Oroszok

Gerard Depardieu a múlt héten orosz állampolgárságot kapott. (Új, orosz nevének magyar átírásával bajban vagyok. Ha követem az alapszabályt, Zserar Renevics Gyepargyö, ez elég hülyén néz ki, a Gerard Renevics Depardieu pedig félmegoldásnak tűnik. Javaslatokat kérünk kommentben.)

Ezt többek között elmondhatta magáról Adolphe Kégresse, francia mérnök és feltaláló, aki hosszú ideig Oroszországban élt, s feltalálta a hernyótalpasított autót, nagy szolgálatot téve az olykor járhatatlan orosz utakra tévedőknek.

A tavalyi katasztrofális év volt a katasztrófák számára (mondhatnám, hogy gyorsan feléljem a 2013-as rossz szóvicc-kvótámat). Nem elég, hogy a maja világvége elmaradt, de egy másik katasztrófa is meghiúsulni látszik. Bár közhelyszámba megy, hogy az orosz népesség brutálisan fogy és csak évek kérdése, hogy a szibériai sztyeppéken teljesen átvegyék a kínaiak az uralmat, 2012-ben mégis nőtt az orosz lakosság száma. 790fővel.*

Persze hétszázkilencven fő az nem valami emberes növekedés, főleg nem egy 143 milliós országban. Ugyanakkor kár lenne lebecsülni a dolog jelentőségét. Oroszország újkori történelmének első olyan éve volt 2012, amikor a lakosság száma a bevándorlási trendeket figyelmen kívül hagyva is nőtt. Tavaly tehát 790-nel több orosz született, mint amennyi meghalt. Az összehasonlíthatóság érdekében érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon ugyanebben a periódusban a természetes fogyás 31 767 fő volt.

Oroszország hosszú, fagyos teleknek örvend, kiterjedt területének nagyobb részén a kontinentális éghajlat minden szépségével. Igaz, hideg van. Na és: a legkijózanítóbb pillanatokat élhetjük meg, ha a friss, csípős levegőre kilépve, a fagyos hóbuckákon egyensúlyozhatunk, a felsózott latyakban tapicskolhatunk, vagy a zuzmarás faágakban gyönyörködünk.

Első pillantásra azt is gondolhatnánk, hogy egy tizenkilencedik századi festmény utánérzése az illusztráció, bár a helyzet egészen más. Ugye ismerős a kép? Az egyik legfinomabb orosz csoki legendás borítóján látjuk ezt az édes, a szláv szépség naív attribútumait viselő kislány ábrázolást. Színes kendő, ennivalóan pufók arcocska, tiszta, távolbanéző tekintet, kék szemek, dacos masni-ajkak. A csomagolás jóminőségű papírból van, arany betűk, kidolgozott kép: 'az ember rögtön azt gondolja, hogy ez a legfinomabb csoki a polcon' - állítja egy rajongó csokifogyasztó egy fórumon. Ez a kép annyira univerzális (orosz kontextusban mindenképp), hogy a legtöbb kislány beleilleszthető (egy bizonyos korban, kb. 6 hónapostól 2 évesig). A papírból gondosan kivágott kép még nálunk is kint van a hűtőszekrényre mágnesezve (évek óta), mert Szonyecska lányom apja egyszerűen nem bírta a kukába dobni, szinte saját fényképként szereti.

Nos, a fenti kép egy 196o-ban készült fotó után került a csokoládéra. A csokoládégyár fotósa, Alexander Gerinasz saját lányát, Jelena Gerinaszt, fényképezte le.

A fénykép először a Szovjetszkoje foto (Szovjet fotó) című lapban jelent meg, később szerepelt a Zdarovje (Egészség) című folyóirat 1962. januári számának címlapján (!).