Oroszok

Amikor Lev Tolsztoj ükunokája, az újságírónő Fjokla (született: Anna Nyikityicsna), az internet népéhez fordult azt remélte, hogy kis szerencsével sikerül elég önkéntest találnia ahhoz, hogy fél év alatt végezzenek Tolsztoj teljes életművének újralektorálásával. Aztán pár napon belül jelentkezett vagy háromezer ember, akik végül két hét alatt végeztek a 46 800 oldalas melóval.

A Tavaszi Fesztivál programját böngészve a Bárka Színházban játszott Anna Kareninára rábukkanva gondolkodás nélkül vettem jegyet az előadásra, mondván a magamfajta russzofil kultúrbarbárnak illik megnézni, akármi is lesz ez, elvégre ritkán lát az ember ilyen orosz klasszikust, orosz (mint utóbb kiderült ukrán) átiratban, orosz (mint utóbb kiderült ukrán) rendezésben Pesten. Aztán egy jó hónappal a jegyvásárlás után, már régen feledve a kezdeti lelkesedést, munkából éppen beesve kezdtem el gondolkozni azon, hogy Tolsztoj legkevésbé sem színpadra írt nagyregényét jó ötlet-e színre vinni, és vajon a nyolcszáz oldal az hány felvonás.

Az adme.ru szerkesztősége minden évben összeállítja az orosz reklámfilmek top10-es listáját, elkészült a 2012-es tizes is. Van köztük generálszósszal leöntött tucattermék, de akad valóban érdekes is, meg olyan is, amelyik csak az oroszoknál születhetett meg.

Gorodki. Ez a neve a legkésőbb a 18. század első felében kialakult, a 19 század elejére pedig egész Oroszországot behálózó játéknak. A szabályok egyszerűek: egy nagy fahusánggal kell eltalálni először 13 aztán 6,5 méterről különböző alakzatokba összerakott öt kis (kb. 20 cm hosszú, 5 cm. átmérőjű) fahasábot. Nagyjából azt lehet mondani, hogy a tekének egy különösen nehéz változata. Előnye, hogy bármelyik erdei tisztáson pár perces tereprendezés után helyben talált sporteszközökkel vidáman lehet bajnokságot szervezni. Hátránya, hogy baromi nehéz, sokat kell gyakorolni egy kis sikerélményért.