A mai hazai dohánykínálat szinte minden igényt kielégít. Szinte. Hiszen mára nagyítóval sem találni kereskedelmi forgalomban például füstszűrő nélküli cigarettát. (Nem mintha baj lenne, s akinek szüksége van rá, hát sodor magának.) Nem úgy Oroszországban. A turisták számára meglepő lehet a füstszűrő nélküli koporsószegek széles választéka, mi több történelmi emlékbe is botolhatunk a kioszkok kirakatát mustrálva. Mai történetünk főszereplője nem más, mint a szipkás cigaretta, amit az oroszok csak papiroszi-ként (папиросы) emlegetnek.



Ezt a cigarettafajtát a XIX. század derekától kezdve árusítják Oroszországban. Legemblematikusabb példája a már a szovjet korszakból hátramaradt és mai is kapható Belomorkanal (Fehér-tengeri csatorna), aminek már a neve is történelmi kitérőt érdemel. Az említett csatorna hivatott ugyanis összekötni Arhangelszket Szentpétervárral, lerövidítvén a korábbi, elsősorban teherszállítás miatt jelentős 5000 km-es (a Jeges-tengeren át) utat 800 km-re. Az építkezést 1931-ben kezdték rabmunkával, gépek nélkül, rendkívül rossz körülmények között, rohamtempóval aminek az eredménye sajnos, nem meglepő módon nem felelt meg az elvárásoknak. Viszont nagyon sokan odavesztek, majdhogynem hiába. Gorkij kétséges hírnevét növelte, hogy ő is az építkezést méltatók között volt. Az építkezés propagandájaként hozták forgalomba az azonos nevű cigarettát, ami rendkívül olcsó, ennél fogva népszerű is volt.  

A "kialakított" szipka


Ami tehát a cigaretta anatómiáját illeti: ahogy az ábra is mutatja, általában egy harmadig van töltve dohánnyal, mégpedig olyannal, ami nagyon lassan ég (a papírral egyetemben), sőt ha nem szívják, a normál cigarettával ellentétben el is elalszik. A maradék kétharmad karton-szerű papírból készül, ami technikásan megharapdálva szipkát képez. Mivel szűrő nincs benne (ma már léteznek füstszűrős változatok is), a hangulatot tovább fokozzák az ember szájába pergő dohányszemek, amiket a szemlélők gyönyörére köpköd szerteszét.

A Szovjetunió megszűnésével polikorekt módon lekerült a dobozról az egykori határvonal

A ma kapható változat elég ütősek, s ehhez a cigarettafajtához elsősorban a rosszabb minőségű, kapadohányt képzelik hozzá. (Korábban azonban, amíg a füstszűrő nem volt olyan elterjedt, elit változatai is léteztek: az 50-es években 8 kategóriába sorolták őket, lefelé csökkenő minőséggel.) Nem véletlenül: a mai Belomorkanal a korábbi 8 osztály közül az ötödikbe sorolható, 1,5-1,8 mg nikotinnal és 30-35 mg (!) kátránnyal. Ma már csak a kemény dohányosok idősebb generációja, a dohányzó társadalom mintegy 4%-a él vele. 15-20 rubelért, vagyis 150 Ft-ért ma is hozzájuthatunk egy sarki kioszkban.

Herzegovina Flor


Sztálin, bár pipázott, szintén szipkás cigarettával élt, ebből töltötte pipáját. Az ő favoritja az első osztályú Herzegovina-Flor márka volt. Ide tartozott a Jáva is. Ugyancsak az ő nevéhez köthető a harmadosztályú Kazbek elnevezésű szipkás cigaretta, aminek a dobozán a bizonyára sokak által áhított szabadság emblémájaként egy vágtató lovas volt látható. A Sztálint szűkebb pátriájára, Grúziára emlékeztető rajzot Robert Grabe készítette a 30-as években, s maga a Gazda hagyta azt jóvá.


A bőség zavara

Legvégül pedig megemlíteném, hogy a Szovjetunióban széles körben elterjedt volt a legenda, miszerint a dohánygyáraknak (is) komoly stratégiai jelentősége volt, ugyanis a cigaretta átmérője 7,62 mm volt, ami az akkoriban legelterjedtebb kaliberű lövedéknek felelt volna meg. Így a cigarettatöltő gépekkel háború esetén puskaport is tölthettek volna. Ez, mint ma már tudjuk, bár minden vicc félig igaz, valóban csak legenda volt.