Ahhoz képest, hogy a vodka=orosz képlet megkérdőjelezhetetlen, lövésünk sincs, milyen vodkát isznak az oroszok. Persze, van a Russian Standard, de az premiumkategória, meg a Sztolicsnaja, az meg a rendszerváltás után inkább exportvodka lett, otthon nem azt isszák.

Зелёная Марка - Zöld Márka. Meglepő módon ma ez a vodka uralkodik az orosz piacon. A kétezres évek elején indult, az Orosz Alkohol nevű cég emberei látva, hogy hiányzik a palettáról egy nosztalgikus húrokat pendítő, ugyanakkor a kor követelményeinek is megfelelő dizájnú vodka, kitalálták a tömegvodkát. Először neve sem volt, csak a rövidítésmániás időket idéző  felirat az üvegen: GlavSzpirtTreszt.

Rögtön siker volt, komoly részesedésük lett a piacon. Pedig alig reklámoztak, tévében egyáltalán nem, abban hittek, hogy a boltokban elhelyezett plakátok és legfőképpen a csomagolás lesz az, ami sikerre viszi őket. Aztán 2007-ben belátták, hogy a fiatalabb, anyagilag is vonzóbb célcsoportot szovjet nosztalgiával nem lehet elérni. Sikeres rebrandinget követően az eddig hangsúlytalanul az üvegen található feliratot, a Zöld márkát állították középpontba és indultak el egyrészt a retro vonalon, másrészt az orosz életérzés kifejtésén. Az, hogy éppen zöld, még nem jelenti azt, hogy környezetbarát lenne, de ezzel is eljátszottak, éppen csak annyira, hogy ne zavarja a részegedni vágyókat. A kampány hangsúlyos eleme volt az, hogy ne csak egy üveget vegyenek. Erős testalkatú eladónő figyelmeztetett a plakátokról, hogy egy kevés lesz, Fogadjunk egy rekeszbe! buzdított egy másik, a szégyenlősebbek számára klasszikus kinézetű és üveghordásra alkalmas aktatáskát is adtak mellé.

Nosztalgia

Retro

Életérzés

Fogadjunk egy rekeszbe!

És innentől, 2007-től a Zöld márka tarol. A siker titkát abban látják, hogy a cégvezetők, Vlagyimir Ivanov és Vagyim Kaszjanov a dizájnt tekintették a központi kérdésnek működésük során: ők hozták a döntéseket, folyamatosan frissítették a megjelenést és komoly pénzt fektettek a dizájninnovációba. Legmerészebb újításuk az egyedi tervezésű üvegek: Vlagyimir Ljubarov képzőművésszel közösen alakították ki a speciális sorozatot.

  Ljubarov képei az orosz családi élet jellegzetességeit ragadják meg, ideális vodkaillusztrációk

2009-re Ivanovék mindent kihoztak a termékből, amit tudtak. Eladták a céget a lengyel (!) CEDC-nek, ők maguk meg leléptek az állami vodkacéghez. De a Zöld márka sikere továbbra is töretlen, 10% fölötti a részesedésük az orosz vodkapiacon, idén nyáron pedig betörtek az angol piacra is. Ha egy kicsit rinyálunk, talán nálunk is megjelennek, elvégre a CEDC nem ismeretlen Magyarországon sem: övék a lengyel Zubrowka és Bols mellett a magyar piac sztárja, a Royal is.