Oroszok

A legtöbben meg vannak győződve arról, hogy a rock csak és kizárólag angol nyelvű lehet. Jó, ha nagyon muszáj, meg lehet próbálni magyarul. De az összes többi nyelv csak szánalmas bénázás, vicckategória. És ezt a tételt a többezer francia, német, spanyol ellenpélda sem képes megcáfolni. Na és oroszul? Még a legelfogadóbb ismerőseim is csak mosolyognak, ha az orosz rockról mesélek.

A következő együttesek dalain lehet tesztelni, érdemes-e eleve kizárni az orosz rock hallgatását. Mondjuk nekik nem fáj, ha így döntünk, ők jól elvannak a párszáz milliós piacukon nélkülünk is.

Azok számára, akik azt is nehezen viselik, hogy egy köztér Moszkva nevét viselje, valószínűleg teljességgel érthetetlen, hogy nevezhettek el valamit Sztálingrád tiszteletére, vagy ha már így is nevezték el, hát miért nem nevezték át. Ráadásul mindezt Franciaországban.

Savat öntöttek Szergej Filin, a moszkvai Bolsoj Színház művészeti igazgatójának arcába pénteken. És mintha ez önmagában nem lenne elég megdöbbentő, a híradások teljes egyetértésben nyilatkoznak arról, hogy a támadás oka valószínűleg a színházon belüli szakmai harcok lehettek. És az embernek megállt az esze.

Persze érdemes azt észben tartani, hogy Oroszországban a balettnek kissé más a státusza, mint nálunk. A balett szent és sérthetetlen, a balett az orosz kultúra része, sőt egyik legfontosabb (export) kincse. Ráadásul ha balett, akkor Bolsoj, és ha Bolsoj akkor balett. A balettáncosok nagyobb celebek, mint a sportolók, állandó helyük van biztosítva a TV-műsorokban és a bulvársajtó lapjain. Valahogy úgy kell elképzelni, hogy a balett a kultúrorosz focija: egy rendes moszkvai rendszeresen jár előadásokra, ismeri a csapatokat és a sztárokat, az edzőket és stílusokat.

Kissé felevenítve korábbi rovatunkat (Made in Russia), lássunk néhány használati tárgyat, ami pár évtizede (és talán még ma is) meghatározta a szovjet ember hétköznapjait. A kedvencemmel kezdem, a multifunkciós tárolóval. Nekem is volt ilyen az íróasztalomon, ez a zseniális darab mindenféle apróság tárolására alkalmas volt: apám a csavarokat, szögeket, anyám pedig a gombokat, tűket, szalagokat, én meg gémkapcsot, színes radírokat tároltam benne. Fogalmam sincs hova tűnt, de most is jól jönne egy a háztartásban. Nem gondoltam, hogy a hatvanas években tervezték. Minden irányban nyitható, és az egykoron, majd a kétezres évek első felében ismét divatossá vált piros-fehér kombinációban készült:

Él Melbourne-ban egy félorosz kislány. Szülei művészek, úgyhogy otthon könnyen találkozott ecsettel, vászonnal. Ez még nem predesztinálná arra, hogy festő váljon belőle, mégis kikiáltották Aelitát a világ legfiatalabb festőművészének, aki - annak ellenére, hogy csak vendégségbe jár Oroszországba nagyszüleihez - három évesen lefestette a Volgát.