Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sokan voltak, mint az oroszok

A szláv kultúra megőrzése mellett egy új rekord felállítása volt a célja a július 5-én megrendezett, nagy népszerűségnek örvendő országos „Ruszkoje pole” fesztiválnak. A moszkvai Kolomenszkoje parkban immáron harmadszorra sora kerülő össznépi rendezvényen az ország legtehetségesebb és legelszántabb kórusai gyűltek össze, azzal a nemes céllal, hogy megszólaljon Oroszország eddigi legnagyobb kórusa. A rendezvényre meghívót kaptak a Guiness rekordok nemzetközi szervezet emberei, hogy hivatalosan is rögzítsék a világ legnagyobb orosz kórusának produkcióját: 2800 ember énekelt együtt, 36 profi kórus segítette őket Oroszország 19 régiójából. A több éves tapasztalattal bírók mellett a jól és a „hamisan éneklő, de a tömegben még nem feltűnő” vendégeket is bátorították az éneklésre (nagy kivetítőn futott a szöveg a gyengébbek és a külföldiek kedvéért). Az orosz népnek egy nagyobb szenvedélye van az éneklésnél, a tömegben éneklés. A régi vallási hagyomány szerint az emberek így kerülhettek közelebb az apostolokhoz, a szentekhez és daluk az éghez szólt.


 A fesztivál még egy érdekességgel várta az énekes kedvűeket: a rendezvényt megelőző napon 50 önkéntes mesterember vállalkozott arra, hogy a régi kazah-orosz szokás szerint egy éjszaka alatt húz fel egy 10 méter magas fatemplomot egyetlen szög felhasználása nélkül (különböző ékekkel oldják meg). Az építkezéshez csak a puszta kezüket, tömérdek mennyiségű fát, fűrészt és szerencsét használhattak a résztvevők. Volt, akinek már sikerült korábban is: az ország több pontján a mai napig állnak a több száz éve hasonló módon született faszerkezetek. A másfél nap alatt összeillesztett templom egy 1702-ben I. Péter utasítására felépített kistemplom pontos mása.
A fesztivált megelőző napokban a rendezvény honlapján szavazni lehetett a három legjobb szovjet vagy orosz dalra, melyeket lelkesen elénekelt a most már hivatalosan is rögzített legnagyobb orosz kórus. Első helyen az 1938-as Katyusa szerepelt magabiztosan, őt követte a nem kevésbé népszerű orosz himnusz, majd holtversenyben az Oleszja és a Ruszkoje Pole című költemények következtek.
Az idei fesztivált Szergej Radonezsszkij 700. születésnapja alkalmából rendezték. A XIV. században Oroszország gyenge volt, folyamatos belső viszályokkal és külső támadásokkal kellett megküzdenie, a szerzetesek és kolostorok széthúztak. Ekkor jelent meg a színen az „orosz lélek tanítómestere”, a halála után szentté avatott Szergej Varfolomej (később Radonezsszkij), aki új célt tűz ki az orosz nemzet elé és egyesítette azt. A történelemkönyvek szerint ő volt az a személy is, aki megáldotta Dmitrij Donszkojt a híres kulikovói győzelme előtt.
A fesztiválra idén 115 ezren látogattak el.
0 Tovább

Cenzúrázott káromkodás

Július 1-től tilos nyilvánosan káromkodni Oroszországban, súlyos bírsággal néz szembe az, aki mégis megteszi. Koncertek, felvételek, műsorok, felolvasóestek kényszerülnek fülsiketítő csipogásra. A cenzúrázott 'állami nyelvhasználat'a társadalmi és kulturális terekre érvényes.

Nyilvánvalóan ezzel az intézkedéssel nem a közízlésen és a 'nyelv állapotán' óhajtanak változtatni, hanem öncenzúrára, a megalkotott nyelvi és a mögötte lévő tartalmak megregulázása, (az alkotók és  a közönség kordában tartása) a cél. A trágárság, a káromkodás erős nyelvi kifejezőeszköz, aminek szerepe van egy adott nyelvi folyamban. Funkciója a jól-rosszul elhelyezett figyelemfelkeltésen túl az expresszivitás, az őszinte és erőteljes önkifejezés, illetve lehet csupán deskripció is: amikor egy-egy szociokulturális helyzetet leíró jellemzőként jelenik meg (pl. egy szubkulturát megjelenítő rapszámban, vagy a valós élethelyzetek leírásában).

Egy izgalmas projekt ért véget július 1-ével: a Nyisd ki a szád! rendezvényen felolvasó versenyt tartottak trágár szövegekből, hogy elbúcsúzzanak a szabad nyelvhasználattól. A videón tapintható az isteni jó hangulat.

6 Tovább

Surf in Siberia

Ahol van óceán, ott lehet szörfölni. A kamcsatkai srácok kemények, így aztán ezt a tételt otthon is igazolják. Nem zavarja meg őket ebben az, hogy át kell kelni a hullámos óceánhoz egy-két hófedte hegyet: megkérik a haverokat, hogy kutyaszánnal húzzák el a snowboardjukat egy darabig, aztán mennek tovább. Konsztantyin Kokorjov és barátai már éppen eleget szörföltek  melegebb éghajlatokon ahhoz, hogy legyen összehasonlítási alapjuk: arról számoltak be a jéghideg vízben eltöltött órák után, hogy most aztán tényleg intim közelségbe kerültek a természettel. Ahogy a kikristályosodó víz az arcukba csap, miközben ők suhannak a hullámokon... Na jó, miután sosem szörföltem, lövésem sincs milyen érzés lehet ez, viszont az élményeikről összevágott kisfilm elég meggyőző.

0 Tovább

Mamonov a performer

Ki is pontosan Mamonov: énekes, zenész, színész, a szovjet underground alakja, alkesz,  báránybőrbe bújt farkas, hittérítő keresztény? Bármibe is fog Mamonov az egyik legsokoldalúbb performer.

Pjotr Mamonov és Viktor Coj már mutatkoztak együtt a filmvásznon. A nyolcvanas évek szovjet undergorund 2 csapatának: a Zvuki Mu-nak, de leginkább a Kinonak nagy lökést adott az ismertség felé a (Igla) című kultfilm.

Az esti filmnézéshez ráhangolódásképp legyen itt egyik kedvenc darabon Pjotr Mamonovtól  Alekszejjel közös "Programma A" zenei projektj egyik alkotása: a Konzervnyitó.


0 Tovább

Ki az igazi?

Melyik képen látható az igazi Coj?

Az egyik fotó a Chapiteau show, a másik az Igla (A tű) című kultfilmből van.

Melyiket nézzük meg holnap? Csatlakozz az évadzáró vetítéshez pezsgővel, falatozással.

Kino Café, este 19.35-től.

0 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek