Oroszok

Közismert, hogy a masszázs az svéd, a maffia ukrán, a szerető latin, a természetgyógyász pedig orosz. És tényleg! A kilencvenes évek elején, havonta nyílt egy-egy új természetgyógyászat a belvárosban, ahol többnyire keletről (Oroszországból) érkezett terapeuták, extraszenszek (olyan emberek, akik képesek energia átadásra) fogadták a betegeket. Nem véletlen ez, hiszen arrafelé az országban uralkodó materialista világnézet ellenére sem szüneteltették be az emberek (sem az állam) a hétköznapi gyógymódok gyakorlatát.

Mi magunk is elindítottunk egy családi vállalkozást, ahol három különleges képességű terapeutával fogadtuk a pácienseket. Az orosz természetgyógyász általában messziről jött, szakálla van, ismeri a gyógynövényeket és házi praktikákat, otthon van alkímiában, az emberi test működésében és mindig van nála valamilyen ismeretlen varázspor, például mumió (a sziklák elixírje), amit egyenesen az Altájból hozott magával, vagy éppen egy kis arany gyökér. Nem lepődik meg semmin, mindenre van megoldása, hiszen a lényeg az, hogy szervezet öngyógyító rendszerét hatékonyan megsegítsük, hogy az magához térve önállóan küzdjön meg a problémával. Ezért van az, hogy mindenkinek pár héten át tartó, reggeli beöntéssel kell kezdenie a gyógykúrát, akár fejfájással, akár visszatérő cisztával küszködik. A salaktalanítással a szervezet immunrendszerét tehermentesítjük, hogy maradjon energia az igazi góccal folytatott harcra.  

Bájos, szibériai természetgyógyászunkhoz, kutyánk betegsége nyomán jutottunk el. Furcsa szerzetnek tűnt már az első pillanatban. Ő volt az egyetlen, aki bevállalt egy négylábú pácienst. Úgy nézett ki, mint egy aszkéta, bár állandóan magokat rágcsált, szakálla mindig tele volt morzsával. A legváratlanabb módon tudott bármilyen helyzetben reagálni. Egy csoda volt! 

Egyszer egy szégyellős fiatalember jelentkezett be hozzánk, aki telefonban nem akarta elárulni a panaszát. Mikor eljött, kíváncsian vártuk mi lehet a problémája. Azt motyogta halkan, hogy a heréivel van gond. Áh, már értem a diszkréciót gondoltam, s közben fordítom Viktornak a hallottakat. „Mi velük a gond?”- kérdezte. „Nagyon csúnyák. Itt vannak a vállaimon. Szeretnék megszabadulni tőlük.” Khm-khm, fordítottam ügyetlenkedve, mert hiszen sok mindent hallottunk már, de ez azért mégis… Erre Viktor megkérte, volna kedves, mutassa meg neki a heréit. Pánik tört ki, a félénk fiatalember egyáltalán nem akarta megmutatni őket. Nem is értette, mi folyik itt, hova csöppent. Egészen addig, míg ki nem derült, hogy a probléma nem a heréivel, hanem a vállán lévő hegeivel volt.

Akkoriban Magyarországon nagyítóval kellett keresni a természet gyógyító erejét ismerő embert, mert nálunk a második világháború után betiltottak minden effélét. Pedig előtte még az orvosi egyetemen is folyt homeopata-orvos képzés. Oroszországban az emberek megőrizték ismereteket, ott ma is el lehet végezni extraszensz képző(!) tanfolyamot. Talán a bölcsesség, a tradíció tisztelete is, de mint általában, a legerőteljesebben a szegénység kényszerítette az embereket arra, hogy a gyors eredményeket hozó allopátiás (gyógyszeres) kezeléssel szemben, a hosszabb időt és a testtel szembeni nagyobb alázatot követelő, ám kíméletesebb gyógymódokat alkalmazzák. Az önmagában véve nem meglepő, hogy a hatalmas ország ezeregy kisebb településén, járásán, ahonnan távol az orvos, viszont közel a természet, az emberek minden fűről, fáról tudják, hogy mire jó, és szájhagyomány útján terjedő információ szerint például koplalással javítják a legyengült szervezet ellenálló képességét. De az érdekes, hogy még a városi ember is jellemzően ismer számos gyógynövényt, és hallott például a köpölyözésről. Az orosz embertől, bárhol is éljen, nem idegen semmi, ami az ösztönökön alapszik. Egyébként sem tud meglenni természet nélkül. Orosz ismerőseim erdőbe járnak gombáért, gyógyfüvekért, pedig nem ezzel foglalkoznak, csak hát mégis ez valamilyen kapocs köztük és az univerzum között.  

A természetgyógyászatban egyébként lakott egy barátságos kandúr. Nagymamámé volt, mindenki szerette. Egy alkalommal Júra (a másik terapeutánk) elfehéredett arccal kérte, hogy azonnal csináljak valamit, mert az iplikátorokon fekvő pácienst takaró lepedőt lepisilte a macska. A kezelés végén, szemlesütve kérdeztem a vendéget, hogy nem volt-e semmi probléma, jól érezte-e magát. Ő azt felelte, hogy minden a legnagyobb rendben volt, több helyen járt már, de még soha, egy energiakezelésen sem érezte ilyen valóságosan, ahogy elönti testét a forróság…