Leonyid Ivanovics Rogozov (1934-2000) klinikai sebész rezidensi munkáját megszakítva 1960-61-ben részt vett a kalandosnak ígérkező 6. szovjet antarktiszi expedíción mint a csoportot kísérő orvos. Egyebek mellett meteorológusként és sofőrként is tevékenykedett, bár az expedíció kezdetén valószínűleg nem gondolt még arra, hogy vakbélműtétet fog végrehajtani saját magán, amihez egy meteorológus és egy mérnök fognak asszisztálni.

A kilenc hetes előkészítő munkálatot követően 1961 február 18-án megnyitották a Novolazarevszkaja elnevezésű szovjet állomást az Antarktiszon. Április 29-én kétségbeejtő jeleket vett magán észre az ifjú: gyengeség, hányinger, láz, alhasi fájdalom. Mivel ő volt az egész csoport (13 fő) egyetlen orvosa, rá maradt a diagnózis felállítása is: súlyos vakbélgyulladás. A pihenés és az antibiotikumok nem használtak, s mivel láza egyre csak emelkedett, s a közeli állomásokon nem volt repülő egy szál se, de még ha lett is volna, az időjárási viszonyok miatt bizonyosan felszállni sem tud, hogy megmentse saját életét, az önműtét mellett döntött.

A műtétre április 30-án kerítettek sort: a segédek a meteorológus Alekszandr Artyjemev, aki az orvosi műszereket adogatta, illetve a mérnök Zinovij Tyeplinszkij, aki pedig egy kis tükröt tartott a vágás felett a tájékozódás végett, illetőleg az asztali lámpa fényét is irányította egy személyben. Az állomás vezetője, Vlagyiszlav Gerbovics pedig az asszisztenseket felügyelte arra az esetre, ha rosszul lennének. Az orvos fekvő helyzetben helyi érzéstelenítést alkalmazott, ami után 12 cm-es vágást ejtett a jobb alhasi területen. Hol a tükörből, hol tapintás alapján (kesztyű nélkül!) eltávolította vakbelét és nagy adag antibiotikumot adott hasüregébe. 30-40 perc elteltével a doktor egyre gyengébb lett és szédülés is jelentkezett nála, ami miatt időnként szünetet kellett tartson. Az operációt végül 1 óra 45 perc alatt fejezte be. 5 nap múlva helyreállt hőháztartása, két nap múlva pedig a varratokat is eltávolította. Az egész folyamat leírása is Rogozov munkája.

Íme egy részlet:

„Nem engedtem meg magamnak, hogy bármi másra gondoljak. Arbban az esetben, ha elvesztettem volna az eszméletemet, Szasa Artyjemev beadott volna egy injekciót, odaadtam neki a fecskendőt, és megmutattam hogyan kell… Szegény asszisztenseim! A műtét előtti utolsó pillanatban rájuk néztem: fehér köpenyben álltak és maguk is fehérebbek voltak a fehérnél. Én is rémült voltam. De aztán fogtam a tűt a novokainnal, és beadtam az első injekciót. Valami módon automatikusan átkapcsoltam az operálás üzemmódba, s ettől a perctől kezdve semmit nem vettem észre.”

Hazatérve hősként ünnepelték. Később tovább haladt a tudományos ranglétrán, s 2000-ben tűdőrákműtétjének (amit már nem ő végzett) szövődményei következtében hunyt el. Emlékét Vlagyimir Viszockij is megőrizte egy dalában.