Szombaton a farkasordító (-23fokos) hideg ellenére 50-70ezer ember vonult utcára Moszkvában, hogy a tisztességes választások mellett és Putyin ellen tüntessen. Mindeközben azonban a város másik felében legalább ekkora tömeg biztosította támogatásáról a volt és leendő elnököt. Újra nehéz higgadtan, kívülállóként figyelni az orosz híreket. Az ember akarva akaratlanul fellelkesül az utcára vonuló ezrek látványától és könnyen azon kapja magát, hogy együtt énekli Sevcsukkal a Rogyinát. De miért nagy szó az, ha egy több mint tízmilliós városban pártízezer ember az utcára vonul? Röviden, azért mert ezelőtt nem tettek ilyet.

A középosztály ébredése

Az orosz rendszerváltás tökéletlenségeinek sorában fontos helyet foglal el a nagy társadalmi polarizáció és az erős középosztály hiánya. Ráadásul az oroszok megörökölték a szocializmusból a kétoldali politika-undort is, így aztán nem meglepő, hogy a nyugaton megszokott minták, melyekben az aktív középosztály fontos szerepet tölt be, nem tudtak megvalósulni Oroszországban. December óta azonban mindez megváltozni látszik, hiszen szombaton már a harmadik nagyszabású demonstrációt tartották a fővárosban, és kisebb szimpátia-tüntetéseket az ország több más városában is rendeztek.

Narancs és antinarancs – Számháború

A szombati nap különlegessége volt, hogy a rendszerellenes tüntetéssel egy időben szimpátia-tüntetést is tartottak, bár a szerepek nem teljesen egyértelműek, ha a csoportok hivatalos jelszavait nézzük. Az ellenzékiek a Bolotnaján hivatalosan a tisztességes választások mellett demonstráltak, míg a Putyin-hívek anti-narancs tüntetésre gyűltek össze, utalva az Oroszországban igen alacsony népszerűségnek örvendő, többnyire nyugati hatalmak machinációinak eredményeként számon tartott ukrán narancsos „forradalomra”.

A szinkron-tüntetés következménye volt még, hogy mindkét fél nagy energiákkal igyekezett bebizonyítani, hogy a többség a saját oldalán áll, legtöbbször a tüntetők számának (látomásos) összehasonlításával. Ezért aztán mindkét fél szónokai nagy magabiztossággal állították, hogy míg itt több (mint) százezer ember van együtt, a másik helyen meg alig húszezer ember lófrál.

A valós számokat persze homály fedi, de megbízható becslések szerint, az ellenzékiek nagyságrendileg 50-70ezren lehettek, míg a kormánypártiak ennél többen nagyjából százezren. Két dolgot érdemes erről megjegyezni. Egyrészről a kormány adminisztratív forrásai hadrendbe állíttattak. Elég, ha megnézzük az anti-narancs tüntetés beharangozó videóját, amely minden szempontból profi munka. Továbbá, bár perdöntő bizonyítékok nem kerültek napvilágra, felmerült a gyanú, hogy a kormánypárti tüntetés résztvevőinek számát ötszáz rubeles napidíjjakkal növelték. (Putyin személyesen vádolta meg ugyanezzel az ellenzékieket még decemberben, ugyanakkor az nem teljesen világos a hatalmon kívüli civil szervezőknek honnan lenne erre pénzük, hacsak nem adunk hitelt különböző összeesküvés-elméleteknek.) Másrészről viszont, világossá vált, hogy Putyinnak még mindig komoly társadalmi bázisa van.

Elsilányulás és liberalizáció

Érdekes kérdés, hogy miért pont most következett be a fordulópont, miért pont most ébredtek egyszerre csipkerózsika álmukból a Putyin-rendszer ellenzői. Erre két egymással homlokegyenest eltérő magyarázat létezik. Az ellenzéki szónokok, köztük a nagyszerű író Borisz Akunyin is úgy tartja, a „Putyin rezsim elfajzása és elsilányulása” volt a döntő indok. Bár Putyin új elnökségi mandátumának bicskanyitogató-potenciálját nem szabad alábecsülni, érdemes megfontolni vajon nem jobb magyarázat-e a rendszer lassú liberalizációja a történtekre.

Elég ha csak a választásokat és tüntetéseket vesszük számba. Mint azt már decemberben írtam, egy választásokat elcsalni nem nagy kihívás, az Egységes Oroszország „gyenge” szereplése nagyságrendileg megfelel a valóságnak, sorsfordító csalásról beszélni tévedés. Ráadásul nem történt számottevő kísérlet a tüntetések ellehetetlenítésére sem. A szervezők rendre megkapják a szükséges engedélyeket, a rendezvények atrocitások nélkül folynak le, a kulcsembereket nem zaklatják a hatóságok. Sőt, még az állami tévé híradóinak is vezető híre a tüntetés.

Evolúció, nem revolúció

Jó-jó, de mi lesz mindebből? Megbuktatják Putyint? Aligha. Még a leglelkesebb ellenzékieknek sincsenek komoly kétségeik afelől, hogy márciusban megválasztják Putyint elnöknek. Forradalomra tehát nem kell számítani, és erre kevesen is vágynak, ami a véres forradalmaktól terhes orosz történelemre tekintettel nem meglepő.  A szombatihoz hasonló megmozdulások és a társadalom politikai aktivizálódása azonban reményre ad okot, hogy Oroszország elindult egy szebb jövő felé. Putyinnal vagy nélküle.