Oroszok

Több kört futott egy (hiányos tartalmú, viszont angol nyelvű) link közösségi oldalakon, hírportálokon. Az egyik híres szovjet szobrász (ha nem is a leghíresebb, de a legszovjetebb), Szergej Merkurov, megannyi Sztálin-szobor megalkotója állítólag elkészítette, állítólag 1931-ben a szovjet szexábécét. Ami tény: van egy füzetecske, benne az orosz ábécé 36 (!) betűje, akvarell, 18,5x24,5 cm-es képek, minden betű tömény pornóval illusztrálva. Ami furcsává teszi az egészet: 1931-ben, ahogyan most is, az orosz ábécé 33 betűből állt. Az 1918-as írásreform kivett a rendszerből négy betűt: ѳ (= fita, már addig is csak egyházi szövegekben használták), i (= i, az egységesítés érdekében csak egyféle i maradt, az и), ѣ (= jaty, ez régebben önálló hangértékkel bírt, de később teljesen e-vé vált, maga az írásjel a régi orosz írás politikai szimbóluma lett), ѵ (= izsica, ez is i betű volt, régi egyházi szövegekben fordult elő). Az élesszemű és számolásban jeles olvasó biztos észrevette, hogy egy betűvel még adós vagyok: az opcionális (vagyis írásban nem kötelezően jelölt) ё betű része a 33 betűből álló máig használatos orosz ábécének, és bár már a 18. század végétől használták, a reform előtti ábécékben nem jelölték.

Az 1963-as születésű Natalja Nyegoda színészetet tanult a moszkvai Művész Színház stúdiójában Oleg Jefremovtól. Ahogy végzett 1986-ban, össze is jött a tanár úr fiával, a szintén színész Mihaillal. Az Ifjúsági Színházban kapott állást, de nagyon nem szerette, kiscsirkéket és malacokat kellett alakítania gyerekelőadásokon, kollégái hisztis, beképzelt nőszemélynek írták le akkoriban. Ezért is volt meglepő, hogy az elsőfilmes Vaszilij Pucsil miért rá osztotta az abszolút főszerepet, a címszerepet az 1988-as Kis Verában. Talán azért volt ilyen bátor a rendező, mert sem ő, sem senki más a forgatócsoportból nem gondolta, hogy a peresztrojka kultikus filmjét készítik, sokkal inkább egy rosszkedvű ifjúsági drámának fogta fel. De az is lehet, hogy látta Nyegoda előző (első) filmszerepét, a Holnap háború volt Zináját, aki rögtön az első jelenetben levetkőzik. Vagy az anyukája, aki rendező, protezsálta be. Ma már mindegy.

Egy héttel ezelőtti posztunkban bemutattuk Alekszandra Kollontaj témánkhoz kapcsolódó tevékenységét, a dolgozó nép nemi életének szabályait, s a filmes élmények ecsetelését is elkezdtük. A mai alkalommal továbblépünk filmes vonalon, ugyanakkor - mint azt kilátásba helyeztem - megismerkedünk egy sajátos erotikus tartalmú plakátkultúrával, demonstrálva Valerij Barikin munkásságának egy szegmensét.

Az erotikamentes filmek hosszú sorát a nyolcvanas évek végén törik csak meg a Szovjetunióban. (Egy kivétel van talán: a Satra A cigánytábor az égbe megy, ahol egy színésznő kivillantotta a mellét). Nem másról, mint A kis Vera (1988.; rend. Vaszilij Picsul) és az Intergyevocska (1989. Vlagyimir Kunyin azonos című elbeszélése alapján rend. Pjotr Todorovszkij) c. filmekről van szó.

Egy héttel ezelőtti bejegyzésünkben a Szovjetunió szexualitáshoz való viszonyának előzményeit vettük nagyító alá, alapvető momentumként megemlítettük a nők egyenjogúsítását (1918. - vö. Angliában csak 1928-ban!), a "pohár víz"-teóriát, valamint e teóriának a szabadosság jegyében fogant továbbgondolását is, amiről Usztraljov leírásában olvashattunk (ehhez l. még Alekszandr Etkind A lehetetlen Érosza c. könyvében említett Aron Zalkind vallomását, "mely szerint az osztály a forradalmi célszerűség érdekében jogosult beleavatkozni tagjai szexuális életébe"). Ahogy azt Viktor Jerofejev A jó Sztálin c. művéből vett idézettel ígértem, ejtünk még pár szót Alekszandra Kollontaj szerepéről, s betekintünk a sztálini, s a rákövetkező szovjet szerelem iskolájába: a dolgozó nép nemi életének szabályai, partizánlányok és még Burattino is terítékre kerülnek.

Kollontaj asszony korának talán legkiemelkedőbb szovjet női politikusa, nevét legendák övezik: amellett, hogy a férfiak tudvalevőleg egészen hajlott koráig bomlottak érte (bár Jerofejev így ír az idősödő nagykövetasszonyról: "Kollontaj már régen nem 'ürítgeti a poharát', és nagy politikussá szublimálódott"), a forradalom valkűrjének szokás nevezni. Megélte, amit korábban más nő soha: kormánytagként, majd nagykövetként (1969-ben Georgij Natanszon A Szovjetunió nagykövete címmel játékfilmet készített, amelynek főszereplőjét Kollontajról mintázták) dolgozhatott.

"A Szovjeunióban nincs szex."- hangzik egy 1986-ból származó, bár kissé torzított, s talán éppen ezért szinte azonnal szállóigévé vált mondat. Az egyik első szovjet-amerikai műholdas tévés műsorban (телемост) egy amerikai résztvevő (Wladimir Kaminer Es gab keinen Sex im Sozialismus c. könyvében hangoztatott véleménye szerint az amerikai résztvevők egytől egyig CIA-ügynökök voltak, akik a Szovjetuniót hivatottak lejáratni) a következőt mondta: "Nálunk a tévéreklámokban minden a szex körül forog. Önöknél is vannak ilyen reklámok?" A szovjet beszélgetőpartnerek közül egy hölgy, aki a Szovjet Nők Bizottsága elnevezésű szervezet képviselője volt, így válaszolt: "Hát nálunk a szex… (kis nevetés) nálunk nincs szex, és kimondottan ellenezzük!" Eztán a hallgatóság hangos nevetésben tört ki, amikor is a szovjet résztvevők közül valaki pontosította az elhangzottakat: "Szex az van nálunk, reklám nincs." De ne szaladjunk ennyire előre.