Oroszok

Ugye nem kell sokat magyarázkodnom miért gondoltuk úgy, hogy egy oroszblog nem igazi oroszblog addig, amíg nem rendez egy tisztességes vodkatesztet? Három év halogatás után vettük a bátorságot és leültünk a vizespoharak mellé. Stílusosan poszt-szovjet (tehát orosz és ukrán) vagy poszt-szovjetnek tűnő vodkákat kóstoltunk vakon, szám szerint hatot, amit egytől ötig pontoztunk is. Posztunkban tabukat döntögetünk, tuti tippeket adunk és egy színes-szagos videóval lerántjuk a leplet a blog szerzőiről.

Általános iskolai orosztanárnőm, Berkesi Jutka néni forradalmi szemléletű pedagógus volt. Az orosz főnévragozási táblázatot sem kellett bebifláznunk úgy mint másoknak, hanem nekünk használnunk kellett azt, és beszélgetés közben kötelező volt puskázni a falra kifüggesztett hatalmas tábláról. Így gyakoroltuk- és tanultuk meg észrevétlenül az orosz főnév-ragozást. Azok közé a kevés orosztanárok közé tartozott ő, akik szépen beszélték a nyelvet. Alacsony, vörös hajú, telt asszony volt. Egyszer azzal jött be az órára, hogy az őszi nyelvi bemutatóra egy mesével készülünk, amit beöltözve fogunk előadni az iskola színpadán. Ne féljünk, a szöveg fülbemászó, mint egy dal. Ritmusos, még ha nem is értjük a szavakat, akkor is tudjuk majd énekelni úgy, mint egy dalt. A mese címe, a Telefon, írója pedig egy bizonyos Csukovszkij bácsi, aki egy csudapofa. Én egy gidát játszottam benne, egymondatos szövegem volt, de őszintén mondom, hogy a mai napig kívülről tudom az egészet. Elejétől a végéig. Mert a mese bűbájos - állatok fordulnak kéréseikkel a mesemondóhoz -, a szavak egyszerűek, a mondatok rövidek és a dallam valóban fülbemászó. Utánanéztem az interneten Csukovszkij bácsinak…

Alíz, a robot

Képzeljünk el egy dúsgazdag vállalkozót, aki a következő 35 évét arra akarja fordítani, hogy kidolgozza a halhatatlanságot. Képregényekben, scifikben, a megfilmesítésig nem jutó béna filmforgatókönyvekben találkozhatunk ilyen figurákkal. Egyébként pedig Dmitrij Ickovnak hívják, orosz, 31 éves és belekezdett.

A világ legtöbb gyermekvasútját az egykori Szovjetunióban találtuk és a jelenlegi Oroszország területén is találjuk mind a mai napig. Az alábbiakban azt fejtegetjük, mi állhat ennek a hátterében, s eljutunk egészen a budapesti úttörővasútig is, aminek -azt hiszem, sokak nevében mondhatom - igazán örülhetünk, hogy egyáltalán megmaradt.

1932. Moszkva, Gorkij Park

Rubljovka nemcsupán egy utcanév, Moszkva legsikkesebb kerületét nevezik így hétköznapiasan, ahol a gazdagok és szépek húzzák meg magukat kastélynyi villáikban. A belváros már-már elviselhetetlen zaja és levegője elől ide menekülnek azok, akik a legdrágább ingatlanokat vásárolják, illetve építtetik meg. A mérce az autók márkája, és mennyisége, az őrző-védő szolgálat embereinek száma, illetve a feleség és a személyzet szépsége. Az út mentén a hirdetések itt nem életbiztosítást vagy sört kínálnak, hanem franciaországi borászatot, mediterrán tengerparti ingatlant, vagy éppen Jaguárt, esetleg filippinói háztartási munkaerőt (bébiszittert, házvezetőnőt). Néhány évtizede még nagyrészt erdő borította a környéket, bár akkor is a kiváltságosok üdültek itt dácsáikban. Ma már hatalmas kihasított területeken, magas, bekamerázott kerítések mögött bújnak meg a villák többhektárnyi 'kertekkel' övezve. Lássuk, mi van a kerítés mögött...

Ez itt Ilona Stolie háza. Ilona rigai lány, aki egy nagyon sikeres vállalkozó feleségeként manapság fotózással üti el az idejét, és azzal, hogy régiség kereskedésekben art deco cuccokat kutat fel (hm, milyen eredeti), valamint bedobta ezt a kis klippet is az orosz poppiacra (állítása szerint zeneiskolába járt még a jogi egyetem előtt).