Az 1997-ben elhunyt énekes, író Bulat Okudzsava ma lenne 90 éves. Éppen ma, a győzelem napján, erre minidg is büszke volt: együtt ünnepelte a születésnapját az országgal. Apja grúz, anyja örmény, hithű kommunisták és pártkatonák, csak éppen 1937-ben apját koholt vádak alapján kivégzik, rá egy évre anyját száműzik és csak 1955-ben látja viszont. A háború kitörésekor azonnal jelentkezett önkéntesnek, de csak 18 évesen engedték a frontra. Persze a háború nem olyan volt, mint amilyennek a romantikus lelkületű fiú elképzelte.

"Nem én harcoltam. Egy fiatal harcolt az én nevemmel. Romantikus volt, ahogy egyébként nemzedékének többsége, a "nép ellenségei" gyeremeke volt és ez fájdalom a frontra taszította őt, hogy bebizonyítsa mindenkinek, hogy megmutassa mindenkinek, mit jelent neki ez csodálatos, egyedülálló, megismételhetetlen szülőhaza." - írta saját magáról.

Aztán a háború után, megalkotva az oroszok és oroszul értők számára egy új műfajt, az egyszál gitárral énekelt verselést, elég sok háborús dalt írt. De egyet sem abból a romantikus-ünneplős fajtából, amit a kortársak énekeltek és/vagy elvártak a dalszerzőktől, hanem szomorúakat-szentimentálisakat, a háború megnyomorító hatásairól, a lelkek megtiprásáról, a győzelem (de milyen?) áráról.

Nehéz ügy ünnepelni ma a győzelem napját: a Vörös téren a veteránok, a mai katonák és mindenki, akit érdekelt, meghallgatta ahogy - hajtókáján György-szalaggal - Putyin beszélt, ami a szokásos szöveg volt arról, hogy ez a nap a nemzeti győzelem, a népi büszkeség napja. Melyik nemzeté, melyik népé? A Győzelem napja összeköthetné a posztszovjet nemzeteket, a György-szalag elválasztja. Kijevben meg elmaradt a parádé, bravó.

Na ezért hallgatok inkább Okudzsava dalokat.


Вы слышите, грохочут сапоги

Старинная Солдатская Песня

До свидания, мальчики

Нина Ургант и Иван Ургант: Десятый наш десантный батальон

(részlet a Belorusz pályaudvar című filmből + a főszerepő unokája, mai tévés műsorvezető fejezi be a dalt)