A moszkvai metróban a közhiedelemmel ellentétben nem csak az állomások számítanak komoly látványosságnak, hanem gyakran maguk a metrószerelvények is. Többet bizonyos személyek vagy események tiszteletére neveztek el, s néhány „tematikus szerelvény” is közlekedik Moszkva alatt, ilyen az „Akvarell” elnevezésű metró-galéria.



Már a Szovjetunió idejében elkezdődött a szerelvények elnevezése, az elsők közé az a szerelvény sorolható, aminek érdekes módon nem is volt neve, de az elején Sztálin portréja volt látható. (1938-tól az 50-es évekig közlekedett) A másodikat (1984) Kuncevo (Moszkva egyik kerülete) úttörőjének nevezték el, hiszen a fáma szerint a kerület pionírjai által gyűjtött fémhulladék újrahasznosításával készült el. Egyes értesülések szerint az ezen a néven futó szerelvény egyáltalán nem újrahasznosított fémből készült, hanem egy korábbi vonatot egyszerűen átfestettek erre a célra. Ifjúgárdista néven futott az ugyancsak hasonló akció eredményekén született második szerelvény. Viszonylag rövid ideig (1984-1986) közlekedett a Moszkvai Komszomolnak címzett szerelvény, s még kettő hasonló epizódot találunk, amik az úttörők munkáját voltak hívatottak demonstrálni, de valójában mindenki tudta, hogy ezek nem készülhettek kizárólag fémhulladék újrahasznosításával.

Kuncevo úttörője



A peresztrojka után a metró 60, illetőleg 70 éves évfordulójára alakítottak ki tematikus szerelvényeket, ahol a metró történetéről tájékozódhatott az utazóközönség (Egyébként a Metrótörténeti Múzeum is egy megállóban, a Szportyivnaján van berendezve).

A 70 éves évforduló szerelvénye


Ma is forgalomban lévő tematikus szerelvények:


A népfelkelő а Majakovszkaján, a legrégebb óta működő tematikus szerelvény, belül második világháborús képekkel és feliratokkal

A kurszki ostromgyűrű. 2003, a kurszki ütközet 60. évfordulója óta közlekedik. A Moszkvai Metró páncélvonatnak állít emléket, amit a metró munkatársai építettek, s ők is harcoltak rajta.


A Vörös Nyíl. A Moszkva és Szentpétervár között közlekedő gyorsvonat indulásának 75. évfordulóján állították szolgálatba 2006-ban. 2010 márciusában a Lubjanka állomáson ezen a szerelvényen hajtották végre az egyik robbantást a dagesztáni „fekete özvegyek”.


Időben most jutunk el címszereplőnkhöz, a 2007 óta közlekedő (és a világon az első) Akvarell galéria-metróhoz. Szerkezetileg is eltér a többitől, hiszen a képek kiállítása miatt hiányzik az ablakok és az ülések fele, ebből adódóan először csak a csúcsidőn kívül közlekedett, ma már bármikor találkozhatunk vele. Nevét onnan kapta, hogy legelőször Szergej Andrijaka, orosz akvarellfestő és tanítványainak kiállítását (persze csak az eredeti képek reprodukciót) tekinthette meg benne az utazóközönség. 2009-ben a szentpétervári Orosz Múzeum alkotásainak reprodukcióiból nyílt tárlat, 2010-ben a Puskin Képzőművészeti Múzeum, 2011-ben a vjatkai Művészeti Múzeum, 2012-ben pedig a Tretyakov Képtár került sorra.



Két irodalmi szerelvény is közlekedik, az egyik Az olvasó Moszkva, míg a másik Költészet a metróban néven. Itt a többi tematikus szerelvényhez hasonlóan nem reklámokkal találkozunk, hanem orosz és világirodalmi idézetekkel egyaránt.



A Szokolnyiki retrómetró sajnos csak utángyártmány, de így is megidézi a harmincas évek hangulatának kellemesebb részét. A moszkvai metró 75 éves évfordulóján állították forgalomba.


A másik vasutas tematikájú szerelvény az oroszországi vasút 175 éves évfordulójára készült, az orosz állami vasút (РЖД) flottaszínében tündököl. Sajnálatosan ehhez a szerelvényhez is fűződik szerencsétlenség: 2012 augusztusában a metróvezető odacsukta egy nyugdíjas utas lábát, s elindult, így húzva végig az egész peronon az idős embert, aki így olyan erővel csapódott az alagút falához, hogy a helyszínen meghalt.

A tematikus szerelvények meglehetősen megosztóak, többek szerint nincs helye ilyesminek egy túlzsúfolt közlekedési eszközön, míg mások azt mondják, a Szovjetunióból örökölt teljesen pozitívnak is értékelhető „Művészetet és kultúrát az utcára!”/metróba lózung születik újjá.