Mennyi vita a közösségi portálokon, hogy akkor most felszabadult-e Európa 1945. május 8-án, vagy sem. És hogy hogyan kell megemlékezni a győzelemről és hogyan nem... Én kérek elnézést és Boldog Győzelem Napját kívánok mindenkinek az alábbi vendégposzttal.

„1945. május 7-én írták alá Reimsben a náci Németország megadásáról szóló dokumentumot. A Szovjetuniónak nem volt ott erre felhatalmazott képviselője, ezért velük csak május 8-án írták alá a papírokat Berlinben. De olyan későn este, hogy az moszkvai idő szerint már május 9-re esett. Ezért tartják a mindenkori parádét ezen a napon Moszkvában, a Vörös téren. Így tisztelegnek a háború győzelmét kivívó katonák és a polgári áldozatok előtt. A katonák, akik közül a harcban részt vettek kétharmada nem érte meg a győzelmet. A civilek tízmilliói, akik áldozatai váltak a megszállásnak, a kollaborációnak, a halálgyáraknak.

Miért ünneplik a felfoghatatlanul nagy emberáldozat ellenére? Mert büszkék arra a győzelemre, amit a világ akkoriban legjobban felszerelt, legmodernebb hadserege ellen elértek, amely majd három évig tartotta blokád alatt Leningrádot, és 15km-re közelítette meg Moszkvát.

Jogos a büszkeség? Jogos az ünneplés? A legteljesebb mértékig. Amikor ünneplik az egykori szövetségesekkel együtt - angolokkal, amerikaiakkal, franciákkal -, azt idézik fel, hogy noha egy fegyverek nélküli világ csodás lenne - ha egy hatalmas Woodstock-ká változna az összes laktanya-, de képesnek kell lenni megőrizni a demokráciát, a szabadságot, az önrendelkezést bármikor, bármilyen fenyegetéssel szemben. És ők képesek voltak rá.

A Győzelem Napi katonai parádé arról a végtelen áldozatvállalásról szól, amit az egykori Szovjetunió a nácik fölött aratott győzelemért tett.

Ez Oroszország és az egykori Szovjetunió Baltikumon kívüli államainak mai napig rendkívül nagy becsben tartott ünnepe. Ilyenkor nemcsak az állam, hanem magáncégek is felajánlásokat tesznek a háború még élő veteránjai számára. Ők pedig összejönnek, ahányan maradtak.” 

„Még várja, hogy egységéből a többi társa is eljöjjön.“

 

Emlékezzünk! Hogy soha többé ne legyen világháború. És mert ez a minimum, amit mi, háború után születettek tehetünk az áldozatokért.