Oroszok

Pontosan egy hónapja tart az asztahányi választási csalások ellen tiltakozó ellenzékiek éhségsztrájkja. A Méltányos Oroszország párt színeiben politizáló polgármester-jelölt, Oleg Sein egyik támogatójához tegnap mentőt kellett hívni. De megéri az embernek az életét kockáztatni az új választásokért? És van értelme?

Mint azt már múlt heti posztunkban is megírtuk, az utóbbi hetekben felértékelődni látszik a helyi politika szerepe Oroszországban. Egy hónapja Asztrahány városáról leginkább csak a fekete kaviár és a görögdinnye jutott az ember eszébe. Mára azonban mindenki Sein és társainak akciójáról beszél. Az éhségsztrájkot március közepén a polgármester-választások második fordulójának eredményhirdetése után kezdték meg Seinék a szabad választásokért tüntetve, mivel véleményük szerint az Egységes Oroszország jelöltjének 60%-os győzelme masszív választási csalások eredménye volt.

"Az út a Kremlhez Jaroszlavlon keresztül vezet" - harsogta Vlagyimir Milov ellenzéki politikus pár hete a jaroszlvavli polgármester-választás első fordulója után tartott demonstráción. Időközben a második fordulót is megtartották, ahol Jevgenyij Ursalov látványos győzelmet aratott az Egységes Oroszország (értsd: Kreml, értsd: Putyin) által támogatott Jakov Jakusevvel szemben. A széleskörű ellenzéki összefogás eredményeként, meglehetősen egyenlőtlen pályán születő győzelemhez nagy reményeket fűznek az orosz politikában változásra éhező ellenzékiek.

Jaroszlavl Moszkvától 250km-re északkeletre fekvő kisváros (durván 600ezer lakossal) ezeréves történelemmel és számos turisztikai látványossággal. Pár hete azonban a világsajtó politikai rovatainak visszatérő szereplője, tekintettel a szovjet idők óta regnáló polgármester Jakusev bukására. Jaroszlavlban az ellenzéknek sikerült az, ami egy hónapja az elnökválasztáskor nem, hiszen nem csak a regnáló elitet szidták, hanem egységesen felsorakoztak egy alternatív jelölt mögött, aki aztán a komoly ellenszél ellenére is nagy többséggel nyerte meg a választásokat.

Mai vendégposztunkat Tóth-Czifra András, politológus, politikai tanácsadó jegyzi. András nagyszerű elemzéseket és kommentárokat ír Oroszországról No Yardstick című blogján, és a Twitteren. Az alábbi cikk átfogó politikai helyzetelemzést nyújt:

"Az orosz politika iránt érdeklődők mögött (és előtt) izgalmas hónapok állnak. A legérdekesebb a jelenlegi helyzetben az, hogy Oroszországban egyértelműen változik valami. Vagy talán már meg is változott. És hogy ez a változás meddig tart és milyen irányba mutat, azt mindenki csak találgatja. Az viszont biztos, hogy fordulópontjához érkezett az orosz politika, ezért érdemes áttekinteni a helyzetet.

Lejárt a társadalmi szerződés

Vlagyimir Putyin több mint tizenkét éves uralma két alapkőre épült. Az egyik ezek közül a gazdasági növekedés szinte már közhelyszámba menő megugrása, amely ugyan Borisz Jelcin regnálásának utolsó éve alatt kezdődött el, mégis Putyin nevéhez köti az orosz társadalom, az ő ideológiájává vált. A régi-új elnök ciklusai alatt az orosz GDP vásárlóerő-paritáson 72%-kal nőtt, a szegénységben élők száma megfeleződött, és beköszöntött a zavaros 90-es évek után az oroszok által annyira áhított stabilitás. A putyini társadalmi szerződés egyszerű volt: a stabilan növekvő jólét fejében az orosz állampolgárok szemet hunytak az állami vaskéz visszatérése fölött a gazdaságban és a politikában, sőt, a legtöbb intézkedéssel talán egyet is értett az erős központi hatalomhoz szokott orosz lakosság. Ezzel a többségnek egyébként valószínűleg jelenleg sem lenne baja. A baj e téren ott alakult ki, hogy a végletekig központosított rendszerből Putyin a stabilitás érdekében szükségszerűen kiiktatott minden rugalmasságot, visszacsatolási, illetve változtatási lehetőséget. Az ország 83 régióját központilag kinevezett kormányzók, a lakosságtól elszakadt, korrupt kiskirályok irányítják, akik sokszor valóban úgy tűnik, személyes tulajdonuknak tekintik az általuk irányított területet. Ha egy ilyen rendszer a változás igényével szembesül, ahogyan az energiahordozók exportjától függő Oroszország a gazdasági világválság alatt, az villámgyorsan elkezdi alulról rohasztani a fundamentumokat. Nem véletlen, hogy már a tavalyi tüntetések előtt is fel-fellángolt néha vidéken a szociális elégedetlenség.

Vlagyiszlav Szurkovot sokan sokféleképpen hívták már - "szürke eminenciás", "a Kreml bábjátékosa", "a nagy kombinátor". Leváltásáról jelentéktelennek tűnő pozíciójából még külföldön is harsogtak a lapok. De mi ennek a jelentősége, következménye és egyáltalán ki ez az ember, akinek a dolgozószobája falán Putyin képe mellett jól megfér együtt Che Guevara és Tupac Shakur.

Szurkov életrajzát sűrű köd övezi, pedig a putyini politikai elit számos tagjától eltérően nála a titkosszolgálatokkal való kapcsolat gyanúja sem merül fel. Szurkov életében az átlag orosz szemében sokkal nagyobb szálka van - Vlagyiszlav Jurjevics csecsen. Saját bevallása szerint Szurkov Csecsenföldön látta meg a napvilágot és élete első öt évét - szülei válásáig - ott is töltötte, egyes verziók szerint Aszlambek Andarbekovics Dudajev néven. Fiatal koráról nem sokat tudunk, legalább két egyetemre járt, de egyiket se fejezte be, aztán a 90-es évek elején összeismerkedett Mihail Hodorkovszkijjal és az oligarcha birodalmának kiépítésében volt (a különböző források szerint marginális- vagy kulcs) szerepe. 1996-ban Szurkov átigazol egy másik oligarchához, Mihail Fridmanhoz, majd '98-ban egy harmadik mágnás - Borisz Berezovszkij - által kontrolált, de jogilag állami ORT tévécsatorna PR-igazgatója lett. A politikai pályáját 1999-ben kezdi meg, miután az oligarchákkal jó kapcsolatokat ápoló Alekszandr Volosinnak, az Elnöki Adminisztráció vezetőjének tanácsadója lesz.