Az autó bizony státuszszimbólum. De hogy a XX. század első felében az volt, az bizonyos. Az alábbiakban nyomon követjük Sztálin autóparkjának sokszor kalandos történetét és változását: a cári kocsiktól, a Lenin által favorizált, de Sztálin ízlésének kevéssé megfelelő Rolls-Royce-on át egészen a 40-es és 50-es évek amerikai benzintemetőiig, amiből a szovjet birodalmi limuzin is kifejlődött.

Sztálin első autóját nemzetiségügyi biztosként kapta, ez nem volt más, mint egy 1914-es, 6 hengeres 30 LE-s Vauxhall, amit eredetileg az utolsó orosz cár, II. Miklós özvegy édesanyja számára rendeltek egyenesen Angliából. A februári forradalom után az inkább történészként, mint politikusként kiemelkedő Miljukov kapta meg, s még néhányszor gazdát cserélve került a későbbi generalisszimuszhoz.


Vauxhall


Amikor a polgárháború idején a forradalmi katonai tanács tagjaként a Caricinoi (Volgográd vagy Jekatyerinburg?) frontra küldték, egy 12 hengeres Packard Twin Six-et utaltak ki neki, ami komoly hadizsákmánynak számított, hisz még a cári család rendelt Amerikából néhányat a katonai hatóság tagjai számára. Az autó masszívsága és gyorsasága (130 km/h) lenyűgözte Sztálint, s a továbbiakban meghatározó szerepet játszott a szovjet állami limuzinok gyártásában. Moszkvába visszatérve Sztálin megkérte a Népbiztosok Tanácsa számára fenntartott garázs vezetőjét, Sztyepan Gilt, aki akkoriban egyébként Lenin sofőre is volt, kerítené elő neki újra a fronton úgy megtetszett Packardot. Meg is került az autó, s a Cseka (vezetői között is népszerű volt ez a típus) kiutalta Sztálinnak. Gil szerint Sztálin egyenesen rajongott az autóért.

Az első szerelem

Hamarosan azonban elhatározták, hogy egységesítik a kormányzati autóflottát, s Sztálinnak kénytelen-kelletlen egy Rolls-Royce 40/50 Silver Ghostba kellett átülnie, amihez nem igazán fűlött a foga. Ezek az autók 75 lóerősek, és legnagyobb számban cabriok voltak, megbízhatóságuk és tartósságuk messze földön híres volt, amire, az akkori orosz útviszonyok mellett kétségtelenül szükség is volt. 1922 és 1925 között 73 darabot vásároltak belőle a szovjet kormány. Hofmeister (?) cseh író ennek kapcsán visszaemlékezéseiben megjegyzi: „Soha nem láttam még egy helyen ennyi Rolls-Royce-ot (amelyekre egy este a Moszkva-folyó partján lett figyelmes), nem is értem miért éppen a Rolls-Royce lopta be magát a szovjet beszerzők szívébe.”

A Silver Ghost háttérben a Megváltó Krisztus Székesegyházzal, amit 1931-ben robbantottak fel. A templomot ma újra (majdnem) régi pompájában láthatjuk.


Lenin halála után Sztálin visszatérhetett a rajongott amerikai márkákhoz: 1925-től Cadillac, Packard, Buick, Lincoln márkájú autókat vásároltak, s az ország vezetője egy 8 hengeres Packard 533-ba igazolt. A 30-as évek elején a szovjet kormány tagjai számára 8 hengeres Buickokat és Cadillac-eket vásároltak, a Központi Bizottság tagjai pedig egy tucat 12 hengeres Lincoln KB-vel rendelkezhettek. A Lincoln aztán nem igazán jött be Sztálinnak, s visszatértek a Packardhoz: 1933-ban az éppen Szocsiban üdülő Sztálin táviratban küldött rendelkezése alapján Packard 12 típusú autókat hozattak az USA-ból, amiből egy nyitott változatot Sztálin is kapott.

1935-ben a szovjet amerikai nagykövet átadta Sztálinnak az amerikai elnök, Franklin Roosevelt ajándékát, egy páncélozott hétszemélyes 185 lovas Packard 12 limuzint a 14. szériából, ami nem csak, hogy drága (a 3580 dolláros alaptípushoz képest ára 5000 dollárra rúgott) és fényűző autó volt, hanem technikailag is legmodernebb darab. (Roosevelt maga is nagyon kedvelte ezt a modellt: egy sötékék cabrioja volt, viszont egy Miami útja során sikertelen merényletet hajtottak végre ellene, amiben a mellette ülő Chicago polgármestere életét is vesztette. Ezt követően döntöttek a páncélozott autók használata mellett.) A típus gyártása során csak ez az egy meghosszabbított és páncélozott példány készült. A fehér autót a kézbesítés után az egységes kormányzati feketére festették. A hattonnás monstrumot (csak az ajtók egyenként 350 kg-ot nyomtak!) 12 hengeres 155 LE-s motor hajtotta, amivel 130 km/h sebességre tudott gyorsulni. A visszaemlékezések szerint Sztálinnak nagyon tetszett az autó, számtalanszor utazott vele, többek között a világot újrarendező teheráni, jaltai és potsdami konferenciákra is. 1945-ben ezzel az autóval indult szemlére az elfoglalt és rommá lőtt német főváros utcáin. Ezek után furcsán hangozhat, de Sztálin többször is felhívta a honatyák figyelmét, hogy a rengeteg külföldi márkájú és fényűző autóval visszatetszést keltenek a nép körében. (Sztálin egyébként a későbbiekben kapott még egy autót, mégpedig 1949-ben 70. születésnapjára a csehszlovák honatyáktól, egy egyedi kivitelezésű fehér cabrio Tatrát, amit biztonsági megfontolásból soha nem használt.)

Roosevelt ajándéka, avagy az amerikai álom


Még a 30-as évek elején döntött úgy a szovjet vezetés, hogy megalkotják a szovjet kormányzati limuzint, ami semmiben sem marad majd alul külföldi, elsősorban amerikai, vetélytársaival szemben. A jövő heti bejegyzés témája ennek zanzásított története.