Oroszok

Egy héttel ezelőtt Sztálin autóparkjának alapjairól számoltunk be, amit elsősorban amerikai autók alkottak. Így nem meglepő a sokszor közhelyként emlegetett megállapítás, miszerint a szovjet limuzinok mind amerikai mintára készültek, amit egyébként külső jegyeik is elsőre elárulnak. De nézzük meg, hogy is történt ez a metamorfózis.

A szovjet limuzin megalkotására tett első, igaz sikertelen kísérletet 1933-ban, a Krasznij Putyilovec gyárban tették. A Leningrad-1 elnevezésű 8 hengeres 105 lóerős modell alapjául az 1932-es amerikai Buick 32-90 szolgált. Ebből a típusból csak hatot építettek meg, Sztálin ugyanis nem adta áldását a szovjet Buick sorozatgyártásra (ennek hátterében az építést irányító Kirov személye állhatott, valamint az, hogy a leningrádi gyár profiljának a tank és traktorgyártást szánták), s a megbízatást is egy másik gyár, történetesen a moszkvai ZISZ kapta meg.

Leningrad-1

Az autó bizony státuszszimbólum. De hogy a XX. század első felében az volt, az bizonyos. Az alábbiakban nyomon követjük Sztálin autóparkjának sokszor kalandos történetét és változását: a cári kocsiktól, a Lenin által favorizált, de Sztálin ízlésének kevéssé megfelelő Rolls-Royce-on át egészen a 40-es és 50-es évek amerikai benzintemetőiig, amiből a szovjet birodalmi limuzin is kifejlődött.

Sztálin első autóját nemzetiségügyi biztosként kapta, ez nem volt más, mint egy 1914-es, 6 hengeres 30 LE-s Vauxhall, amit eredetileg az utolsó orosz cár, II. Miklós özvegy édesanyja számára rendeltek egyenesen Angliából. A februári forradalom után az inkább történészként, mint politikusként kiemelkedő Miljukov kapta meg, s még néhányszor gazdát cserélve került a későbbi generalisszimuszhoz.

Vauxhall

Moszkvai tudósítónk a győzelem napján a városban barangolva a Kommunista Párt rendezvényébe botlott. Egyik-másik képről nehéz megmondani, hogy 2012-ben vagy hatvan évvel korábban születtek.