Oroszok

Előző alkalommal már eljutottunk a szovjet–olasz szerződés megkötéséhez, valamint eltemettük Palmiro Togliattit is. Lássuk hát, hogy épült meg a volgai autógyár, s miképp alakult az autókultúra a ’70-es évek Szovjetuniójában.

A ’70-es évek „legkülföldibb” szovjet városa kétségtelenül Togliatti volt: kb. 1000 olasz dolgozott az üzem építésén, saját boltjaik, étkezőik voltak, még a szakácsuk is olasz volt, egyenesen Triesztből. Alapítottak egy iskolát is az olasz gyerekeknek, a szülőknek pedig klubot, bárt és egy tánctermet rendeztek be. A jövevények természetesen nem éltek hermetikusan elzárva, kb. 30 vegyes házasság köttetett.

A szovjet–olasz barátság elsőszülöttei 1970. április 19-én jöttek le a szalagról. Az első hat autót az Orosz Szocialista Szövetségi Köztársaság zászlajának színére fényezték: kettő kékre és négyet pirosra. Három nap múlva Lenin születésének 100. évfordulóját készült méltóan megünnepelni az ország, ezért néhányan azt javasolták, nevezzék el az autót VIL-100-nak, amit a Vlagyimir Iljics Lenin név kezdőbetűi adnának ki. Az ötletet nem fogadták el, de egy külön bizottság alapítottak, ami az autó elnevezésén dolgozott: többek között az is kitétel volt, hogy a leendő név idegen nyelven is jól hangozzék, hisz külföldi piaccal is számoltak. Az autót végül, a bizottság véleményezése nélkül, Zsigulinak nevezték el, annak ellenére, hogy többen is felhozták ellenérvként a nemzetközileg is elterjedt dzsigoló szóval való hasonlóságát.

A gyártás megkezdését követően széles körben elterjedt pletyka volt, hogy a népautót majd 1 rubel/kg-os áron fogják adni, ami nem valósult meg, főleg, hogy a népautó gyártásának egyik célja éppen az volt, hogy a lakosság fölös pénzét begyűjtsék: így az árat 5600 rubelben határozták meg, ami hároméves átlagfizetésnek felelt meg. Az első autók megvásárlási jogát az üzem építői kapták, valamint a termelés éllovasai. Hivatalosan. Hisz a termelés éllovasai mind jólöltözött, öltönyös kalapos úriemberek voltak. Egyikük, miután fizetett, majd minden dokumentumot aláírt, volánhoz ült és a gázra taposott: belevágódott a legközelebbi betonoszlopba. Kiszállt a kocsiból, átölelte a betonoszlopot és azt mondogatta: 5600. 5600. 5600. Meg kellett szokni az autó adottságait: a Volga után, ami bár másfélszer volt nagyobb, mint a Zsiguli, sokkal tágasabb és gyorsabb is volt. Vlagyimir Pavlovics Baszov azt találta mondani, hogy „a Volga az orosz nő, aki egyfolytában a kertben görnyedezik egy lila színű nadrágban; a Zsiguli pedig egy bikinis leányzó”.

1974 őszén már 2300 autót gyártanak naponta Togliattiban, 22 másodpercenként gördül le egy újabb Zsiguli a szalagról. Ez a városképet is messzemenően megváltoztatta: a 60-as évek filmjeiben alig látunk autót, a Zsigulikkal robbanásszerűen megnő a számuk.

A Zsigulik a bűnügyi filmekben is áttörést hoztak. A bűnügyi filmek autós üldözés nélkül – akár az élet szerelem nélkül. A Zsiguli első debütálása az Olaszok kalandjai Oroszországban c. filmben volt. Az autós részek közül majd mindet olasz kaszkadőrökkel rendezték. A mutatványok legtöbbje halálos volt – legalábbis az autók számára. Nagy nehezen, az illetékes minisztériumoknál közbenjárva sikerült hat autót beszerezni a filmforgatáshoz, mindegyiket gallyra vágták. Ilyet a szovjetek még álmodni sem mertek volna. Éppen ebben látják az okát, miért maradtak el a szovjet kaszkadőrök nyugati kollégáiktól.

Az autók megvásárlása nem is volt olyan egyszerű. Itthon is jól ismert volt a várólista, a Szovjetunióban erre évente hivatalosan egyszer lehetett feliratkozni. Az értesítést úgy várták, mint a levelet a frontról. A Fiattal megkötött szerződés értelmében a Szovjetunióban szervízhálózatot is kellett építeni. Az első ilyen műhely a Varsavszkoje sosszen nyílt meg, ami Európa korának legnagyobb autószervíze volt: 700 fős személyzet mellett egyszerre 200 autót tudtak szerelni. A Varsavkát hamarosan csak Bermuda-háromszögként emlegetik, egyrészt, mert valóban háromszög formájúra építették, másrészt viszont titokzatos eltűnések is rendszeresen történtek: alkatrészeknek, de embereknek is nyoma veszett, hisz volt, hogy a tulajdonosok napokig ott maradtak az autóikkal, csak el ne tűnjék róluk/belőlük valami.  Az autószerelő az egyik legelismertebb és legnagyobb presztízzsel rendelkező foglalkozás lett: akkoriban azt mondták, egy jó szerelőt keríteni fontosabb, mint megnősülni. A javítás és az alkatrészek beszerzése örök fejtörést okozott: a felkészülteknek mindig kéznél voltak a legfontosabbak a csomagtartóban, valamint a garázsban.

A garázs a szovjet jólét megtestesítője volt, a férfiak számára második otthon, egy bunker, ahol hónapokig is elél az ember: befőttek, savanyúság, amik jól fogynak a baráti összejövetelek alkalmával. Az ötemeletes panelok (hruscsovkák) mellett a vasbetonvázas, vasajtós garázssorok a 70-es évektől a szovjet városok obligát elemeivé váltak.

A népautó születéséhez egy nagyon érdekes dokumentumfilm oroszul:

Ha tetszett a bejegyzés, szeress minket a Facebookon! 

Múlt hét végén nyilvánosságra kerültek az orosz parlamenti képviselők és kormánytisztviselők vagyonnyilatkozatai. Nemzetközi összehasonlításban Putyin nem keres valami jól.

Politikusok vagyonnyilatkozatait mindig izgalmas bizsergéssel a gyomrában kezd el olvasni az ember, hogy aztán újra és újra szembesüljön a ténnyel, hogy a "becsszó-alapon" működő nyilatkozatokra inkább jól megkomponált kormánypropagandaként kell tekinteni, mintsem az igazság forrására. Putyin nyilatkozatán például nem lehet fogást találni. Tavaly 5,8 millió rubelt (kb. 42 millió forintot) keresett, ami elég sok (pláne az orosz átlagkereső szemével nézve), de azért mégse nyílik ki tőle az ember zsebében a bicska. Ráadásul Putyin jól gazdálkodik a pénzével, van egy kis földecskéje, egy nagyobb, meg egy kisebb lakása és egy hatdarabos szovjet autógyűjteménye. Ez utóbbi már-már hiúságnak is tűnhet, de elég csak egy pillantást vetnünk a kollekcióra, hogy elérzékenyüljünk és irigykedve megbocsájtsuk az erre elvert milliókat.

Képösszeállításunk tárgya az a többnyire szőrméből készült 20-40 cm hosszú, csőszerű viselet, melynek két végébe be lehet dugni a kezet. Bár állítólag olasz találmány, tekintettel arra, hogy télen a kéz melegen tartására szolgál, pillanatok alatt meghonosodott Oroszországban. Anna Karenyinát el se lehetne képzelni a peronon muff nélkül. A XVII. századtól fogva hordták nők, férfiak egyaránt.

1961. április 12. Jurij Gagarin elsőként repült a világűrben a Vosztok (Kelet) nevű űrhajón.

Jura kis faluban született Szaratov környékén 1934-ben. A német megszállás elérte Gagarin családját is: kisöccsét állítólag egy fasiszta megszálló akasztotta fel saját házukban egy sállal, de szerencsésen, időben levették róla (amíg a katona a fényképezőgépét kereste). 1954-ben befejezte az ipari technikumot és mellette pilóta igazolványt is szerzett.

Oroszország nemzeti ideája - ezzel a címmel írtak ki dizájnpályázatot Moszkvában, a művészeknek egy szimbolikus tárgyban kellett megragadni az oroszság lényegét. A győztes Vitalij Szaburov lett, jutalma 300ezer rubel és az alkotása képviseli Oroszországot a velencei biennálén. Maga a tárgy nem más, mint egy keljfeljancsi, oroszul ванька-встанька. A koncepció nem túl bonyolult, mindenki számára azonnal felfogható, kellően játékos és mégis patetikus: Oroszország megdönthetetlen, vagy legalábbis a megdöntési próbálkozásokra azonnali talpraállással reagál.