Oroszok

Az alábbi poszt Gingerina, Szasulja és Misa közös posztja. Nem bírtuk ki, hogy ne írjunk bele mindannyian, annyira felvillanyozott minket a közös tea! Az Orosz-ok blog teáját holnap mutatjuk be a Hátsó Kapu-ban (1074 Budapest, Dohány u.13.) a könyvbemutató után: este 18.oo-tól Csabai László Szindbád Szibériában című könyvének bemutatója után vodkázással, harapnivalókkal és a teánkkal (aminek a nevét holnap este áruljuk el) várunk mindenkit szeretettel! Aki kíváncsi ránk, az jöjjön el! (Az eseményt a Magvető és az Orosz-ok szervezi.)

És akkor elhatároztuk, hogy lesz egy saját teánk. Bementünk tehát a Fény utcai piacnál a Somerset Teahouse-ba, és Zavalnij Georgij teamester szellemi vezetésével röpke négy óra alatt összeállítottuk azt a teát, aminek összetevőit, történetét, hangulatát magunkénak érezzünk. Ráadásul finom is.

Szasulja a teák sokaságát szemléli a Somerset-ben:

Az oroszországi teaivás hosszú, és kanyargós történetéből Georgij segítségével hámoztuk ki az Orosz-ok blog teáját. Közben megtudtuk, hogy a Tea- és Lóügyi Hivatal közbenjárása és határozott fellépése nélkül szalmával dúsított rossz minőségű kínai teát fogyaszthattak volna az egykor Oroszországban; hogy a szovjet időkben olyannyira lenézett, füstösízű kínai tea az angol királynő titkos teakeverékében is szerepel; hogy minél több az assam a keverékben, annál jobban közelítünk az ír bányászok által kedvelt kombinációhoz (Irish Breakfast: fele Assam), és még sok minden mást...

Mivel csábították a hetvenes évek Szovjetuniójában az odalátogató turistákat? Bár legtöbben kétségtelenül az élményért utaztak, sokan nem voltak restek, hogy betankoljanak a szovjet szuvenírek tárházából. Mit ajánlhattak nekik a szovjetek a hiánygazdaság idején? Egy 1970-es kiadvány ezt segít feleleveníteni.

A valódi, húsbavágó megemlékezés túl mutat az állami szervezésű hadsereg-szemlén. Valljuk be: egy hadsereg fegyverarzenáljának alakzatban való felvonultatása nem éppen a háború tagadását jelképezi. A béke és a békés együttélés köztudatba való emelésére a rakéták, tankok, kiképzett és betrenírozott ifjak, és pökhendi parancsnokaik teljességgel alkalmatlanok. Szerencsére ezt Moszkvában és Oroszországban is sokan tudják. A családi emlékek, a veteránok történetei mindig nagy becsben voltak, ennek ugyancsak tere van ma is. A korhű rendezvények, kosztűmös bál, tangó, és foxtrott visszatérő elemek.

Csupán az hasít bele a jelen múltjába, hogy a ma háborújáról, a ma koravén veteránjairól és az elmúlt húsz év történéseiről, és háborújáról essék húsbavágó, és szívettépő őszinte párbeszéd. Mert nem kell ahhoz díszlet, sem relativizáló és a nosztalgikus máztól ragacsos múltba révedés, hogy a háború borzalmait, kilátástalan örvényét, és szinte visszafordíthatatlan következményeit a bőrünkön érezzük. A miérteket kell felszínre hozni és megérteni, és cselekedve tenni azért, hogy a minták, a zártrendszerek kinyíljanak és teret engedjenek az együttműködésnek, tiszteletnek és békének. A relativizáló és torzító megfogalmazások ugyanis nem 'vélemények', hanem a kirekesztés aktív cselekedetei.

És ugyancsak itt emlékezzünk meg az indirekt fegyverekkel vívott háborúról, a szegénységbe és kilátsátalanságba süllyesztett emberek tömegéről, a kirekesztettekről és megalázottakról, szavuktól és hangjuktól megfosztottakról.

Álljon itt ez a videó Vitalijtól, aki a kedves, (még nem katonaköteles) romantikus fiú szerepébe bújva emlékezik eddigi legnagyobb szenvedélyéről.

Mennyi vita a közösségi portálokon, hogy akkor most felszabadult-e Európa 1945. május 8-án, vagy sem. És hogy hogyan kell megemlékezni a győzelemről és hogyan nem... Én kérek elnézést és Boldog Győzelem Napját kívánok mindenkinek az alábbi vendégposzttal.

Sokan sokféleképpen próbálták már a látás képességének hiányát/problémáját a látó emberek számára átélhetővé tenni. Ezeknek a projekteknek az a célja, hogy a társadalom minél több tagja legyen érzékenyebb mások probémájára, az a remény/illúzió élteti ezeket, hogy ha valaki kipróbálja, átéli, élményszerűen megtapasztalja, hogy milyen vaknak/gyengénlátónak lenni (vagy más élet-kihívással megküzdeni), akkor nem lesz többé előítéletes, lenéző, tahó velük; nő a társadalmi szolidaritás, kitör a világbéke, megvalósulnak a szépségkirálynők álmai. A youareblind néven futó orosz projekt is ilyen, azzal a különbséggel, hogy nem kell elmenni kiállításra, étterembe, labirintusba, elég a webkamera és a számítógép előtt ülni. Mondjuk így nem fog senki tényleges falakba ütközni, nem esik le a lépcsőn és senki nem szól be neki az utcán, mindez csak virtuálisan történik meg vele. Viszont sokkal több emberhez tud eljutni az élmény, újra felvillantva az internet demokratizáló, társadalmi egyenlőtlenségeket csökkentő, felvilágosító erejébe vetett hitet. Na jó, ha lehámozzuk a projektről a világjobbító réteget, akkor is marad egy szuper honlap, amit érdemes kipróbálni.

Annyira szuper, hogy 2013-ban a Webby Awardson (vagyis az internetes Oscaron) ez a honlap nyert Best Use of Animation or Motion Graphics kategóriában. Három csapat együttműködése kellett ahhoz, hogy megvalósuljon a tényleg varázslatos történet: egy reklámügynökség (a szentpétervári Hungry Boys), egy videós csapat (a kijevi VGNC) és egy 3D-ben utazó társaság (a moszkvai AILOVE) fogott össze.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki, hogyan tud Deniszként, a vak kisfiúként segíteni anyukájának. Oroszul vagy angolul kapjuk az instrukciókat, de a nyelvtudás hiánya nem/sem akadály.

http://youareblind.com/