé vezére. A Danny Boyle londoni olimpiai rendezéséből is sokat tanult Ernszt egy maximálisan polkorrekt és látványos show-t hozott össze Szocsiban, amiből nem hiányzott az a bizonyos csavar sem. Amúgy Ernszt vitte véghez az első számú orosz állami csatorna minőségi ugrását is - a Pervij kanal ma nem csak magas színvonalú szórakoztató programjaival és sorozataival tűnik ki, hanem olyan liberális gondolkodású újságírók műsorait sugározza, mint az USA-ban nevelkedett és gyakran kormánykritikus Vlagyimir Pozner. Rosszakarói mondhatják, hogy korlátlan állami támogatásból bárki csinálhat jó televíziós adót, de ez nem teljesen így van. Oroszországban még mindig komoly problémát jelent a sajtószabadság. Saját hibájából fakadóan, de külső nyomás hatására, nemrég volt kénytelen leállítani kábeltévés közvetítését az igazán minőségi műsorokat közvetítő és népszerű, de egyértelműen ellenzéki Dozsgy online TV adó. A rádióadók és újságok helyzete is kettős helyzetben van. Az egyik legismertebb liberális beállítottságú moszkvai rádióadó, az Echo Moszkvi például a kormány közeli Gazprom Media csoport része. Az évezredfordulóban a Tatu álleszbikus, politikamentes manifesztációja nem zavarta az akkor éppen második csecsen háborúval elfoglalt és nagy változások előtt álló putyini Oroszországot. Más történet, más háttérrel, de mégis, most már csak az a kérdés: változik-e annyit az az orosz politikai miliő, hogy egy következő nagy nemzetközi publicitást kísérő eseményen akár szimbolikusan, szemlélőként is feltűnjenek a tavaly szabadult Pussy Riot csoport tagjai. Mondjuk egy foci világbajnokságon… Nem lehet tudni, de azt sem, hogy egyáltalán kell-e ez a politikailag egyre izmosodó Oroszországnak?