Magyarország külföldi címlapokra kerülésének egyik szükséges velejárója volt az Orbán Viktorra aggatott jelzők sokasága, melyek közül egy sem hangzott olyan jól, mint a „puszta Putyinja”. Ráadásul az Orbán és Putyin közötti párhuzam nem csak első pillantásra találó, erről tanúskodnak a Magyarország „putyinizálódásától” író hazai cikkek is. Írásunkban utánajárunk, megérdemli-e Orbán a „puszta Putyinja” címet.

A megszokott nyugat-barát külpolitika elvetése, a nemzeti szuverenitás hangoztatása a nagy nemzetközi szervezetekkel való konfliktusoktól sem riadva vissza, az erősen központosított kormányzás, a média feletti hatalom növelése. Dióhéjban, ezek azok a pontok amik miatt sokan a putyini Oroszországhoz hasonlítják az orbáni Magyarországot. A lista életrajzi párhuzamokkal is bővíthető: jogi diploma, sport iránti rajongás, alacsony termet és párton belüli egyeduralom, hogy csak néhányat említsek. 

A nyugati sajtó azonban előszeretettel feledkezik meg néhány körülményről, amik Putyin mellett szólnak. Vlagyimir Vlagyimirovics a ’90-es évek végén került az elnöki székbe, amikor Oroszországban sok szempontból anarchikus állapotok uralkodtak. Putyin elnöksége politikai és gazdasági stabilitást hozott, melyből igaz az utóbbi hetekben bizonyos csoportoknak kezd elegük lenni, de ami még mindig garantálja a politikus magas népszerűségét. Putyin a 2000-es években nagyban tudott profitálni a nemzetközi gazdasági konjunktúrából és növekvő olajárakból. Ráadásul a rossz emlékű ’90-es évek mögött ott van Oroszországnak a Szovjetunió öröksége is. Ha más nem, a nukleáris fegyver-arzenál súlyt ad a nemzeti szuverenitást mantrázó szónoklatoknak.

Orbán szénája ezzel szemben meglehetősen rosszul áll. Bár a szocialista kormányzás hibáit nem érdemes elbagatellizálni, Gyurcsány öröksége aligha hasonlítható Jelcinéhez. Továbbá, Orbán egy gazdasági válság kellős közepén kezdte meg szabadságharcát a nyugati hatalmak ellen, egy politikailag és gazdaságilag kiszolgáltatott ország élén. Mindebből persze le lehetne vonni a következtetést, hogy Orbán még azt se érdemli meg, hogy Putyinhoz mérjék, de igazságtalanok lennénk, ha nem ejtenénk pár szót OV érdemeiről.

Orbán politikai pályafutását már a ’80-as évek végén megkezdte, és aktívan szerepet vállalt a rendszerváltásban, miközben Putyin még a KGB kötelékében figyelte a Szovjetunió széthullását. Orbán saját maga építette fel pártját, amelynek élén aztán szabad választásokon került a hatalomba, Putyin ezzel szemben párton kívüliként ejtőernyőzött be a miniszterelnöki székbe, és Jelcin szilveszteri lemondása után az elnöki jogköröket ellátva indult a választásokon, amelyek tisztaságát illetően komoly kritikák fogalmazódtak meg. Legfontosabb azonban, hogy Orbán 2002-ben bebizonyította, tud veszíteni is. Olyan képesség ez, ami Putyinból látszólag hiányzik.

A végső szó kimondásának még nem jött el az ideje, hiszen mind Orbán, mind Putyin aktív politikusok még. Sőt, nagyon úgy néz ki, márciustól legalább két éven át egyszerre lesznek országuk vezetői. Ma azonban azt kell mondani, hogy Orbán (még) nem érdemli meg a „puszta Putyinja” címet, sem akkor, ha dicsérni, sem akkor, ha szidni akarjuk. Most, persze kesereghetünk azon, hogy nekünk mindig ez jut, a kicsit sárgább, a kicsit savanyúbb – de nem érdemes. Inkább szurkoljunk, hogy mindkét politikus felismerje, hogy közepes jelentőségű politikusként eltűnni a történelem homályában jobb, mint negatív, vagy legalábbis erősen vitatott örökségű szereplőként bekerülni a történelemkönyvekbe. Egyikük talán még megúszhatja ezt.