Oroszok

Mit várjon az olvasó, ha egy Sznob című újságot vesz virtuális kezébe? Bizsergető érzés, én egyfajta csillogó, gazdagok és szépek életérzést propagáló, csupa 'sikeres' üzletemberrel és média-arccal teletüzdelt galmouros parti fotókat felvonultató, fényes karriereket ismertető, amolyan olasz bulváros-közéleti lapot vártam. Ehhez képest a Sznob projekt inkább a közéleti oldalra billenti a mérleget, a kissé politikai-gazdasági, de erősen kulturális életmód magazinnal állunk szemben. Felvállaltan sznob: szűk közösséggel bír, ám tágabb közösséget épít, Oroszország határain kívül, össze hivatott kötni a moszkvai írót a bostoni programozóval és a londoni designerrel. Saját állítása szerint azokat, 'akik különböző nyelveken beszélnek, de oroszul gondolkodnak'.

A képen Ilja Baranov a Sznob művészeti vezetője, akit a Brit Design és Art Director-ok Egyesülete elismerésben részesített 2o11-ben.

Exkluzivitását és szerepvállalását a közízlés formálásában azzal hangsúlyozta, hogy összehozott egy éves díjat a 'Сделано в России', (azaz Oroszországban készült, a legpontosabban: Made in Russia) díjat. A cél országhatárokon túlmutat: az oroszokról és Oroszországról alkotott nemzetközi képet is hivatott formálni. A díj azokat illeti meg, akik az adott évben a leginkább hozzájárultak az Oroszországról alkotott kép formálásához a világban, illetve képviselték hazájukat saját alkotói területükön. A projekt artikuláltan ellenzéki hangvételű, sokszorosan hangsúlyozva, hogy van élet a putyinizmuson túl. Az egyik műsorvezető például, az ellenzékiségbe fordult médiabomba és képviselő Kszenyija Szobcsak volt (a link a Haarper's Bazaar-ban megjelent ínterjúra mutat, melyben Kszenyija elmeséli, változásainak történetét).

Mindig is lenyűgöztek az aprólékosan kidolgozott, mesterien megformált használati tárgyak, amiket az orosz kézművesek az állandó, vagy alkalmi bazárokon, jarmarkán árultak. A tematika meglehetősen változatos a klasszikus tájképektől és a romanticizáló "orosz népies"től, a virágokon, meséken át, a ma emberének fogyasztási szokásaihoz, megváltozott életmódjához, az új divatokhoz adaptált motívumok, témák is akadnak bőven. Igaz a technikai megoldások is változtak az idők során, legnagyobb bánatomra a festett, faragott felületek helyett, a gyorseljárású decoupage technika itt is hódít, teret nyitva a szélesebb körű közönségnek is, hogy saját készítésű tárgyakkal rukkoljon elő. Némelyik darab már-már bizarr naivitása, máshol az ötletes megoldások, a DIY technikák bevetése, a mese világába forduló szárnyaló képzelet ragadta meg a figyelmem. A kézi/ házi készítésű mesterművek legkülönlegesebb darabjait vásárolhatjuk meg on-line a Jarmarka Masztyerov oldalon, különleges utazás itt körülnézni, ezekből szemezgetek.

Borozás hangulatát idéző vágódeszka, feltételezem sajtot lehet rápakolni, ha az ember egyáltalán arra vetemedik, hogy ne csak szemet gyönyörködtető díszletnek használja.

Miért nem tört be az orosz microchip a világpiacra? Mert nem fért ki a gyárkapun! - szól a vicc és lássuk be, az orosz monumentalizmusnak tényleg nagy hagyományai vannak. Ebben a szellemben választott magának orosz szuvenírt olvasónk és Facebook-csoportunk aktív tagja, Szőke Ferenc, aki egy egypudos girjával tért haza Pétervárról.

Hallottál már őrültebb szuvenírről? Nálatok is van egy jellegzetes szovjet/orosz tárgy otthon? Írd meg nekünk a történetét levélben, hogy te lehessél a jövő heti vendégszerző.

________________________________________________________

Aki járt már külföldön, az tudja, hogy szokás hozni valami kis emléktárgyat, egy kis ízelítőt az itthon maradtaknak. Én idén is Szentpéterváron nyaraltam, és mivel már annyi minden van itthon "otthonról", ezért megleptem magam modern korunk legnagyobb őrületével, egy hőn állított girjával. Ez egy egyszerű, anno takarmány mérésére szolgáló, manapság pedig a fitnesz-bolondok, és harcművészek kiegészítő sporteszközeként teret hódító egy pudos (16kg!) súly.

Vajon miért nevezik oroszul a bonbont konfetinek? Rejtély (válaszokat kommentbe), de ez az egyik legfontosabbb dolog, amit érdemes megjegyezni, ha valaki fel akarja fedezni az orosz kulináris örömöket. Az orosz konfeti ugyanis nagyon finom. Gyönyörű, színes, képes papírba van csomagolva – több rétegben. A legfinomabb (és a drágább) csokoládés változatokat ki kell hámozni, mint a matrjoska babát. Kívülről befelé haladva színes papír, áttetsző selyempapír és végül leheletvékony alumínium borítás fedi.

A konfetit legalább három nagy csoportba sorolhatjuk, a csokoládésakat (sokoladnije konfeti), a tejes alapú karamell-féléket (karameljki), és a szopogatós keménycukrokat, de ráadsáként ott vannak a halva ízesített, vagy csokoládéval bevont változatai falatnyi kiadásban, vagy a pihe-puha szuflé-szerű apró csodák. Nagyon sok cukorka- és csokoládégyár létezik a volt-cécécépé területeken, de nekem a kedvencem a hagyományos, a moszkvai Rotfront (nem összetévesztendő az expat-ekből verbuválódott németországi ska zenekarral, egyébként jönnek Szigetre, csekkitáut) és a legősibb, még a cári időkben 1867-ben Teodor Ferdinand von Einem által alapított Krasznij Oktyjabrj (Einem) gyártotta nyalánkságok.

A csomagolásokat díszítő képek egytől-egyig izgalmasak, szép gyűjteményem volt belőle még iskoláskoromban. A nagyklasszikusok: a finom ostyás Csámpás Medve (Misa koszolapij), a mogyoró nugáttal töltött Mókuska (Belka), a ropogós Pinocchio (azaz rendes orosz nevén Buratino, ld. posztot itt és itt), az ugyancsak ostyás, de lágyabb csokoládéval bevont Piroska (Krasznaja Sapocska), a grillázs-alapú (azaz cukormázzal borított mogyoró) Grillázs. Finom a balerinát ábrázoló Balett, a romantikus és avar illatú Őszi Keringő (Oszennyij Valsz), a tejkaramell Tehénke (Korovka), a tejehér és lágy Újhó (Sznyezsok), és a citromíző Álom (Mecsta), a hal A sor végtelen, szerintem minden olvasó hozzá tudna tenni még.  A legismertebb, és a legelterjedtebb (azaz a legtöbbek által gyártott) Misa Koszolápijt még a forradalom előtt fejlesztette ki a Krasznij Oktyjabrj.

A konfetit teához illik enni, persze csak úgy önmagában is finom. A reggeli nagycsésze fekete tea mellé egy-két édes konfeti meglódítja a napot, a délutáni pihegéshez pedig kellemesen ellazít. A konyhámban mindig van néhány, legutóbb egyenesen Krasznodarból kaptam, de ha fogyni kezdenek, az itthoni orosz boltokban mindig beszerezhető. Ebben a régi teásdobozban tartom (de ez az én titkom).

Oroszország túl közel van és túl nagy ahhoz (a történelmi viszontagságokról nem is beszélve), hogy ne legyen minden házban pár olyan Oroszországból vagy a Szovjetunióból származó tárgy, amihez fontos, érdekes emlékek ne fűződnének. Lehet az a legkülönlegesebb vagy a legközhelyesebb szuvenír, egészen hétköznapi használati tárgy vagy éppen egy jó ebéd: a lényeg, hogy lehessen róluk mesélni. Új rovatunkkal az a célunk, hogy minél több ilyen tárgyról írjunk, minél több ilyen emléket osszunk meg egymással. Ha van olyan tárgyad amiről szívesen írnál, emléked, amit szívesen osztanál meg a blog olvasóival, írj nekünk az azoroszok@gmail.com címre. A jövőben rendszeresen szeretnénk szemezgetni a ti leveleitekből.

Hogyan igyunk forró teat, anélkül, hogy megégetnénk a kezünket? Öntsük podsztakannyikos üvegpohárba, így az üveget körülölelő fémborítás  megvédi a kezünket a hőtől. Nemcsak az orosz, ill. szovjet vasút utasai számára ismert teázási kellék ez, itthon is találhatók még régiségkereskedőknél, ócskásoknál, illetve otthonokban a régi időkből idekerült, szovjet témájú ornamentikával diszített podsztakannyikok. Kedvenc darabom azonban mai gyártású, az orosz piac számára készült (igaz ez már made in China, és németországi cég gyártatja) ezüstözött nikkelbe foglalt kávéscsészé.

Ez a remek darab talán kissé funkciótlannak tűnhet, hiszen a fémborítás eredetileg az üvegpoharat védte, a porceláncsészét a fülénél szoktuk megfogni. Azért a legközelebbi vonatozáshoz magammal viszem, hiszen állva inni, illetve a forróvizet a rázkódó vonaton átvinni a folyosón álló szamovártól a fülkéig nem egyszerű dolog. Az is igaz, hogy ilyenkor instant kávét iszik az ember magasabb pohárból, bögréből.

A podstakannik (подстаканник), szószerint pohár-alátét, a forradalom előtt, a tizenkilencedik század végén terjedt el az oroszországi vonatokon. Mégis, leginkább a szovjet időket juttatja eszünkbe, hiszen a legtöbb változat ez alatt a hetven év alatt készült. A podsztakannyik remek felületet jelent az alkotás, illetve a művészet propaganda számára, ki ne emlékezne, leninfejes, sarlókalapácsos kompozíciókra. A legszebbek talán az art deco húszas-negyvenes éveinek darabjai, bár a késői, hetvenes évek barokkos változatai is szerethetőek.

A korabeli gyár ma is készít, megrendelésre, podsztakannyikokat, szinte bármilyen logóval. A kivitelezés esztétikailag erősen vitatható, a design sajátos ötvözete a nosztalgikusan barokkos hagyománynak és a mai ékszertrendek, illetve grafikai tervezésnek.

 Oroszország túl közel van és túl nagy ahhoz (a történelmi viszontagságokról nem is beszélve), hogy ne legyen minden házban pár olyan Oroszországból vagy a Szovjetunióból származó tárgy, amihez fontos, érdekes emlékek ne fűződnének. Lehet az a legkülönlegesebb vagy a legközhelyesebb szuvenír, egészen hétköznapi használati tárgy vagy éppen egy jó ebéd: a lényeg, hogy lehessen róluk mesélni. Új rovatunkkal az a célunk, hogy minél több ilyen tárgyról írjunk, minél több ilyen emléket osszunk meg egymással. Ha van olyan tárgyad amiről szívesen írnál, emléked, amit szívesen osztanál meg a blog olvasóival, írj nekünk az azoroszok@gmail.com címre. A jövőben rendszeresen szeretnénk szemezgetni a ti leveleitekből.