Oroszok

Ma nem vámpírokról lesz szó (pedig már a XV. században a Magyarországot is megjárt Fjodor Kuricin révén az orosz irodalomba is bekerült Vlad Tepes alakja az Elbeszélés Dracula havaselvi vajdáról c. művel). Azzal is el kell keserítsem az olvasót, hogy "vérfogyasztás" terén a sült vérrel nem egyedül vagyunk a világ élvonalában, ugyanis az oroszok is felveszik velünk a versenyt, mégpedig "az orosz bikavérrel", az ún. hematogénnel.

Tél a (Gorkij) parkban

Szombaton a farkasordító (-23fokos) hideg ellenére 50-70ezer ember vonult utcára Moszkvában, hogy a tisztességes választások mellett és Putyin ellen tüntessen. Mindeközben azonban a város másik felében legalább ekkora tömeg biztosította támogatásáról a volt és leendő elnököt. Újra nehéz higgadtan, kívülállóként figyelni az orosz híreket. Az ember akarva akaratlanul fellelkesül az utcára vonuló ezrek látványától és könnyen azon kapja magát, hogy együtt énekli Sevcsukkal a Rogyinát. De miért nagy szó az, ha egy több mint tízmilliós városban pártízezer ember az utcára vonul? Röviden, azért mert ezelőtt nem tettek ilyet.

A középosztály ébredése

Az orosz rendszerváltás tökéletlenségeinek sorában fontos helyet foglal el a nagy társadalmi polarizáció és az erős középosztály hiánya. Ráadásul az oroszok megörökölték a szocializmusból a kétoldali politika-undort is, így aztán nem meglepő, hogy a nyugaton megszokott minták, melyekben az aktív középosztály fontos szerepet tölt be, nem tudtak megvalósulni Oroszországban. December óta azonban mindez megváltozni látszik, hiszen szombaton már a harmadik nagyszabású demonstrációt tartották a fővárosban, és kisebb szimpátia-tüntetéseket az ország több más városában is rendeztek.

Amikor Moszkvai éveim után decemberben Budapestre érkeztem, kigombolt dzsekivel mentem haza a reptérről a 'fullasztó' melegben. Az volt az egyik leghidegebb év Magyarországon, hóval, szénszünettel az iskolákban. Az ember könnyedén alkalmazkodik a klimatikus viszonyokhoz, ma már én is vacogok, ha nulla alá esik a hőmérő. Moszkvában ezt így hívják: forr a tea. Nulla fokban ugyanis olvad a hó, ezért a nulla körüli nagymelegben a tea is felforr. A minusz harmincat azért Moszkvában is megéreztük, nem kellett iskolába menni. Boldogan csúszkáltunk a hidegtől porhanyóssá vált hóban, igaz rövidebb ideig mint általában, és a könnyezés is fájt: ráfagyott az arcomra. Később, egyetemistaként, kifejezetten üdítő volt a hajnalba hajló lumpolások után a friss, arcot pirító hidegben pirozsokot majszolva józanodni. A hideg ugyanis fájó józanságot kölcsönöz, amit csakis módszeres és kitartó, alapos vodkázással lehet enyhíteni, vagy a csontvelőig átforrósító venyigéző fürdőzéssel az orosz bányában (fürdőben). Tudták ezt a szocialista jóllét-felelősök is, az egységáron szolgáltatott távfűtés pazar meleget sugárzott az otthonokban, talán hogy a vacogó nép hazatérve hálát adjon a rendszernek. Mindenesetre korán megtudtam, hogy minden viszonylagos, van ennél hidegebb,

a gyémántok földjén.

Azt beszélik, hétvégére eljön hozzánk a szibériai tél. Ijesztően hangzik, annyi szent. S mivel híján vagyok saját tapasztalatnak, ezért inkább Jevgenyij Griskovec barátom szavait idézem az igazi szibériai télről.

"…Egész biztos nem olyannak képzelnek egy szibériai téli napot, mint amilyen az valójában. Olyan sötét reggelt nem tudnak elképzelni, amikor a fagyos köd nem is a levegőben lóg, hanem közvetlenül az ember szemére tapadva tompítja látását. Az emberek felhúzott gallérral, dérrel fedett lehajtott fülű sapkában, behúzott nyakkal járnak az utcán. A fák vékony jégruhában dermedten állnak és fehéren csillognak, fagyott törékenységükben mintha még csilingelnének is. Ahogy talpunk a havat éri, az halkan sivít, mintha csikorgásából kivonták volna az alacsony frekvenciát. A buszmegállóban az emberek topognak, sáljaikat, kesztyűiket szájuk elé tartva veszik a levegőt, mögöttük az újságos bódé fehéren világít, mint egy jégdomb. Az autók kipufogtatott gáz- és gőzpárája azonnal átalakul fagyos köddé, elhomályosítva mindent.