Ezekben a percekben szavalja el elnöki esküjének szövegét Vlagyimir Putyin, amivel hivatalosan is visszatér a négy évre elhagyott elnöki székbe. Mindeközben a fővárosban emberek százai, ellenzékiek és rendőrök vegyesen, nyögik a tegnapi tüntetésen szerzett sebeiket.

Az elmúlt hetekben kifulladni látszottak a nagy lendülettel induló moszkvai protestmozgalmak. Amilyen meglepetésként ért mindenkit, hogy decemberben tízezrek vonultak Moszkva utcáira, ugyanolyan nehezen érthető volt, miért maradtak otthon az emberek tavasszal. Amilyen optimizmus és izgalom töltötte el akkor az embereket a gyors és komoly változások reményében, olyan pesszimizmus és levertség lett úrrá rajtuk, amint kiderült, hogy a rendszernek nem esik nehezére figyelmen kívül hagyni, sőt gúnyt űzni a tüntető emberekből.

A Putyin beiktatása előtti napra szervezett demonstrációnak szervezőire ezért nagy teher hárult. Meg kellett ragadniuk a közeljövő talán utolsó kínálkozó alkalmát arra, hogy egy nagyszabású rendszer-ellenes megmozdulást szervezzenek. Ha nem járnak sikerrel, a küzdelem színterévé a helyi politika válhat, ki tudja mennyi időre aláásva egy újabb nagy moszkvai tüntetés esélyét. A tét súlyával látszólag minden szereplő tisztában volt. Az ellenzékiek soraiban a békés decemberi tüntetések szervezőinek többsége nyaralni indult, vagy egyszerűen háttérbe vonult és a mozgalmak radikálisabb vezetői vették kézbe az irányítást. Mindeközben a hatalom pedig minden eddiginél nagyobb rendőri és katonai erőket vont össze a fővárosban, látszólag minden eshetőségre felkészülve, még a sokat látott újságírókból is megrökönyödést és a Csillagok Háborújának klónhadseregével vont párhuzamokat váltva ki.

Pedig a tüntetés békésen indult. A „Milliók menete” – az „Igazságos választásokért” lózung érthető okokból frissítésre szorult – a Kaluzsszkaja térről indulva a tüntetések szokott helyszínére a Bolotnaja térre tartott. A résztvevők száma mindenképp valahol a becsült szélsőértékek, tehát nyolc- és kétszázezer fő kellett hogy legyen. Akármelyik is van közelebb az igazsághoz, a megjelentek száma túltett azon, amire a teret fémdetektoros kapukkal biztosító rendőrök (akarva vagy akaratlanul) készültek. A helyzeten nem segített, hogy az egyre jobban összetömörülő tömeg élén az ellenzéki mozgalmak állócsillagai, az korrupció-ellenes blogger Alekszej Navalnij és a sztálinista Szergej Udalcov kéz a kézben ülősztrájkot hirdettek és közölték, ha már a beszédeket nem tudják megtartani, Putyin beiktatását megvárják az aszfalton ücsörögve.

Az események további részeinek pontos rekonstruálása szinte lehetetlen. Az ülősztrájkhoz viszonylag kevesen csatlakoztak, és az egyre inkább izgatottabb tömegből egyesek - radikális nacionalisták, futballhuligánok, fizetett provokátorok? – elkezdték dobálni a felsorakozott rohamrendőröket. És a pokol elszabadult. Az eredmény: egy halott (fotós aki kizuhant az ötödikről miközben az eseményeket próbálta megörökíteni), legalább harminc súlyos sebesült és rengeteg könnyebben sérült tüntető és rendőr illetve több mint ötszáz letartóztatott, köztük az ellenzék krémje, Nyemcov, Udalcov, Navalnij.

Putyin beiktatása tehát meghozta a rendszerellenes mozgalmak radikalizálódását is. Rossz ómen, bár az események bagatellizálásában jeleskedő miniszterelnöki szóvivő megjegyezte, véleménye szerint a rendőrök teljesen jogszerűen jártak el, sőt ő, mint moszkvai lakos úgy érzi, keményebben kellett volna fellépni. (Az ellenzéki véleményvezérek pedig elképedve értetlenkednek, vajon mire várt Peszkov, hogy a tömegbe lőjenek.)

Hogy nyers erővel el lehet-e valamit érni a jelenlegi hatalom ellen kétséges, hiszen ha valamiben lehetetlen felvenni a versenyt az állammal az a erőszak. Ne legyenek kétségeink, nem lesz új orosz forradalom a közeljövőben. Ehhez hiányzik a társadalmi támogatottság és/vagy az erőszakszervezetek szimpátiája. És még ha lenne is, erőszakos forradalmakból ritkán születnek demokratikus rezsimek, nem-demokratikus rezsim meg a mostaninál jobb úgyse lesz.

Az erőszak maga tehát biztos nem jelent megoldást. Ugyanakkor ha a tegnapi események új lendületet tudnak adni a kifulladni látszó ellenzéki mozgalmaknak, akkor újra feléledhet az a remény is, hogy a Kreml nem mehet el szó nélkül a dolgok mellett. Persze ne várjuk, hogy Putyin leül a tüntetések szervezőivel egy asztalhoz – ez hiú ábránd marad még jó darabig. De ha a demonstrációk ráébresztik a hatalom képviselőit, hogy változó szelek fújnak, ha gúnyolódva és vádaskodva is, de legalább részben idomulnak a követelésekhez, már nem folyt hiába az emberek vére tegnap. Ha viszont a változások rossz irányba kezdődnek meg, félő, hogy még több erőszakra kell számítanunk.