Filmekben az orosz karaktert, többnyire hóborította Oroszországgal a háttérben ábrázolják. És ha hó, akkor tél, és ha tél van, akkor pedig hideg is van. Ha pedig hideg van, akkor a főhős melegen van felöltözve. És hogy a legegyszerűbb az orosz embert ábrázolni télen? Hát usánkában! Na, ebben a pillanatban tűnik el a hiteles ábrázolás.

Hiába a legjobb stylist és orosz konzultáns munkája… lehet a sapka maga valódi, lehet tényleg tél és forgathatták a filmet igaziból Oroszországban; egy nem orosz embernek sosem sikerül úgy felvennie az usánkát, ahogy azt kell. Többnyire valahogy nem az a méret, nem az a szín, de leginkább, hogy egyáltalán nem autentikus. Senki sem képes csak úgy egyszerűen felvenni egy usánkát, mint például egy szibériai. Az ő figyelmét tudniillik nem az köti le, hogy épp az ikonikus darabot veszi föl! A legfontosabb: hogy soha, senki más nem érzi úgy a sapka elengedhetetlen szükségét, ahogy egy orosz ember…

Az autentikus és az amerikai változat

 

Egy szibériai barátom mesélte, hogy volt otthon, arrafelé náluk egy afrikai származású fiú. Afrikai papája Novoszibirszkbe jött egyetemre tanulni, megismerkedett egy szép diáklánnyal és ennek eredményeképpen született ő. Elég sötét bőrű volt, látszott rajta, hogy Afrika nem idegen földrész számára, de valahogy sem a barátom, sem más gyerek nem tulajdonított ennek jelentőséget. Egy volt közülük, olyan mint ők, semmi különös. Úgy öltözködött és úgy hordta a sapkát, ahogy kell. Szibériai volt. Több sötét bőrű nem élt arrafelé, valószínűleg ő volt az egyetlen a városban. De ő szibériai volt. Amikor ez a barátom gyermekként, egyik télen a szüleivel Moszkvában először látott színes bőrű embereket, arra gondolt, hogy „Nahát, négerek!”, de a fiút az elnyűtt, perzsaprém usánkájában és letaposott nemezcsizmájában, egyáltalán nem kötötte össze fejében azokkal a sötétbőrű külföldiekkel, akiket a moszkvai utcán látott. Ő természetesen viselte a sapkát.

Egyébként sok évvel később, ez a fiú elmesélte, hogy nem messze a Bajkáltól szolgált a seregben… Pontosabban a Bajkálon túl.

„Egyszer - mondta mosolyogva - télen, egy vasárnap eltávot kaptunk a városba. Szép volt az idő, mentünk az úton és elkezdtünk hógolyózni. Körben mindenütt csak erdő, a földön szűz hó, napsütés, a város is messze még. Egyébként is egy apró kis városka volt. El tudod egyáltalán képzelni, hol van ez? Túl a Bajkálon! Az erdő sűrűjében! És akkor hirtelen felbukkant egy katonai autó. Gyorsan levertük magunkról a havat, mert autóval csak a főnökség járt. Persze a nyomorult autó megállt, kinézett belőle egy tábornok kucsmában és odahívott magához. Odaszaladok és jelentem neki: «Tábornok elvtársnak Baranyin sorkatona jelentem, parancsára megjelentem.» Mondom, s közben látom, hogy a tábornok másnapos, de leginkább részeg még.  Rám nézett, széles mozdulatokkal keresztet vetett, aztán becsapta az autó ajtaját és elviharzott egy szó nélkül…”

Mert az orosz karaktert nem csupán az usánka jellemzi, hanem az italozás is. (És még egy csomó minden más, a sós uborkától a matrjoskáig.) De a legfontosabb, hogy ezek a tárgyak nem attól lesznek jellemzőek erre a népre, mert ott használják őket, hanem attól, ahogyan és amire. Holnap orosz újév lesz! С Новым Годом!