Még ez év májusában vállalkozó kedvű fiatalok – állítólag bármiféle engedély nélkül – felmásztak a Lomonoszov Egyetem csúcsára, ahová, tegyük hozzá, azért nem mehet minden halandó: külön kóddal ellátott lift vezet ide a 28. emeletről, a kijáratot katonák őrzik, kamerák serege áll készenlétben, hisz kormányzati és katonai szempontból is kiemelt jelentőségű az egyetem csúcsa, illetőleg felszereltsége. Valljuk meg, kicsit olyan érzésünk támadhat, mint 1987-ben, amikor Mathias Rust leszállt a Vörös Téren. Válogatásunkban a 267 méteres magasságban készült nem éppen hétköznapi fotókat láthatják.

A képeslapokról jól ismert kilátás az egyetem parkjára és a Luzsnyiki stadionra

Este

A Luzsnyiki esti pompájában

A jobb sarokban a gombaként növekevő Moszkva City

A háttérben a Moszkvára nem jellemző hatalmas beépítetlen területet látunk. A fáma szerint itt tilos az építkezés, mert a kormányzati metróvonal egyik ága erre halad. Egy munkaterület található itt, amit ennek megfelelően a titkos metróvonal bővítésére hoztak létre.

1953 óta már több darabja is lehullott a csillagnak, amit jól mutatnak a felületén észrevehető lyukak. A darabok általában a 32. és a 24. emelet erkélyeire hullanak.

Maga a csillag 3 emelet magasságú, belsejében szabad mozogna az ember.

"Lehoznám néked a csillagokat is ..."