Putyin szeret vezetni, s ez nem csak az országra, hanem az autókra is vonatkozik. Elnök létére viszonylag gyakran látjuk a volán mögött, a különös (bár még Brezsnyevétől messze elmaradó) gyűjtőszenvedélye pedig a hazai gyártású, elsősorban még szovjet autók iránti szerelméről tanúskodik.

Első hivatalos retró megjelenése 2005-re tehető, amikor is Novo-Ogarjevóban George Bush társaságában ült egy elefántcsont színű, 1956-os, meglehetősen átalakított Volga (GAZ) M-21-ben. Az autót nem csak restaurálták, hanem automata sebességváltót is szereltek bele, hogy Bush kedvében járjanak. Láthatólag sikerült.

Egy évvel később Putyin egy jó kis 1972-es Zaporozsecbe invitálta Busht, amit az akkori elnök kerek perec megtagadott. Az autó története meglehetősen érdekes, ugyanis Putyin édesanyja egy alkalommal visszajáró híján egy lottószelvényt kapott az ebédlőben, amivel aztán egy Zaporozsecet nyert a család. Ekkor Putyin még csak harmadéves hallgató volt Leningrádban. Eltekintve, hogy a család meglehetősen szerényen élt, az autót megtartották, s Putyin vette használatba.

55 éves születésnapján ugyancsak egy szovjet csodával gazdagod(hat)ott (volna, mert állítólag   sajtógurujai figyelmeztették az elnököt, hogy ilyen nagy ajándékot azért mégsem fogadhat el) a garázs: az AvtoVAZ-tól Putyin egy 1970-es, mégpedig a százezredik 1200-as Zsigulit (VAZ-2101) kapta meg ajándékba, ami a gyártása óta a gyár múzeumában pihent.

Putyinnak egy másik Ladája, egy tuningolt Nivája is van, ezzel is mutatván, hogy érdemes a hazait vásárolni. Igaz, az autó meglehetősen sok részletében eltér a szériától.

A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány politikust, aki a putyini nosztalgikus vonalat követi: Dmitrij Medvegyevnek egy gyönyörű (bár autentikusabb dísztárcsát is találhattak volna rá emberei) 1948-as Pobedája (GAZ M-20) van.

Igor Suvalovnak egy ZIL-41047-ese van, ami kereskedelmi forgalomban soha nem volt kapható, s gyártásával egy külön céh foglalkozott. Suvalovnak ugyancsak van egy 1200-es Zsigulija (VAZ-2101).

Szergej Sojgu, a november óta védelmi miniszterré avanzsálódott örök katasztrófavédelmi felelős egy csodás ZIM GAZ-12 tulajdonosa lehet. Az ára szinte felbecsülhetetlen, hisz az autómúzeumokban is ritkaságszámba megy.