Az orosz nyelvű internet egyik legnépszerűbb oldala, a vkontakte.ru simán tekinthető egyszerű facebook-klónnak is, de akkor nem fogjuk megérteni, hogy miért sokkal népszerűbb a másolat az eredetinél.

A történet 2006-ban kezdődött, amikor Pavel Durov befejezte filológiai tanulmányait a Szentpétervári Egyetemen. Az egyetemi évei alatt nyelvészetben, programozásban és dizájnban egyaránt elmélyedő és versenyeredményeket felmutató, 1984-es születésű fiatalember kitalálta, hogy valamilyen formában kapcsolatban szeretne maradni volt diáktársaival, és ahelyett, hogy a már létező közösségi oldalakat kezdte volna használni, fejlesztett magának egyet. A в контакте (magyarul: kapcsolatban) 2006 októberében indult, meghívásos alapon, az egyetemi barátai között terjedt. November végére Durov rájött, hogy bármennyire érdekli a filológia, ő mégis inkább vállalkozó lesz, a regisztrációt kinyitotta bárki számára, vad reklámkampányba kezdett, aminek meg is lett az eredménye: nem egészen egy évvel később, 2007 júliusában már egymillió felhasználója volt, 2008 áprilisában elérték a tízmilliós szintet is. 2008 végére sikerül megelőzniük az egyetlen komoly vetélytársat az orosz piacon, az odnoklassniki.ru-t (az osztálytarsam.hu orosz megfelelője). Kiterjesztették működésüket előbb az oroszul beszélő országokra, később az egész világra, jelenleg 150 millió felhasználónál tartanak, piacvezetők Oroszországban, Ukrajnában és Fehéroroszországban, a felhasználók oldalon eltöltött átlagos ideje mutatóban a facebooknál is durvábbak.

A 28 éves Durovnak az elmúlt években bejöttek a számításai, 7,9 milliárd rubeles vagyonával a 350. leggazdagabb orosz. Mindez persze nem jöhetett volna össze, ha nem talál rá az orosz internetes piac legnagyobb befektetője, Jurij Milner és az ő cége, a Digital Sky Technologies. Az elméleti fizikusból jóidőben (értsd: a 90-es évek zavarosában) pénzügyi szakemberré és befektetővé váló Milner arra jött rá, hogy amit a világ kitalált az internettel kapcsolatban, azt még egyszer ki lehet találni Oroszországban, egy kicsit feljavítva, a helyi viszonyokhoz igazítva és ami a fő, az ő tulajdonában. Ennek megfelelően a csoporthoz tartozik a vkontakte.ru-n kívül a konkurens odnoklassniki.ru is, a molotok.ru (az orosz e-bay), a mail.ru és a boom.ru (az orosz GeoCities). Milner a világban akkor lett ismert, amikor a facebook tulajdonlásába is beszállt, 1,96 %-os részesedést vásárolt 2009-ben 200millió dollárért. Egyébként ez a vásárlás nem csak arra volt, jó, hogy Mark Zuckerberg végre valódi pénzt is lásson és ne fújja el egy következő dotcom válság a lufiját, hanem arra is, hogy Milner orosz érdekeltségű, khm, plágiumgyanús oldalai, köztük a facebookklón vkontakte megússzák perek nélkül. Milner egyébként éppen most márciusban gondolta úgy, hogy nyugodtabb életre vágyik, kiszállt a napi ügyek intézéséből, igazgatói tisztségeiről lemondva hazament szelvényt vagdosni.

Persze az is lehet, hogy egy-két éven belül az oroszoknál is lejátszódik az, ami nálunk az iwiw vs. facebook csatában. Egyelőre azonban az orosz interentguruk még abban hisznek, hogy funkcionális különbség van a két oldal között: a vkontakte inkább a már létező kapcsolatok ápolására jó, a (jóideje orosz nyelven is működő) facebook pedig kapcsolatépítésre. A vkontakte igazi erőssége a közösségi funkciókba integrált fájlmegosztás, és az orosz szellemi tulajdonjogi viszonyok kedvező környezetet biztsoítanak ennek. Beindultak ugyan a viták a szabályozásról, de a vkontakte eddig megnyerte a pereit a próbálkozó zenészekkel, filmesekkel, állami tévésekkel (!) szemben.

A vkontakte.ru mostanában inkább vk.com-nak szereti hívni magát, nyilván világmeghódítási céloktól vezéreltetve, de érdekes az egybeesés azzal is, hogy az alapító Durov mostanában a wikipédia élharcosa is lett, egymillió dollárt dobott be a közös kasszába a wikipédia fejlesztésére.