85 éves korában elhunyt Vagyim Juszov operatőr, Andrej Tarkovszkij első három filmjének alkotótársa. A szakmát Borisz Bolcsaktól, Mihail Romm operatőrétől tanulta Moszkvában, és ahhoz képest, hogy 1954-ben végzett, csak 1960-ban, 31 évesen volt vezető operatőr egy filmnél. Viszont az rögtön Tarkovszkij vizsgadarabja volt, az Úthenger és hegedű című rövidfilm. Jól belekezdett. Ezután egyértelmű volt a hosszabb távú együttműködés Tarkovszkijjal, amitől stabil egzisztenciát nem, de művészi kiteljesedést annál inkább remélhetett. Ideális választás volt Tarkovszkij számára, ugyanis Juszov a rendező minden elképzelését, vágyát, álmát sajátos technikai problémaként fogta fel, és a maga által kifejlesztett, felturbózott kamerákkal, mozgatási eszközökkel, stabilizátorokkal oldott meg. No meg persze tehetséggel.

Az Iván gyermekkora, az Andrej Rubljov és a Solaris forgatásával teltek a 60-as évek, így és ezért emlékezünk Juszovra. Ami utána történt, az szinte érdektelen. 1972 decemberében, a Solaris bemutatása után szólt Tarkovszkijnak, hogy a következő filmjében, az akkor még Egy fehér, fehér nap munkacímen futó, később Tükör címen megvalósuló filmben nem tud közreműködni. Tarkovszkij nem vette ezt jó néven, így ír a naplójában erről:

"Juszov elárult engem, az utolsó pillanatban megtagadta, hogy a film operatőre legyen. Szerencsére Gosa Rerberg (egyelőre) még ráér. Ami Juszovot illeti, meggyőződésem, hogy tudatosan választotta éppen azt a pillanatot, amelyben az együttes munka megtagadása a legfájdalmasabban érint engem. Titkon sohasem szeretett engem. Gonosz ember. Osztálygyűlöletet érez az értelmiségiekkel szemben. Misa Romagyin és Larisza azt mondják, hogy gyakran megsértett. Igaz, én nem emlékszem erre. Örülök, hogy így történt. Már épp ideje volt annak, hogy szétváljunk. Már a Solaris ábrázolásmódjában törések mutatkoztak, Juszov igyekezett megőrizni azt, amit már egyszer elért. Pedig ez már a vég. Meg aztán gyűlölte az Egy fehér, fehér napot. Dühítette őt, a kispolgárt, hogy a film rólam szól."

(Vári Erzsébet fordítása)

Hát, Tarkovszkijt se a könnyedsége, nagyvonalúsága miatt szeretjük.

Juszov ezután Szergej Bondarcsukkal dolgozott többször, lett is belőle állami kitüntetés, meg tanszékvezetői állás, tisztes megélhetés. És összesen 36 film. Van még egy filmje, ami ugyan nem lett világhírű, de az oroszok (szovjetek) számára a hatvanas évek egyik legfontosabb, a politikai-társadalmi olvadás szimbolikus alkotása lett. Georgij Danyelija rendezte 1963-ban a Moszkvai sétát, ezt a történettel alig rendelkező, életérzéssel annál inkább telített mozit, Juszov képein modernnek, szépnek és szerethetőnek bemutatott Moszkvával a főszerepben. És ezzel a filmmel robbant be az akkor még csak 18 éves Nyikita Mihalkov, a vége főcím előtt elénekelve az egyik legnagyobb orosz filmslágert, amit azóta is énekelnek, jazzben, rockban feldolgoznak, felhasználnak.

És hogy kerek legyen a történet: idén a Nyikita Mihalkov által alapított Arany Sas filmfesztivál életműdíját Vagyim Juszov kapta, ez volt élete utolsó díja. Béke poraira.

Ha megnézed a facebook-oldalunkat (és ha már, akár lájkolhatsz is), megnézheted a Tarkovszkij-Juszov páros első filmjét.