Oroszok

Putyin szeret vezetni, s ez nem csak az országra, hanem az autókra is vonatkozik. Elnök létére viszonylag gyakran látjuk a volán mögött, a különös (bár még Brezsnyevétől messze elmaradó) gyűjtőszenvedélye pedig a hazai gyártású, elsősorban még szovjet autók iránti szerelméről tanúskodik.

Első hivatalos retró megjelenése 2005-re tehető, amikor is Novo-Ogarjevóban George Bush társaságában ült egy elefántcsont színű, 1956-os, meglehetősen átalakított Volga (GAZ) M-21-ben. Az autót nem csak restaurálták, hanem automata sebességváltót is szereltek bele, hogy Bush kedvében járjanak. Láthatólag sikerült.

Egy évvel később Putyin egy jó kis 1972-es Zaporozsecbe invitálta Busht, amit az akkori elnök kerek perec megtagadott. Az autó története meglehetősen érdekes, ugyanis Putyin édesanyja egy alkalommal visszajáró híján egy lottószelvényt kapott az ebédlőben, amivel aztán egy Zaporozsecet nyert a család. Ekkor Putyin még csak harmadéves hallgató volt Leningrádban. Eltekintve, hogy a család meglehetősen szerényen élt, az autót megtartották, s Putyin vette használatba.

Bizony mindenkinek megvannak a maga gyengéi, Leonyid Iljicsnek a kitüntetéseken túl az autók jelentették a világot: legendák jártak az elnöki garázs már-már mesés gazdagságáról. Az egykori főtitkár gyakran szívesebben is vezette a gyűjtemény darabjait, mint az országot, nem ritkán nemzetközi politikusok életét is veszélyeztetve. Vezetési stílusáról leginkább a hírekből értesültek, hisz amikor kocsiba ült, lezárták a legforgalmasabb utakat is.

Ha érdekelnek Sztálin verdái is, csatlakozz hozzánk a Facebookon!

Az egykori főtitkári flotta tényleges létszámát igen nehéz meghatározni, több forrás 49 és akár 324 (!) autó közöttire becsüli, de a leggyakrabban használt gépjárművekkel együtt a 40 körüli szám az elfogadott és reális, ami ismerjük be, így is rendes gyűjtőszenvedélyre vall. Legtöbbjük nemzetközi politikus ajándéka, de több hazai autócsoda is szolgálatot teljesített. Ami biztos, hogy elfértek a Kreml elnöki garázsában és Brezsnyev zarecsjei nyaralójában. Az egyre gyorsabb külföldi autók megjelenésekor Brezsnyevnek építettek egy speciális pályát, tkp. egy "játszóteret", hogy ne veszélyeztesse magát és környezetét.

Brezsnyev hóbortja természetesen meglehetősen nagy feltűnést keltett, hisz a szovjet állampolgárok zömének még egyetlen szovjet autó sem jutott, nem hogy nyugati gyártmányú, amik egyébként a gyűjtemény legnagyobb részét kitették. Bár hivatalosan a legtöbb jármű nem személyesen Brezsnyevé volt, hanem a Központi Bizottságé, a legtöbbjüket magától értetődő módon a főtitkár rendelkezésére bocsátották.

Egy héttel ezelőtt Sztálin autóparkjának alapjairól számoltunk be, amit elsősorban amerikai autók alkottak. Így nem meglepő a sokszor közhelyként emlegetett megállapítás, miszerint a szovjet limuzinok mind amerikai mintára készültek, amit egyébként külső jegyeik is elsőre elárulnak. De nézzük meg, hogy is történt ez a metamorfózis.

A szovjet limuzin megalkotására tett első, igaz sikertelen kísérletet 1933-ban, a Krasznij Putyilovec gyárban tették. A Leningrad-1 elnevezésű 8 hengeres 105 lóerős modell alapjául az 1932-es amerikai Buick 32-90 szolgált. Ebből a típusból csak hatot építettek meg, Sztálin ugyanis nem adta áldását a szovjet Buick sorozatgyártásra (ennek hátterében az építést irányító Kirov személye állhatott, valamint az, hogy a leningrádi gyár profiljának a tank és traktorgyártást szánták), s a megbízatást is egy másik gyár, történetesen a moszkvai ZISZ kapta meg.

Leningrad-1

Az autó bizony státuszszimbólum. De hogy a XX. század első felében az volt, az bizonyos. Az alábbiakban nyomon követjük Sztálin autóparkjának sokszor kalandos történetét és változását: a cári kocsiktól, a Lenin által favorizált, de Sztálin ízlésének kevéssé megfelelő Rolls-Royce-on át egészen a 40-es és 50-es évek amerikai benzintemetőiig, amiből a szovjet birodalmi limuzin is kifejlődött.

Sztálin első autóját nemzetiségügyi biztosként kapta, ez nem volt más, mint egy 1914-es, 6 hengeres 30 LE-s Vauxhall, amit eredetileg az utolsó orosz cár, II. Miklós özvegy édesanyja számára rendeltek egyenesen Angliából. A februári forradalom után az inkább történészként, mint politikusként kiemelkedő Miljukov kapta meg, s még néhányszor gazdát cserélve került a későbbi generalisszimuszhoz.

Vauxhall

És most nem a katonákra gondolok. Hanem arra, hogy az orosz üzletekben is lassan kicserélődtek a termékek, új cégek új márkái jelentek meg. Ráadásul az új cégek elég gazdagok ahhoz, hogy komoly brandeket tudjanak felépíteni, simán megfizetnek egy sztárdizájnert, aki megformálja nekik a márkát, olyan kampányokat pakolnak a márkák mögé, hogy lassan elhalványítják a szovjet idők legendás termékeinek emlékét.