Moszkvai tudósítónk a győzelem napján a városban barangolva a Kommunista Párt rendezvényébe botlott. Egyik-másik képről nehéz megmondani, hogy 2012-ben vagy hatvan évvel korábban születtek.

Közhelyszámba megy, hogy Oroszországban bizony nem olyan egyértelműen negatív Sztálin elvtárs megítélése, mint a világ nagy részében. Egyeseknek még talán az is eszükbe jut, hogy a 2008-as Oroszország Neve tv-műsorban, amely azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy a közönség segítségével megválasztja a legnagyobb orosz történelmi hőst, csak az utolsó pillanatban, rossz nyelvek szerint csalások árán sikerült megakadályozni, hogy mégse Sztálin nyerjen.

Különösen fontos Sztálin személye a győzelem napi ünneplések körül, hiszen a Második Világháború magyarázatot ad a személyi kultusz továbbélésére és az ambivalens megítélésre egyaránt. A szovjet vezetés korán felismerte azt, hogy csak akkor képesek keresztülvinni az elképesztő háborús erőfeszítéseken és veszteségeken a társadalmat, ha kellően ideologizálja a küzdelmet, újra elővéve az addig hanyagolt, sőt üldözött nacionalizmust. A fasiszták elleni győzelem a mai napig a legfontosabb történelmi események közé tartozik a legtöbb orosz számára és lássuk be, joggal, még ha ez az objektív történelemszemlélet (némiképp utópikus követelményének) rovására is megy.

A kollektív emlékezetben viszont menthetetlenül összefűződött Sztálin személye és a Világháborús győzelem, garantálva a felemás megítélést, és az időnként Sztálin-portrékkal masírozó öreg veteránokat. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy az oroszok több mint kétharmada pozitívan ítéli meg a sztálini bűnöket először elismerő XX. Pártkongresszust és csak minden hetedik orosz tartja úgy, hogy a történelem igazolta a sztálini elnyomást. A Sztálin kultusz tehát ma már csak a társadalom egy vékony és vékonyodó rétegében él tovább, akik bár nehéz őket komolyan venni, fotósorozatok nagyszerű alanyai, mint azt ezek a képek is mutatják.

képek: hajagosb 
szöveg: szasulja