Van egy ország, amelynek a vezetője rájött, hogy az országa lakosságát nem tartják össze eszmék. Sem a nemzeti érzés, sem a vallás, sem a egy politikai gondolat (jó, olyat nem is talált) nem akarja a népet a jó irányba terelni, bármerre is legyen az. Aztán ez a vezető a homlokára csapott: hát persze! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! A sport! Az ország zászlaja alatt majd szépen együtt masíroznak a katonák sportolók, a nép közönséggé alakulva együtt fog szurkolni. Szervezzünk olimpiát! Hm, ez jó, de olimpia csak négyévente van, a télit is ideszámítva kétévente: mi legyen közben? A nagy embernek két ötlete is volt: próbáljuk ki mindenki a kedvenc sportját, és ha az nem jön be, jöjjön az a csapatsport, amiben jók vagyunk. 

Putyin, hiszen róla van szó, dzsúdózott. Sokáig nyomatta is, rendszeresen járt versenyekre, mutatták a tévék, ahogy dobálja az ellenfeleit. De nemzeti identitást csak nem sikerült erre alapozni. 2011-ben aztán jött a nagy döntés: az orosz egy hokinemzet, alapozzunk erre. A 2008-as alapítású KHL-ből innentől kezdve gigaprojektet kezdtek faragni, a baráti exszovjet országokon túl ettől kezdve ukrán, szlovák, cseh, horvát csapatok is résztvesznek. Jövőre jönnek a finnek is. Egyértelmű, hogy az USA-Kanada féle NHL alternatíváját építették ki. Már csak az a kérdés, hogy honnan lesz erre pénz. Senki nem lepődött meg azon, hogy Putyin szólt a haveroknak, hogy tessék szépen beleönteni sok-sok pénzt.

A kulcsemberek a történetben Gennagyij Timcsenko, a Volga Group nagyhatalmú főnöke, aki az SzKA nevű pétervári csapatot kapta meg feladatul, Igor Szecsin, a Rosznyefty fura ura, aki a moszkvai CSzKA tulajdonosa lett és Arkagyij Rotenberg milliárdos, aki a Dinamo Moszkvát teszi rendbe. Mindhárman a vezér legszűkebb baráti társaságához tartoznak, mindhárman kollégiumi szobatársak leningrádiak. Timcsenko eddig együtt síelt, Rotenberg együtt dzsúdózott az elnökkel, most már hokiznak. Tényleg nem viccelnek, Putyin 2011 februárjában határozta el, hogy megtanul korcsolyázni, idén már gólt is ütött a világbajnokokból összeállított öregfiúk csapatának. Szegény Timcsenkonak is be kellett állni a sorba, eddig vitorlázni járt szabadidejében, innentől irány a jég, és el kell viselnie Vlagyimir Vlagyimirovics egyáltalán nem képletes értelemben vett bodicsekjeit. Ja, és találjuk ki, melyik három csapat vezeti a bajnokságot.

Az orosz hokisok most persze örülnek, őrült nagy pénzek pörögnek játékosokra, fizetésekre, jégpálya-felújításokra és -építésekre. Ugyanakkor aggódnak is, hiszen a gigapénz megjelénésnek van hátulütője is, az utánpótlásképzés például nem lett ennyire eleresztve, családok ezrei kockáztatják teljes vagyonukat tehetségesnek vélt csemetéik hokipályafutása reményében; az állami és/vagy államközeli céges pénz megjelenése kiszorította a piaci logikát, így aztán a jegybevételek és a szponzori pénzek eltörpülnek és érdektelenné válnak, a tévés közvetítési díjak pedig csak a Gazprom-birodalom egyik számlájáról a másikra küldés formájában jelentenek pénzforgalmat. És mindenki be van tojva attól, hogy mi lesz a hokival, ha Putyin egy-két év múlva mondjuk a ritmikus gimnasztikába szeret bele, úgy járhatnak, mint a foci, a 2008-ig tartó felfutás utáni vegetálással.