Oroszok

Ki volt az a gyönyörű lány, aki világszerte elbűvölt mindenkit az Intimissimi plakátjain? Vajon ki lesz Oroszország következő topmodelje? Megtudhatjuk, ha állandó nézőivé válunk az új sorozatnak, amelynek nem más, mint a plakátokról ismert, Irina Shayk lesz a házigazdája. 2oo4-ben tűnt fel az oroszországi nagyközönség előtt, akkor nyerte el a Miss Cseljabinszk címet. A most induló show-ban 15 lány érkezik Párizsba, hogy ott különböző szakmai kihívások és megpróbáltatások után maradjon közülük egy, aki elnyeri a megtisztelő topmodel címet. A válogatást, a lányok kegyetlen értékelését a már befutott Irina Shayk végzi el. Itt látható az első epizód.

A minap leveleimet rendezgetve a laptopon, kezembe akadt - vagy mi - Londonban dolgozó drága barátnőm egyik augusztusi email-je. S bár a nyári olimpiai játékok már egy ideje véget értek, a Szocsiban tartandó téliek pedig még messze vannak, Zsuzsi képes riportjának segítségével megmutatom, milyen Orosz parkot rendeztek be az angolok a londoni olimpia alatt.

Anatolij Komm, a 45 éves sztárszakács azt vette a fejébe, hogy kitalálja az új orosz konyhát és felteszi a világ gasztronómiai térképére.

1968. szeptember 25-én, vagyis pontosan 44 évvel ezelőtt, a fennállása alatt először – és eddig utoljára – az angol és amerikai slágerlista élén egy (igaz kellőképpen átmaszkírozott) orosz dal állt: nem másról van szó, mint a Thoose Were The Days My Friend c. klasszikusról Mary Hopkin előadásában.

Ahogy a világ ismeri

A dal eredeti címe Дорогой длинною, s azon kevés orosz dal közé tartozik, ami nem csak hogy túljutott a vasfüggönyön, de szinte az egész világon ismertté vált. Egyenesen következik hát, hogy hatalmas pénzeket hozott az előadóknak, és nem a szerzőknek, akik a közhiedelemmel ellentétben mégiscsak léteztek: ugyanis nem egy orosz népdalról van szó. A dal atyja sok más népszerű szovjet-orosz románc ("Только раз бывают в жизни встречи", "Твои глаза зелёные", "Эй, друг-гитара!")  írója, Borisz Ivanovics Fomin, aki egy időben a népszerű Tabacsnyikov Jazz (Джаз Табачников) együttes vezetője is volt, valamint a már feledésbe merült költő, Konsztantyin Nyikolajevics Podrevszkij.

Alekszandr Vertyinszkij előadásában

Az opust egyenesen Jelizaveta Boriszovna Belogorszkajára írták, aki az esztrád műfaj korabeli csillagának számított, s akit egyébként legtöbb előadásán Fomin kísért hangszeren. Mégis a legnépszerűbb és legsikeresebb hazai előadója Alekszandr Vertyinszkij volt, aki egyben slágert is faragott belőle. A románc hivatalos keletkezési időpontjaként az 1924-es évet jelölik meg, ami mind a mai napig vita tárgya, ugyanis két változat élt egymás mellett: az első zenéjét és szövegét is Fomin írta (ezt már sokak szerint a forradalom viharában, 1917-ben hallhatták Vertyinszkij előadásában), míg a második szövegét Podrevszkij dolgozta át.

Miután Vertyinszkij emigrált, a dalt Jelizaveta Belogorszkaja és Tamara Cereteli előadásában hallhatták leggyakrabban. Utóbbi portréjával és Podrevszkij szövegével 1925-ben, tízezer példányban jelent meg először a románc a Szovjetunióban. 1929-ben azonban már tiltólistára kerül az egész műfaj, Fomin szinte összes művére a „forradalomellenes”, „hanyatló”, „kocsmai” bélyegzőt ütik.

Az 50-es években javul az esztrád műfaj és a románcok megítélése, s a 60-as évek Szovjetuniójában pedig újra megjelenik a dal egy táncverziója, Nanyi Bregvadze grúz származású énekesnő előadásában. Az USA-ban a Gene and Francesca nevű duettől hallhatták először a nótát az 50-es években, a költő és zeneszerző Gene Raskin adaptálta a szöveget (ami kicsit távolról ugyan, de azért emlékeztet az eredetire) angolra a The Limeliters nevű folk banda számára, akik egyben a szerzői jogot is maguknak tulajdonították. 1968-ban pedig egyszerre felgyorsultak az események.

Nanyi Bergvadze előadásában

A legenda szerint 1968. március 5-én az unatkozó Twiggy (Lesley Lawson), a hippi korszak szexszimbóluma, éppen tévét nézett, s egy korabeli X-faktorban meglátta az akkor még csak tizennyolc esztendős Mary Hopkint. Twiggy felhívta egyik barátját, történetesen Paul McCartneyt, aki akkorra már a XX. század legjobb zeneszerzőjének számított, s aki rövid időn belül managelni is kezdte az ifjú Maryt. McCartney egy pubban hallotta a Thoose Were the Days-t, s azt javasolta Marynek, érdemes volna megpróbálkoznia az eléneklésével. Az új feldolgozás instrumentális részében Tony Visconti (ő bizony David Bowie későbbi producere) segített McCartneynak. A siker nem is maradt el. Paul McCartney közbenjárásával az egész világ (1969-ben Harangozó Teri előadásában már magyarul is) rázendített Borisz Fomin slágerére. Azok a szép napok!

Egy hülye is megtalálja Moszkvában járva a Vörös teret (szegény Venyicska az egyetlen kivétel). Szentpétervárban barangolva képtelenség nem beleütközni előbb-utóbb az Ermitázsba. De Oroszország nem minden turista-látványosságát lehet ilyen könnyen megtalálni. Posztunkban olyan nevezetességekről írunk, amiknek már a közelébe kerülni is igazi kihívás.

Őskori tenger

Mindössze egy 30 négyzetkilométernyi tó maradt a tajgán a mai Komi Köztársaság helyén elterülő egykori őstengerből. A tó partján számtalan értékes régészeti lelet került elő, és a táj páratlan szépségével is vonzza a turistákat. Megközelítése viszonylag egyszerű, hiszen a Moszkva-Vorkuta vasútvonalon található Szindor állomástól külön keskenynyomtávú vasútvonal vezet a tó szomszédságában található M-222-es javító munkatáborhoz. Bár a tábort nemrégiben bezárták, az elítéltek által épített vasútvonalat a mai napig a Szövetségi Büntetésvégrehajtási Szolgálat tartja ellenőrzése alatt.

Pugacsov barlangja

Jemeljan Pugacsov a 18. század legnagyobb parasztfelkelését vezette II. Katalin cárnő ellen. Mivel a cári seregeket éppen lekötötte az orosz-török háború, Pugacsovék leveréséhez két évre volt szükség. Pugacsov végül a vérpadon végezte, de a két év alatt összerabolt kincseinek nem akadtak nyomára. Ezek a legenda szerint az Aj folyó partján található barlangokban lettek elrejtve. Cseljabinszkban járva üljünk fel az 517-es marsrutkára, Szatka városában szálljunk át a helyi buszra és utazzunk Ajlino falucskáig. A barlangig innen már el is tudunk sétálni, és nincs más dolgunk, mint leereszkedni a húszméteres közel függőleges járaton. Az ideálisnak nem nevezhető körülmények ellenére, a barlang még az 1920-as években is lakott volt.

A csecsen Holtak városa

Coj-pede csecsenül azt jelenti Istenek falva, a helyet mégis inkább a Holtak városának nevezik. Nehezen megközelíthető folyóparti szirten elhelyezkedő ősi temetkezési helyen több, mint negyven kripta található, a legrégebbiek a 14. századból származnak. Groznijból marsrutkán utazzunk Irum-Kaliba, majd induljunk el gyalog Coj-pede irányába és reménykedjünk, hogy felvesz egy épp arra utazó helyi lakos. Fontos, hogy ne felejtsünk el látogatási engedélyt kérni az FSZB-től, hiszen a temetkezési hely a grúz-orosz határzónában fekszik.

Türkiz tó

Az 1500 méteres magasságban található Tajmenyje-tó az Altáj egyik legszebb természeti jelensége. A tavat két folyó is táplálja, melyeknek gleccserekből származó vize különös türkiz-színű csillogást kölcsönöznek a tó vizének. Bár a tó 100km-es körzetében nincs lakott település, rendszeresen szerveznek ide túrákat. Mindössze öt-hat nap, lóháton és gyalog.

A legészakibb ortodox kolostor

A Kozsozerszkij Megvilágosodás Férfikolostora még ebből a listából is kilóg, hiszen a sarkkörön túl elhelyezkedő kolostor lakói a mai napig áram nélkül élik mindennapjaikat. Ennek ellenére a kolostort rendszeresen meglátogatják zarándokok, akik közül sokan a helyszínen élik le életük hátralevő részét. Az Arhangelszki Régió Onega városából vonatozzunk el Nimegába. Innen még kb 110 kilométer van előttünk, úgyhogy iparkodjunk kifogni egy favágó-teherautót, ami elvisz minket az erdei ösvény elejére. A maradék 30km-t gyalog tegyük meg, majd tó partjára érve rakjunk egy nagy tüzet és reménykedjünk, hogy a túlpartról ezt meglátva küldenek értünk egy csónakot.

*

A poszt a Russia Beyond the Headlines cikke alapján született.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz hozzánk a Facebookon!