Oroszok

Harminc év után újra elmentem a cirkuszba. És az igaz, hogy nem is olyan nagy, nem is annyira pompás, mint amilyenre emlékeztem, de az előadás minden aggodalmam ellenére lenyűgözött. Öt perc után - mit öt, két perc után - már sírtam a meghatódottságtól. Akkor még tartottam magam, amikor rákezdett a zenekar, kigyulladtak a lámpafüzérek és megjelent a porondmester..., de aztán beügettek az arab telivérek és a holland frízek. Szépséges feketeségükben úgy csillogtak, mintha bársonnyal lettek volna kárpitozva. Felemelő volt az előadás több ponton is. A légtornász már nem légtornász, hanem légművész, a bohóc nem bohóc, hanem komikus. Legalábbis nekem így tűnt. Hazafelé eszembe jutott Oleg Popov, a "Sunshine clown". Hogy miért hívják így, az kiderül az alábbi videóból.

Február 2-án fordítói est indult a Massolit könyvesbolt-kávézóban, ahol kultúránk egyik kiváló tolmácsolójával, a Szentpétervári Állami Egyetem hungarológusával, Oxana Jakimenkoval beszélgetett Kiss Ilona irodalomtörténész.

Oxana Jakimenko 1995-ben magyar-finn szakon végzett a szentpétervári egyetemen, ahol ma már tanít, valamint magyar és angol fordító-tolmácsként is dolgozik. Hazánkba ezúttal is magyar szakos tanítványaival érkezett, akikkel a budapesti látogatást követően a balatonfüredi Magyar Fordítóházba indultak. A magyar nyelvvel - mint ahogy az esetek többségében lenni szokott - egészen véletlenül került kapcsolatba: családjuk egy poliglott ismerőse hívta fel figyelmét a nyelv szépségeire. Persze hozzátette, sokak számára ez a kiutazás biztos lehetőségét is jelentette, s nem csak a szovjet időkben, hanem a pereszrojkát követő nehéz években is. Manapság is perspektivikus magyarul tanulni, hisz nagyon kevesen teszik, s Oxana elmondása szerint tanítványai kivétel nélkül el tudnak helyezkedni a magyar nyelvvel.

A magyar irodalomról sajnos elég halovány a kép Oroszországban (ezen Kertész Imre Nobel-díja sem segített) nincs egy hozzávetőleges kánon sem, nem igazán tudják ki kicsoda, s a korábbi, még a szovjet érában kiadott ’XY válogatott művei’ sorozatok értelemszerűen csak egy-egy szerzőhöz kapcsolódtak, s ideológiai megközelítés szerint készültek. A klasszikusok újrakiadására azonban meglehetősen csekély az esély, a fordítóknak komoly közelharcot kell vívni a kortárs művek frontján is: rengeteg a már lefordított, de kiadatlan mű (Oxana első, sok kihívást tartogató munkája Esterházy Tizenhét hattyúkja is közéjük sorolható), sok pedig csak folyóiratokban jelent meg folytatásban. Ha már megemlítettük a folyóiratokat, nagyon is jelentős volt a pétervári Zvezda 2011 márciusi magyar tematikus száma, ugyancsak Oxana közreműködésével, melyben klasszikusok valamint kortársak (Kukorelly, Parti Nagy) egyaránt helyet kaptak. Az orosz nyelvű tartalomjegyzéket itt olvashatják.

Mikor Kiss Ilona fordítási nehézségekről kérdezte Oxanát, a pogácsa, a pálinka és a szalámi után a Kis Magyar Pornográfia került terítékre, amit igen ötletesen sikerült átültetni Малая венгерская порнография-ra. Felvetődik a kérdés, mi ebben az ötletes, hisz szó szerint megegyezik az eredetivel, csak épp a KMP nem jön ki. Viszont az orosz olvasók egy (igaz egyre szűkülő) körében még mindig előhívhatja a малая, vagyis a kis szó Brezsnyev Lenin-díjas trilógiájának első részének címét, a Kis földet (Малая земля), ahol a volt főtitkár szerzősége köztudottan vitatható.

A továbbiakban a magyar kortárs irodalom fogadtatásának egy vicces epizódját mesélte el Oxana, mikor Esterházyt fordította, a következő reakciók érkeztek a szerző nevének elhangzása után: Mesterházy? (ezalatt Lajost, nem pedig Attilát értették) Askenázi? – te tudsz jiddisül és még héberül is?

A Massolit Budapesten

Míg a szépirodalom esetében sok esetben úgy tűnik a fogadtatást is generálni kellene, addig a társadalomtudományi könyvek esetében komolyabb visszhangnak lehetünk tanúi. Ilyen volt Jászi Oszkár A Habsburg-monarchia felbomlása c. könyve, vagy Kornai János A gondolat erejével c. munkája. Az estet egyébként Kornai professzor is megtisztelte, ami jól mutatta Oxanával való együttműködésük sikerességét.

A rövid kitérő után azonban térjünk vissza a szépirodalomra. Sokszor tehát igyekeznének generálni a fogadtatást is, így példának okáért Krasznahorkai László esetében, mégsem lesz sokkal népszerűbb az adott szerző (holott a kortárs magyar irodalomból őt érzi Oxana legközelebbinek az oroszokhoz). Volt azonban olyan eset is, mikor például Tóth Krisztinától csupán néhány rövidebb írás jelent meg, s mégis viszonylag nagy olvasottságra tett szert. A kortárs magyar irodalom népszerűsítése egyébként is Oxana szívügye, hisz kandidátusi értekezését a kortárs magyar drámából (egyebek mellett Háy János, Térey János, Spiró György, Hubay Miklós) írja, bár, ahogy fogalmazott még nem tudni, találnak-e számára Oroszországban opponenst.

 
Egy korábbi orosz nyelvű beszélgetés Oxana Jakimenkoval a műfordításról, kiadókról, a művek recepciójáról:

Az igazi modern apa, egy külföldi Moszkvában, avagy oligarchák angol mestere: English Dad-del folytattuk a beszélgetést. Oligarchákról, az orosz dadusokról, és a kulturális különbségekről faggattam. A múlt heti bejegyzést ld. itt. A blog itt: www.englishdadinmoscow.com

(For the English version of the interview scroll)

Gingerina: A leírásod alapján úgy tűnik, mintha egyfajta burokban élnél. Enyhít ezen, ha külföldiekkel lépsz kapcsolatba, vannak helyi klubok, közösségek?

English Dad: Igen, rengeteg klub van itt. Először a Brit Nők klubjába léptem be, befogadnak férfiakat is, bár azt mondják hivatalosan nem. Nincsenek is itt férfiak. Én voltam az egyetlen férfi, amikor beléptem, majd két másik is csatlakozott. Rengeteg klub van: szoptatós klub, oda is be akartam lépni. No nem azért, hogy melleket nézzek, vagy szoptassak, hehe. Szóval vannak szoptatós klubok, kávés reggeli klubok, babacsoportok, nemzetközi nő klub. Időnként eljárok babacsoportokba. Rengeteg klub szerveződik a gyerekek, és a családok köré.

G: Hogyan boldogulsz orosz nyelvtudás nélkül? Jól tudom, hogy nem beszélsz oroszul?

E. D. Ezt mindig megkérdezik, de ez nem gond. Oroszország előtt Szlovákiában éltem és nem beszéltem szlovákul. Nem vagyok jó nyelvekben, nem szeretem a nyelveket, bár biztosan neki kéne állnom. Nem kell ahhoz oroszul tudni, hogy Oroszországban élj. Némi ésszel és megfigyeléssel általában ránézésre meg tudod mondani, hogy ki beszél angolul. A harminc alattiak kicsit, vagy nagyon jól beszélnek angolul. A negyven alattiak esélyes, hogy egyáltalán nem vagy nagyon kicsit tudnak angolul. Nem is kell angolul beszélned. Használhatod a kezed, például amikor tojást akarok venni, a boltban csirkehangot utánzok, mint amikor éppen tojik, és a boltosnő nevetve érti meg, hogy tojást akarok venni. Tanár vagyok, angolt tanítok, kicsit színésznek is kell lennem: használom a kezem, a mimikám, nem szükséges, hogy oroszul tudjak. Időnként persze előnyös lenne, hogy közelebb tudjak kerülni a kultúrához. Ha jobban meg akarod érteni a kultúrát, segít, ha beszéled az oroszt.

Meglepetés: leleplezzük englishdad igazi arcát!

Milyen az élet, ha az ember: 1. Férfi két gyerekkel otthon, 2. Egy oroszul nem beszélő brit kalandor Moszkvában, 3. Oligarcha otthonokba bejáratos tanár. Imádom ezt a pasit, aki a fenti három személy egybegyúrva. Két éve követem a blogját: izgalmas leírásokkal, csattanós történetekkel képek nélküli felületen mutatja be a saját, és Moszkva hétköznapjait. Interjúm alanya a titokzatos: English Dad In Moscow. www.englishdadinmoscow.com

Az interjú eredeti, angol változata lent olvasható (you can read the original text in English, just scroll)

Gingerina: Számomra az a legizgalmasabb a blogodban, hogy semmilyen keretbe nem illeszthető. Te hogyan határoznád meg a saját blogod?

English Dad: Ez egy humoros szociológiai megfigyelése annak, milyen is gyereket otthon nevelő apának lenni Moszkvában, Oroszországban. Rengeteg blogot írnak háztartásbeli anyák, Moszkvában (Oroszországban), vagy más országban élő külföldi anyák, akik napjaikat kisgyermekükkel otthon töltik. Az én blogom abban más, hogy egy eredetileg egy, majd két gyermekét otthon nevelő férfiról szól, aki ugyanakkor külföldiként él Moszkvában. Igyekszem humorosan, viccesen írni, ugyanakkor szociológiai érdeklődésem is árulkodó: a blog szociológiai megközelítésből íródik.

Él Melbourne-ban egy félorosz kislány. Szülei művészek, úgyhogy otthon könnyen találkozott ecsettel, vászonnal. Ez még nem predesztinálná arra, hogy festő váljon belőle, mégis kikiáltották Aelitát a világ legfiatalabb festőművészének, aki - annak ellenére, hogy csak vendégségbe jár Oroszországba nagyszüleihez - három évesen lefestette a Volgát.