Az orosz közszolgálati tévé egy sor más szervezővel együtt kitalálták (igazából ez egy kormányzati projekt, csak így jobban hangzik), hogy megkérdezik a nézőket/olvasókat/látogatógat/állampolgárokat, hogy szerintük mi lehetne Oroszország 10 új legfontosabb nevezetessége. Természeti csodáktól az épített örökségen át a legújabb konstrukciókig bármi számításba jöhet: 8 régióra osztották Oroszországot, az első körben régiónként 100 szimbólumot választottak ki, ez mostanra, 18 millió szavazat után 8x10-es listára szűkült.  A győzteseket egy Moszkva környékén kialakított gigantikus parkban ("Oroszország Park") kiállítják, vagyis legyártják a kicsinyített verziókat és úgy.

Jól látható, hogy igazából ez egy turisztikai fejlesztés akar lenni, egyrészt a Park létrehozásával, másrészt az ország nevezetességeinek összegyűjtésével és reklámozásával, közben nagyon is szándékolt mellékkövetkezményként az orosz identitást is erősíti a szavazgatás. Ahogy az ilyen versenyeken szokásos, maga a végeredmény szinte érdektelen, a jelöltek végigböngészése viszont annál érdekesebb tanulságokkal szolgál.

Rögtön a legszembeötlőbb: egy rakás Kreml található a listán, de a (külföldiek számára) leghíresebb, a moszkvai hiányzik a válogatásból. Úgy tűnik, a fővárosiak nem tartották fontosnak ezt a szavazósdit, de az is lehet, hogy mindenki komolyan vette azt, hogy új vizuális szimbólumokat keressenek. Jelenleg a versenyben a kolomenszkojei palota (nyitókép) vezet. A személyes kedvencem, a peterhofi palota csak a 25. helyen szerénykedik, ebből is látszik, hogy tényleg rámennek a kevésbé ismert, a külföldiek számára újdonságként eladható érdekességekre. Ettől még a moszkvai Kreml vagy Peterhof ugyanúgy látogatott lesz.

Peterhof, nyáron

Az elsők között találjuk a Kuril-szigeteki Tyatya vulkánt, a Hoper folyó természetvédelmi területét, a penzai Legenda szoborparkot, a dagesztáni Narin-Kala várat és természetesen Haza Anyácskát. Templomból az ortodoxok mellett találhatunk muszlimot és buddhistát is, ráadásul a lista elején. Sajnos, az urali gyármúzeumnak nincs sok esélye feljönni a jelenlegi 52. helyéről, pedig igazán jól festene a sok templom, vár és szobor mellett.

Tyatya vulkán

Hoper folyó és környéke

Legenda szoborpark

Narin-Kala vára

Volgográd, Haza Anyácska hív

Urali gyármúzeum

További képekért nézzen (és szeressen!) minket a facebook-oldalunkon.