Oroszok

Szeptember 7-én 200 éves a borogyinói csata, a napóleoni és a tizenkilencedik századi háborúk egyik legvéresebb ütközete. Az évforduló meglehetősen jó alkalom arra, hogy az orosz patriotizmus kedvére tobzódjon, lesz élő egyenes adásban közvetített csatarekonstrukció, korhű jelmezben vonulás, történészek minden apró részletre kitérő előadásözöne, Lermontov-szavalás, Tolsztoj-felolvasás, Háború és béke filmmaraton, Kutuzov-hasonmás verseny, és vélhetőleg őfelsége Nyikita Mihalkov sem fog tétlenkedni, ahogy az ilyenkor elvárható. Természetesen a blogunk is készül majd a jeles napon meglepetéssel.

Az ünnepségsorozat nyitányaként - nahát, nahát - egy nyitányról írok.

Az amerikai filmgyártás elég hamar rászokott a nagy orosz klasszikusokra, mert az (új)romantikus zene bizonyult a legjobb hangulati aláfestőnek. Ha éppen nem volt pénz új kísérő zene megírására, akkor elővették a meglevőket: Vad és félelmetes éjszaka? - Jöjjön Muszorgszkij. Szerelmes andalgás? - Hallgassunk egy kis Prokofjevet. Karácsonyi hangulatra vágyunk? - Vegyük elő a jó öreg Csajkovszkijt. Hiányzik a szenvedély? - Pótoljuk Rahmanyinovval. Meglepő módon az utóbbi 10-20 évben is így megy, annyi különbséggel, hogy kevésbé ismert zenéket kell keresni a nagy oroszoktól, a már rongyosra hallgatott és használt Diótörő meg a Kiállítás képei helyett. És amilyen beszűkült a látásunk-hallásunk, ezekből az amerikai filmekből fedezzük fel azt, hogy milyen kincseket rejtenek még az orosz zenetárak.

A legjobb példa erre Dmitrij Sosztakovics 1. szvit varieté-zenekarra, 7. tétel, az ún. 2. keringő.

Európa más országaiban május 8., Oroszországban és a szovjet utódállamokban május 9. a második világháború európai szakaszának lezárását jelző dátum, amit a Győzelem Napjaként emlegetnek. 2008 óta a Vörös téren ismét van katonai felvonulás, Putyin elnökként integethet a menetelőknek, a veteránoknak és az emlékezetpolitikai esemény többi látogatójának. Én a magam részéről másként ünnepelek: megnézem a kedvenc szovjet háborús filmjeimet. Igazából kíváncsi is vagyok, hogy az utóbbi idők harcos-ufós-partraszállós megamozijai után hatnak-e még ezek a finomabb szövésű történetek.

Szállnak a darvak , 1957

fekete-fehér, rendezte: Mihail Kalatozov, főszereplők: Tatyjana Szamojlova, Alekszej Batalov

Imdb: 8,2

Az 1958-as cannes-i fesztivál Arany Pálmáját elnyerő filmben nincs csatajelenet, lövés is csak egy, a hátországban játszódó melodrámáé a főszerep. Annyira, hogy a filmben nem hangzik el, hogy fasiszták, sem az, hogy kommunisták.

Jóna Zoltán a Cin-Ke filmklub szerkesztőjének vendégposztja és programajánlója. Alekszej Balabanovról és a Brat filmekről bővebben itt és itt olvashattok:

"Kedves filmbarátok, a poszt-szovjet Oroszország iránt érdeklődők, illetve Danyila Bagrov előző, pityeri kalandjait már megismert mozirajongók!

Az előző Brat frenetikus sikerének köszönhetően a folytatás sem váratott magára, és sokkal komolyabb - 1,5 M $-os - büdzséből elkészült a Fivér 2. része. Az első rész rendezője, Alekszej Balabanov hallgatott a jó tanácsra, és a nyertes csapaton nem változtatott. De nemcsak ő - az azóta egyenruhát húzott tar testvér is hallgat(ott) - az anyai szájból elhangzó - tanácsra. A Bagrov család agilis tagjai - Danyila mellett bátyját, Viktort sem kell nélkülöznünk - most Moszkva, s azt követően az Újvilág felé fordítják lépteik s lőfegyvereik irányzékát. A már bevált szakmai profiljukat jó mesterember módjára megőrzik, s a maguk sajátságos módján rosszal tesznek jót.

Jóna Zoltán a Cin-Ke filmklub szerkesztőjének vendégposztja és programajánlója:

Ez a film moll hangnemre van hangszerelve. Csendes, látszólag eseménytelen, de kétség kívül szórakoztató.

A 80-as években Nyikita Mihalkov filmjei milyen népszerűségnek örvendtek itthon: Etűdök gépzongorára, A Szerelem rabja, Öt este, Tanúk nélkül, Oblomo. Ugyan minden hasonlat sántít, de én megkockáztatom- ez a film a zseniális Oblomov száz évvel későbbi ellenpárja, egyfajta "proletár Oblomov". Nem nemesek, de tesze-toszák, a meglévő kis világukból még kikacsintani sem akaró, tipikus kallódó emberek. A díszletek a szétbomló Szovjetunió perifériájáról vannak összeválogatva. Lágy pasztellszínekkel festett darabot fogunk látni, olyan figurákkal, akik bárhol a szomszédunkban feltűnhetnek. Tetten érhető az arisztotelészi hármas, 24 (pontosabban kevesebb, mint 12) óra alatt, ugyanazon szereplőkkel, ugyanazon a helyen esnek meg a történések.