Oroszok

Lassan, de biztosan Oroszország divatnagyhatalom lesz. Erről leginkább azok a nők tehetnek, akik okosak, fiatalok, ráadásul szépek + kőgazdagok. Íme a három legfontosabb szereplő.

3. Natalja Vodjanova

Natasa általában egészen elől szokott szerepelni a szupermodellek listáin, megérdemelten. Ennek megfelelően szépen keres, Angliában, ahol él, a vagyon alapján az első háromszázban található. Az ő nevéhez kötik az áttörést, utána még jópár orosz lány került be a topmodellek közé, néhányan közülük már-már sztárnak számítanak (mondjuk Anne V áll ehhez a legközelebb). Februárban töltötte be a harmincat, Lord Justin Portman, arisztokrata és sakkbarát férje precízen időzítette a válást. Vodjanova addig sem búslakodik, neveli három gyermekét, működteti játszóterek építésében utazó alapítványát.

Tavaly láttam egy kiállítást, amin az orosz hangművészet úttörőit mutatták be az 1900-as évek elejéről. Zeneszerzők portréira, kottákra, közönséges hangszerekre számítottam. De a kiállítás furcsa mód elsősorban nem zenészeket, hanem feltalálókat, újítókat, mérnököket mutatott be. Kreativitásuk, találékonyságuk és bátorságuk megindított, lenyűgözött. Közülük is a legkiemelkedőbb, Leon Tyeremin orosz fizikus, zenész, mérnök és kém. Karizmatikus figura.

A Szutyagin bástya (más néven a szolombalszki felhőkarcoló) egy tizenkét emeletes ház, amit Nyikolaj Szutyagin építtetett Szolombalában (Észak-Arhangelszk). Oroszország egyik legmagasabb fából épített magáningatlanának számított egészen a lebontásáig, kis híján a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült.

Ha megmarad, egy kíváló északi kísértetkastélynak is bevált volna

Az építkezés 1992-ben indult egy háromemeletes épülettel. A 90-es évek végén az építtető börtönbe került, de szabadulása után újra beindult a vállalkozás. A Norvégiában zajló Faépítészet az északi városokban elnevezésű konferencián nagy szenzáció övezte Szutyagin épületét, s a konferencián vetették fel a Guiness Rekordok Könyvébe való esetleges bejegyzést is, mint a világ legmagasabb faépülete.

Számos interjúban felmerült a kérdés, mi volt az építkezés indítéka, amire Szutyagin a következőt válaszolta: „Hogy miért? Szeretném, ha az ablakból látszana a (Fehér) tenger!” Egy másik szerint a tulajdonos az építkezési közbeni elégedetlenségéből fakadt minden: „Először három szintet építettek, de a ház valahogy furcsán nézett ki. Aztán hozzátoldattam még egy emeletet, de még mindig nem volt az igazi. Aztán addig-addig építtettem, amíg ez lett belőle.”

Az épület történelmi emlékként is felfogható: jól példázta gazdája életpályáját, aki az átmenet idején szedte meg magát, s az újoroszokhoz méltán nem sajnálta a pénzt tetszetős otthona megálmodásakor sem: a fából készült palota mellett egy háromszintes épület állott orosz fürdővel, tánc- és biliárdteremmel és számos szabadidő eltöltésére alkalmas szobával.

2008-ban bírósági határozat született, miszerint az épületet törvénytelenül húzták fel, hisz előzetes egyeztetés nélkül tilos két emeletnél magasabb magántulajdonban lévő fából készült ingatlan építése Arhangelszkben, ez ugyanis a tűzvédelmi szabályokkal ellentétes: a lakók sokan csak gyufának becézték a monstrumot, ami ha kigyullad, valószínűleg katasztrofális következményekhez vezetett volna. Több lakos is rettegésben élt a torony fennállása idején, s nem csak a tűzvész gondolata miatt, hanem mert nagy szél esetén láthatóan kilengett a torony, s csak azt kívánták, ne az ő házuk felé dőljön. Így a tulajdonost idővel az épület saját költségen való elbontására kényszerítették. Bár Szutyagin fellebbezett, 2009-re lerombolták az épületet.

A bontás pillanatai

Többször rangsoroltam már magamban a szakmákat nehézségük szerint. Általában költözés közben merült ez fel, mert ilyenkor mindig megállapítottam, hogy a világon a második legnehezebb munka valószínűleg a költöztetés. Fiatalemberek emeleteket rohangásznak le-fel zongorával, barokk franciaággyal, vagy éppen egy fatörzzsel a hátukon…. nem semmi. De! Őszintén, mindig meghagytam az első helyet egy másik szakmának, aminek képviselőivel soha életemben nem találkoztam és bányát sem láttam még saját szemmel, mégis úgy gondolom, hogy az első legnehezebb foglalkozás a világon a bányászé.

Két jóbarát, Sztasz Zsickij és Szergej Kuzsavszkij, ma már nem aggódik a self-branding miatt. Design cégükkel ugyanis egy évvel megalapítása (1995) után röpke hat év alatt állításuk szerint hozzávetőleg 30 díjat söpörtek be (köztük a nemzetközi GOOD DESIGN Award (Chicago), Golden Drum (Slovenia), Biennale Brno, Golden Bee (Moscow) díjait), s ma már 'csupán' zsürizéssel, újabb és újabb termékek tervezésével töltik napjaikat különleges, designerektől nem feltétlenül megszokott műhelyükben. A régi Moszkva zegzugos belvárosában, a nagy felhajtású, modernizáló felújítást nélkülöző lakásban az orosz faházak hangulatát és a nyolcvanas évek lakberendezési fuvallatait idéző falakon lambéria van, lakkal összekent villanykapcsoló, illetve régiúj tárgyak a mobilteló előlaptól a sörnyitóig, szőnyegek.

A skála széles: csomagolás, használati tárgyak, enteriőr, kirakat, mellette grafika: logó, kiadvány, és nem utolsó sorban webdesign. Vizuális világuk a hétköznapi fogyasztási termékek egyszerű és banális megfogalmazásától, amelyen szinte észre sem vesszük, hogy 'tervezték', hanem egyszerűen elfogyasztjuk őket, a konceptuális művészet meghökkentő alkalmazásáig terjed. Lássunk példát. Itt van rögtön ez a nem mindennapi élményt ígérő (inkább a szemlélő, és a művészetfogyasztó számára) ülőke:

Minden értelmezés számára nyitott a pálya, a művészet szerepétől a design funkciójáig, avagy hova jutottunk Duchamps-tól napjainkig.