Oroszok

Nem Schmitt Pál az első plagizálással megvádolt regnáló elnök. Rossz nyelvek szerint Vlagyimir Putyin kandidátusi disszertációja sem teljes egészében önálló munkán alapul.

A jogász végzettségű Putyin akadémiai karrierjét félbeszakította KGB-s pályafutása illetve a '90-es évek első felében a szentpétervári városházán betöltött állása. Mentora Anatolij Szobcsak azonban elvesztette az 1996-os polgármesteri választásokat és Putyin átmenetileg munka nélkül maradt. Kihasználva a lélegzetvételnyi szünetet Putyin visszatért az egyetemi élethez és bár a Szentpétervári Bányászati Intézet rektorának emlékei szerint az először benyújtott dolgozatát a bizottság visszadobta, Putyin átdolgozta azt és végül 1997 júniusában sikeresen megvédte a "Régiós nyersanyagok kitermelésének stratégiai tervezése a piaci viszonyok kialakulása közben" című kandidátusi disszertációját.

A március 4-ei választásokon Putyin még saját meglepő és elérzékenyítő mértékben nyert, a csapata által várt 58 % helyett közel 64 %-os többséggel. A legnagyobb ellenzéki párt, a kommunisták jelöltje 17,18 %-ot kapott, a többiek is messze lemaradva. Körzetekre lebontva is mindenhol Putyin nyert, egyedül Moszkvában nem kapott abszolút többséget, csak relatívat. Mindezek ellenére érdemes foglalkozni azzal, hogy kik és miért nem szeretik Putyint az oroszok közül, mert úgy tűnik, hogy a velük való kiegyezés a kulcsa a gazdasági növekedésnek és az erre alapozott társadalmi békének.

A heti rendszerességgel Putyin ellen felvonuló tüntetőket nehéz besorolni egy társadalmi csoport alá. A hatalom szívesen hívja őket Amerika-bérencnek, idegen érdekeket követőknek, de a választások elmúltával szembe kell majd nézni azzal, hogy a moszkvai és pétervári (felső)középosztály, az értelmiség színe-java erősen idegenkedik Putyin politikájától, stílusától és személyétől. Kreatív osztálynak, a XXI. század embereinek hívják öket elemzők, és valóban, ezek érdekes megközelítések. Felnőtt egy olyan generáció, amelyik nem a szovjet időkkel, de még csak nem is a zűrzavaros 90-es évekkel hasonlítja össze a mai állapotokat, hanem nyugat-európai és amerikai tapasztalataival. Internteznek, utaznak, időnként külföldön dolgoznak, nyugati kollegáikkal közös projektekben érdekeltek - és közben otthon azt tapasztalják, hogy az orosz állam lassú, korrupt és nagyképű. Nehéz lesz őket meggyőzni, hogy ez nekik jó.

Pedig muszáj lesz. Persze csak akkor, ha az orosz vezetés hosszabb távban gondolkozik, mint egy-két év. Az orosz gazdaság (és az állami vezetés) egyoldalú függőségét az energiahordozók árától csak úgy lehet csökkenteni, ha a kreatív iparágak beindulnak. Az elkövetkező években eldől, hogy az orosz vezetés melyik utat választja: a magasan tartott olajárakból származó bevételeket szociális juttatásokra fordítják vagy beforgatják struktúraváltásba. Putyin a választási kampányában mindkét megoldást megígérte. És amilyen durva a helyzet, még az is lehet, hogy komolyan gondolta. A struktúraváltáshoz viszont elengedhetetlen kiegyezni a kreatív osztállyal. Hogy ez konkrétan milyen engedményeket jelent, több demokráciát? kevesebb adót? szabadabb sajtót? - ez a következő évek titka.

A tömegszórakoztatás nagyjai mindig is összefonódtak a politikával. Aki ügyesen forog politikai berkekben, díjakat szakíthat, szereplési felületet kaphat, pozíciókat szerezhet állami, önkormányzati finanszírozású művészeti intézményekben. Ha a tömegeket szórakoztató díva jelentős érdekeltségekkel bír a szórakoztatóiparban és kapcsolódó iparágakban, politika és üzlet menthetetlenül összfonódik.

A Pugacsova család (múlt heti bejegyzés itt) kiterjedt birodalmat mozgat Oroszország-szerte és a határokon túl is, az ex-Szovjetunió oroszajkú közönsége hatalmas felvevőpiacot jelent, nem beszélve arról, hogy nem egyszemélyes brandről beszélünk, és nem is csupán a szűken vett családról, azaz az énekespacsirtaként ugyancsak karriert befutott Krisztina Orbakajtéről (lánya), a lassan kiöregedett, és elhülyülő Kirkorovról, annak a szórakoztatóiparban futtatott aranytorkú szeretőiről, illetve a beújított férj és annak kapcsolatairól. A gépezet részének lenni akár fejestül, akár csak 'barátként' megéri. Lásd példának a két és félévtizede még a vörös lobogók és egy hadseregnyi úttörővel és népruhás komszomolistával a háta mögött Lenin, Párt, Komszomol-t éneklő Szofia Rotarut, akivel Pugacsova (akinek egyfajta vagányként betiltott klipje volt) születésnapi banzáján madonnásan összecsókolózik TATU híres Nasz nye dagonyjat című számát előadva (a számot They not gonna get us angol verzióban ismerik az ex-szovjet világon túl).

Negyven évvel ezelőtt, 1972 februárárjában a Szovjetunió hokiválogatottja megnyerte a szapporói olimpiai torna hatos döntőjét, ezzel zsinórban harmadszor olimpiai bajnok lett. Szép teljesítmény, de ha valaki 1972-ről és a szovjet hokicsapatról beszél, biztos, hogy nem ezt említi elsőként. 1972 ugyanis a hokitörténetbe úgy vonul be, mint az első csúcstalálkozó sorozat éve. Kanada profi hokisai nem vettek részt az olimpián, amit ezek után nem is tekintettek komoly tornának; sikerült viszont megszervezni, hogy a legjobb amatőrök, a szovjetek ellen egy nyolcmérkőzéses sorozatot játsszanak. Négy meccset Kanada különböző városaiban, négy meccset Moszkvában rendeztek. A sorozat jelentőségét ennyi év távlatából könnyű megítélni: tucatnyi dokumentum- és játékfilm, könyvespolcnyi szak- és szépirodalom dolgozta fel a meccseket, túlzás nélkül lehet állítani, hogy 1972 megváltoztatta mindazt, amit a hokiról addig gondoltak.

Ugyanígy könnyű azt is kitalálni, hogy az 1972-es szeptemberi sorozatra miért februárban emlékeznek (konkrétan február 24-25.) Moszkvában. Azoknak is jár pont, akik arra gondolnak, hogy télen könnyebb a Vörös térre jégpályát építeni, de ami még szembeötlőbb: március elején lesznek az elnökválasztások. Egy ilyen szívmelengető esemény, pláne a klassz vágóképekkel és nyilatkozatlehetőségekkel mindig jól jön a belső jelöltnek. Szeptemberben majd a sporttörénészek izgalmas mínuszos híreket fogalmazhatnak.

"Tudomásunkra jutott, hogy mintegy három órával ezelőtt őrizet alatt a Hamovnyicseszkij bíróságra szállították az exminiszterelnököt, Vlagyimir Putyint". Ezekkel a szavakkal indul az az ötven másodperces félelmetesen valósághű álhíradó-riport amelyet pár nap alatt több, mint kétmillióan néztek meg a Youtube-on.

Az orosz híradókra jellemzően hadaró női hanggal kommentált képeken, a megtört Putyin az orosz bíróságokon a vádlottak ráccsal elkerített részén ül. Az (ex)kormányfőt nagyértékű lopással, sikkasztással, sőt terrorcselekmény szervezésében való részvétellel vádolják, utalva a máig megoldatlan 1999-es oroszországi házrobbantásokra, melyeknek sokak szerint nagy szerepük volt abban, hogy a csecsen terroristákkal szemben kemény hangot megütő Putyin népszerűsége gyorsan az egekbe szökött.